Tánciskola

*Lassan az arcára néztem. Egy nagyon halvány mosoly jelent meg az arcomon és az egyik kezemmel végigsimítottam az arcát.*
-Szeretlek..*mondtam csendesen miközben a szemeit figyeltem. Komolyan gondoltam azt amit mondram, ilyen nagy szavakat soha nem használok ok nélkül. Megpusziltam az arcát. Azt hiszem tudom mit akarok... Őt. Örökre. Ennek csak 1 módja van. De erre nem kérhetem őt.*

*Elkomorodtam. Hogyan lehetnék én így akár csak beszélő viszonyban vele. Embereket ölök. Embereket kell ölnöm ahhoz, hogy én életben maradjak. És ezek után egy emberbe szeretek bele? Ez rosszabb, mint annak idején az az idióta Cullen volt. Ő legalább "emberibb"*
- Ne haragudj! *Mondtam, miközben azon igyekeztem, hogy felé ne mutassam, hogyan érzem most magam.*

*Olyan hirtelen jelent meg előttem, hogy kis híján nekimentem Alec-nek. Bűnbánó mosoly volt az arcán. Hajajj. Kicsit elgondolkozva pislogtam rá. Azt hiszem addig jó amíg nem tudok semmiről. Alig láthatóan megráztam a fejemet.*
-Azt hiszem nem akarom tudni... a mosolyodból ítélve...vagy legalábbis nem most...*mondtam elgondolkozva. Nem akartam ezen rágódni, mert féltem attól, hogy mik derülnének ki. Féltem az igazságtól, ez van. Most még azt hiszem nem akarok mindenről tudni. Így egyszerűbb lesz. Egyenlőre biztosan. Még nem igazán barátkoztam meg ezzel a gondolattal, hogy mi is kell neki ahhoz, hogy életben maradjon.*

*Kicsit meghökkenve néztem utána*
"Mit mondott? tényleg azt, hogy egyek? Talán nincs tisztában vele mit is jelent ez." *Miközben ezen rágódtam Roxanne belépett az öltözőbe, éppen mikor egy másik lány kilépett onnét. Nagyon finom illata volt, és a torkomat pedig nagyon marta a szomjúság. A lány kifelé tartott én pedig csöndben követem. A tompa érzékeivel sokáig tartott neki, mire rájött, hogy követem. Gyorsan befordult egy sarkon, nyilván azért, hogy lerázzon. Pechjére abban az utcában pont nem volt senki, csak egy másodperc kellett, hogy minden irányítást elveszítsek önmagam felett. Pár perc alatt végeztem vele, utána elővettem egy öngyújtót, és egy napszemüveget a zsebemből, a szemüveget gondosan feltettem, majd a lány testét egy konténerbe hajítottam, miután meggyújtottam. megfordultam és pár újabb perc múlva a tánciskolában voltam, arcomon egy bűnbánó mosollyal vártam a lányt, akinek éppen az előbb öltem meg az egyik tanítványát.*

*Az óra kicsit nehézkesen ment. Nem nagyon akarták felfogni, hogy hogyan is kellene csinálni, de tudom, hogy nem olyan egyszerű ez a dolog, szóval mint egy papagáj újra és újra elmondtam, hogy mit hogyan, megmutattam meg minden. Amikor vége volt az órának lekapcsoltam a zenét és beálltam a tökér elé szembe mindenkivel.*
-Köszönöm mindenkinek a mai munkát! Nagyon jól csináljátok csak így tovább! Kedden találkozunk!*mondtam nekik mosolyogva. Amíg mindenki elvonult az öltözőbe kinyitottam minden ablakot, hogy jöjjön be egy nagy adag friss levegő. Nem tudom, hogy Alec mennyire bírta a bezártságot, de nem ugrott rá senkire és nem is rohant ki az ajtón meg semmi szóval ezek szerint bírta. Kiváncsian figyeltem az arcát. Rezzenéstelen volt. Szóval nem volt túl egyszerű neki.*
-Átöltözöm és lezuhanyzom... kint találkozunk... addig ha szükséged van rá akkor egyél...*mondtam neki csendesen majd megpusziltam az arcát és bementem az öltözőe. Gyorsan lezuhanyoztam majd felöltöztem utcai ruhába és összepakoltam. Kimentem a tánciskolából..*

*Úgy gondoltam nem fogom kibírni, hogy levegőt sem vehetek ebben a zsúfolt teremben. De aztán csakis Roxanne-re koncentráltam. Figyeltem, ahogyan mozog. annyira kecses volt, és mikor körbement a teremben, hogy utasításokat adjon, akkor is végig őt figyeltem. Türelmes volt, pedig észrevettem, hogy egyik, másik pár még a huszadik próbálkozásra sem képes normálisan megcsinálni, én már régen kiakadtam volna, vagy legalább megharaptam volna, de Ő újra és újra megmutatta, egészen addig, amíg el nem telte közel két óra. Ezt is csak akkor vettem észre, amikor Roxanne partnere, akinek egyáltalán nem emlékszem a nevére, ami igen fura, tudva, hogy a vámpírok nem szoktak csak úgy dolgokat elfelejteni. Mindenesetre a srác odasétált hozzá és a fülébe súgta, hogy mára vége, és bár a terem másik végében voltam minden szót hallottam. Most amikor először vettem le róla szemem, hogy én is az órára nézzek, kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem vettem levegőt, de a szomjúság égette a torkomat. Türelemtlenül vártam, hogy végre vége legyen, he nem jutok ki innen egy percen belül...*

*Viszonoztam Alec csókját majd bementünk. Bent már várt Adam. A táncostársam.*
- Jajj nyuszi olyan jó látni megint. Nem hívtál aggódtam érted...*mondta majd Alecet alaposan végigmérte és átkarolta a vállamat és a fülmhez hajol*
-Úristen...ki ez a szívtipró?*sutyorgott a fülembe Én meg felnevettem.*
-Alec-nek hívják és a barátom...szóval foglalt...*mondtam nevetve mire szomorúságot tettetett majd azért elmosolyodott és megpuszilta az arcomat.*
-Nem baj... azért örülök nektek...*mondta és bement az egyik próbaterembe. Én meg nevetve Alec-hez mentem.*
-Még ne bízd el magad... lehet, hogy be fog próbálkozni nálad...*mondtam neki halkan majd halkan felnevettem és finoman megcsókoltam végül pedig bementünk a táncterembe. 6 ember volt bent. 4 tanítvány , Adam, Én és egy vámpír Alec személyében. 2 fiú és 2 lány volt a tanítványunk. Tangozni tanulnak. Még éppen nyújtottak és melegítettek Adammal szóval Én meg lepakoltam a cuccaimat és addig Alec-hez mentem.*
-Ha baj van és nem bírod menj ki majd nyugotan vagy nyugodtan nyiss ablakot... ami jólesik...*mondtam neki csendesen és megpusziltam az ajkait...*

*Eléggé bunkó tudok lenni amikor ideges vagyok és nem válaszolnak egy egyszerű kérdésre!!! Ezért figyelmen kívül hagytam azt amikor megkért, hogy vigyem először hozzájuk. Rögtön a saját házam felé vette, az irányt majd amikor megálltam a kocsival egy kicsit még gondolkoztam a dolgokon, hogy mi is lehet. Szótlanul ültem mellette valahogy nem akartam hozzászólni. Kicsit bunkónak is éreztem magam amiatt, hogy nem szóltam hozzá de hát ez van ha nem válaszol a kérdésemre akkor én meg a kérését nem teljesítem...*
-Na itthon is vagyunk, gyere be.
*Böktem oda makacsul majd kiszálltam a kocsiból becsaptam az ajtaját és bementem a házba és egyből ledobtam magamról a zakót és kigomboltam az ingem felső két gombját..*

*Robert kérdezett valamit, de nem igazán jutott el a tudatomig, mivel magamban hevesen számoltam a napokat. Amikor negyedjére is 40. naphoz értem, már a sírás határán voltam az idegességtől, és akkor még Rob is folyamatosan nyaggatott.*
- Rob, haza tudnál vinni? *néztem rá kérlelően. Egyelőre nem akartam mondani neki semmit, mert az is lehet, hogy tévedtem.*
"Meg kell róla bizonyosodjak. Jobb ha egyelőre nem mondok neki semmit."*gondoltam magamban, miközben Robertnek esze ágában se volt megkönnyíteni a dolgom.*
- Előbb, mondd el mi a baj. *makacskodott.*
- Majd elmondom, de előbb légy szíves vigyél haza, vagy hozzád, csak menjünk el innen. *kértem újra és már fel is álltam és az ajtó felé vettem az irányt, nem törődve Rob zsörtölődésével. Kint erős, hideg szél fújt, ezért összehúztam magamon a kis kabátom és úgy indultam el a kocsihoz.*
- Melanie várj már! *kiáltott utánam Rob, de nem foglalkoztam vele, az autóig meg se álltam.*
- Elmondod végre, mi a baj? *kérdezte, amint beért.*
- Kinyitod végre azt az ajtót, vagy megvárod amíg megfázok? *szóltam vissza talán kicsit erősebben mint kellett volna, végülis Ő semmi rosszat nem tett. Robert erre már nem mondott semmit, csak kinyitotta az ajtót, megvárta amíg beszállok, majd egy szó nélkül beült a volán mögé és ugyancsak szó nélkül indított és már úton is voltunk.*
- Ne haragudj. Nem akartalak megbántani, de nem akarok elhamarkodottan semmit se kijelenteni. *mondtam bocsánatkérően, és kicsit közelebb húzódtam hozzá, már amennyire az ülés engedte.*
- Figyelj, vigyél haza, összeszedem a cuccom és elmegyünk hozzád. Ott majd tisztázok mindent, rendben? *kérdeztem és reménykedtem, hogy belemegy.*
"És jobb ha azt is reméled, hogy jól fogadja a hírt, ha az a baj, amire gondolsz, különben jól nézünk ki."*gondoltam magamban.*

*Hosszasan beszélgettünk erről a rosszullét dologról, nem tudtunk dőlő félre jutni. De továbbra se hagyott nyugodni ez a dolog, és erősen törtem a fejem rajta, jöttek sorra a kifogások amik elég hihetetlenül hangoztak. Majd hirtelen egy furcsaság hagyta el az ajkait... Ekkor már valami mintha beugrott volna vagy mégsem? Tettem fel magamnak a kérdést majd reflexszerűen kérdeztem ki...*
-Mi az? Mi nem lehet?
*Kérdeztem tőle hevesen és vártam a reakcióját... ahogy ezek a szavak, hogy " az nem lehet " elhagyták a száját kicsit megrémített, hiszen nem egy átlagos dologról lehet szó, hogy ha ennyire idegesen mondja... Húzta ám rendesen az időt a válasszal ezért nyaggattam rendesen...*
-Légy szíves mond már mi a probléma, ha nem akarod, hogy megsértődjek... úgy gondolom vagyunk már elég hosszú ideje együtt ahhoz, hogy ilyen dolgokat megosszunk egymással, pláne ha én is érintett vagyok benne...*

*Robert zökkentett ki a gondolatmenetből. Letette elém a narancslevet, amire azonnal le is csaptam és kortyolgatni kezdtem. Rob furcsán méregetett, ezért inkább csak mereven magam elé néztem.*
- Valamit nem akarsz nekem elmondani!!! Valahogy nem tudom azt elhinni, hogy a vacsorától lettél ilyen rosszul. Mit ettél? *bökte ki végül ami nyomasztotta.*
"Egy szendvicset..."*akartam rávágni, de akkor már tuti nem hitte volna el a mesém.*
- Paradicsomlevest..., meg azt hiszem megittam egy pohár kakaót is... Valószínűleg az tett be...*füllentettem.*
"Magam se tudom mi bajom lehet, úgyhogy hiába faggat..."*gondoltam magamban, miközben bevillant egy kép. Láttam magam előtt azt a házaspárt aki mellett elmentünk idefele jövet. Az agyam ráfókuszált arra a tüneményre, aki a babakocsiba pihent. Ekkor mintha egy villanykörte kapcsolódott volna fel, megértettem.*
- Az nem lehet... *bukott ki a számon.*

*Amikor a kocsiból kiszálltunk és bementünk a tánciskolába azonnal foglaltam is egy asztalt ahová mind a ketten letelepedtünk. Hangulat és a zene így első hallásra tíz pontot érdemel az én szemszögemből. Kezdetlegesen megittunk egy pohár pezsgőt majd Melanie kérte, hogy menjünk táncolni egy kicsit. Nem voltam ellene ezért megfogtam az egyik kezét és a táncparkettre sétáltunk. Egymásba kapaszkodtunk ahogy azt illik és elkezdtünk táncolni, közel húztam magamhoz és úgy táncoltuk a keringőt... Dicsértük egymás tánc tudását folyamatosan. Pár perc múlva elég furcsa arckifejezéseket vágott Melanie ami egyáltalán nem tetszett így rögtön rá is kérdeztem, hogy mi a baj. Panaszolta, hogy nem érzi jól magát ezért visszasiettünk az asztalhoz és leültünk. Ott se maradott meg sokáig kiszaladt a mosdóba, addig engem majdnem megfojtott az izgalom, hogy mi lehetett vele. Szerencsére hamar visszajött igaz piszkosul sápadt volt de legalább itt volt a közelembe és felvilágosít arról, hogy mi történt és, hogy mi a baja...*
- Na mi a baj mi történt?
*Kérdeztem aggodalmasan, majd a válasza elég egyszerű volt " elrontottam a hasam a vacsorával " elég nehezen vettem be ezt a szöveget, hisz én még így embert ilyen állapotba nem láttam egy rossz vacsorától... Kért is egy narancs levet amiért sietve mentem visszaérvén odaadtam neki amit kortyolgatni kezdett...*
-Valamit nem akarsz nekem elmondani!!! Valahogy nem tudom azt elhinni, hogy a vacsorától lettél ilyen rosszul. Mit ettél?
*Tettem fel utólag egy kérdést és vártam a válaszát.*

*Bent kellemes volt a hangulat, ahogy azt a kiszűrődő hangokból sejteni lehetett. Robert kiválasztott egy asztalt számunkra, ahol rögtön helyet is foglaltunk. Töltött pezsgőt és koccintottunk. Kortyolgatni kezdtem az italom, miközben a táncoló párokat néztem. Nem láttam ismerős arcot, de elég sötét volt, így lehet nem is ismertem volna fel senkit.*
- Igen, az. *feleltem mosolyogva Robert megjegyzésére. A tekintetemmel ismét a táncparkettet fürkésztem, amit Rob valószínűleg félreérthetett, mert azonnal felkért táncolni. Természetesen szíves örömest mentem. Épp egy lassú számot játszottak, így beálltunk keringőzni.*
- Nagyon jól táncolsz. *jegyeztem meg mosolyogva.*
- Köszi. Te is. *mondta, majd megpörgetett. Hirtelen émelyítő érzés fogott el. Megkapaszkodtam Robertben és a fejem a mellkasára hajtottam. Mintha száz meg száz pillangó verdesett volna a gyomromban a szabadulást keresvén.*
- Melanie jól vagy? *kérdezte Rob aggodalmasan.*
- Igen, vagyis nem. Leülhetnénk egy kicsit? *kérdeztem, mire bólintott és azonnal az asztalunk fele vezetett. Ám a pillangók erős verdesésbe kezdtek, így úgy döntöttem jobb ha egyenest a mosdót célzom meg. Kiszakítottam magam Robert karjaiból és futottam az illemhelyig. Még épp időben értem be, azonnal a wc kagyló fölé hajoltam és a vacsora máris visszaköszönt. Pár perc múlva, amikor az üres öklendezés is elmúlt, kivánszorogtam és a mosdókagylóra támaszkodva figyeltem magam a tükörben. Falfehér voltam és kimerült. Megnyitottam a csapot és gyorsan megmostam az arcom egy kis hideg vízzel. Amikor kellően felfrissültem, megtörölköztem.*
"Máris jobb színben festesz."*jegyeztem meg magamban, majd elindultam vissza a táncterembe.*
- Mel, rendben vagy? *sietett elém Robert.*
- Persze. Biztos csak elrontottam a gyomrom a vacsorával. Már semmi bajom. *nyugtattam meg.*
- De ha nem bánod, egy kicsit még leülnék. *pislogtam rá bocsánatkérően, majd az asztal felé indultam. Robert átkarolt és úgy vezetett, bár egyáltalán nem éreztem már magam gyengének. Jól esett a törődése, ezért is hagytam.*
- Hoznál nekem egy pohár narancs levet? *kérdeztem, mivel úgy gondoltam a pezsgő nem épp a legjobb ötlet egy ilyen attrakció után.*
- Persze. *mondta és már el is sietett.*
"Mi bajom lehet?" *tanakodtam magamban. A gyomorrontást kizárhattam, mivel a vacsorám egy szendvicsből állt. Azt csak azért mondtam, hogy Robert ne aggodalmaskodjon. Semmi lehetséges opció nem jutott az eszembe, így függőben hagytam a dolgot magamban.*

...