Vasútállomás

Hozzászólások száma : 13 Join date : 2011. May. 09.

*Szerettem ilyenkor kint lenni. A levegő nagyon jó ilyenkor bár be kellett vallanom, hogy tényleg nem volt a legjobb ötletem, hogy egy rövidnadrágban indultam el otthonról. Csendesen üldögéltem a padon miközben a kis lcd kijelzőre szegeztem a tekintetemet és nézegettem a képeimet amiket csináltam. Kiszelektáltam az olyanokat amik nem nagyon tetszettek , de így is marad elég sok. Szerencsére van két memóriakártyám és még a mostanin is van bőven hely, szóval még egész nap mehetek a saját fejem után gondolom. Néha egy-egy eltéved, kósza lélek végigsétált a peronon majd el is tünt. A vonatok erre elég ritkán járták szóval nem volt sok olyan dolog amit még fotózhattam volna.
Körülbelül 10 perc után figyeltem fel egy fiúra aki fel-le sétált és nem kicsit tünt eltévedtnek vagy inkább keresőnek. Valamit keresett gondolom, hogy hol tudna jegyet venni. Róla is csináltam pár képet, de nem túl feltünően majd végül kikapcsoltam a gépet, hogy ne merüljön le az aksim és a fiút kezdtem el figyelni.*
-A kassza bent van… és csak akkor nyit amikor jön a vonat. Körülbelül 10-15 perce ment el az előző szóval még körülbelül háromnegyed óra amíg jön a következő…*mondtam végül a fiúnak. Gondoltam kisegítem pár plusz infóval, hogy kicsit segítsek neki. Eltűnődve pislogtam rá majd megigazítottam a sapkámat és újra ránéztem.*
-Sietnél?*kérdeztem végül. Ha azt kérdeztem volna, hogy siet-e akkor hülyeséget kérdeztem volna. Hiszen itt nem lehet sietni. Ez Forks. Fizikai lehetetlenség, hogy siethess valahova mivel valamire mindig kell várni és ebben az esetben éppen a vonat volt ez a tényező ami kellett volna a sietéshez. Egy halvány mosollyal az arcomon figyeltem a fiút.*
-Egyébként Brooke vagyok…*mutatkoztam be neki. Apum mindig azt mondta, ha már mindenképpen leállok beszélgetni idegenekkel akkor legalább olyanokkal akik biztosan nem visznek el sehova és mindig a lelkemre kötötte, hogy ne legyek teljesen hülyes és naív na meg persze elfogult. Azt is mondta, hogy nem árt ha bemutatkozok. Az emberek mindig nagyobb bizalommal fordulnak afelé az illető felé akinek már tudják a nevét. Ez valami biztonságérzetet ad egyes embereknek, hogy tudják, hogy hogyan is kellene megszólítani a másik személyt.*

//s.: teljesen jó Very Happy

//

Hozzászólások száma : 114 Join date : 2010. Nov. 13.

~Pocsék ezt beismerni, de vannak határok. Szubjektíven, objektíven, vallásilag, kulturálisan, spirituálisan, politikailag, tényszerűen meg ilyesmik. Mindenhogyan. Sokféle határ van, s én szeretem hinni, ezek többségét már réges-rég átléptem. Túljutottam rajtuk, mikor leléptem a gimiből. Túljutottam az első New Yorki próbámon, majd koncertemen. Túljutottam… gyakorlatilag majdnem minden egyes mozdulatommal rajtuk. Ahogy a kávét töltöm a bögrébe, ahogy beszélek, ahogy játszok, vagy ahogy a seggemet vakarom – gondolom, elhiszem, hogy ezt mind máshogy teszem, mint a többi ember.
Nem rosszabbul, vagy jobban, csak más úton.
Úgy, hogy elkerüljem a határokat - nem belülről, kívülről. Túl vagyok minden társadalmi – hát jó, legalábbis a legjaván - azzal együtt, hogy olyannak, mint társadalom mégis szerves részét képezem. Durva, nem? Amúgy meg nem, nem tudom, hogy ezt pontosan, hogy értem, de én értem. Mert azért nézzünk csak szembe a tényekkel: elmúltam már huszonegy éves. Van pénzem, a szüleimtől régen nem függök már, nincsen csajom, nincsen saját lakásom… nem köt semmihez semmi. Gyakorlatilag, ha akarnám, maholnap nővé is operáltathatnám magamat; ki tiltaná meg?
Ilyesformán tényleg rohadt nagy szabadságban élek, de ez mégsem magyarázza meg azt, hogy mégis mi a fenének mászkálok én korán hajnalban Washinton kellős közepén, valami tanyán, vagy koszfészken, vagy bánat se tudja, milyen hely ez… Mit keresek én itt? Forks. Úristen! Hol vagyok? Hol is vagyok? Mit akartam én itt? Hát persze, persze… én és az én tökéletes illúziókra alapozott álmaim. Ezt neked Florida, ezt neked minden. Ettől lesz az ember csalódott, dühös, és… nincs is értelme ezt most sorolni. Nincs értelme az éseknek, mintha bármit is akarhatnék még pluszba mondani azon kívül, hogy nekem itt semmi dolgom nincs.~
*Semmi dolgom. Ez a kétszavas mondatocska – mint megannyiszor máskor – vezérelt most is. A hotelszobában összepakoltam, bele az utazótáskámba minden cuccom, a gitárom vállamra, majd sarkon fordultam és szevasz világ. Nem érdekel semmi. De tényleg, rohadtul semmi. Itt hagyok mindent. Az utcán szinte rohanok a vasútállomásig. Egy vonatot, csak egy rohadt kis vonatot nekem, vigyen el innen, mindegy, hogy hová, fizetem a jegyem, csak kerüljek jó messzire. A világ végére és onnan is tovább. Még szürkületben értem az állomásra. Valahol a peronon sétálgattam, próbáltam rájönni, hogyan lehet errefelé jegyet venni.*

//megjegyzés: hát ez öléggé rémes lett… bocsi érte//

Hozzászólások száma : 13 Join date : 2011. May. 09.

*Szombat volt és körülbelül hajnali 6 lehetett. Már 2 körül eljöttem otthonról és azóta is csak fotózok meg járom a világot. Végülis a vasútállomáson kötöttem ki. Ilyenkor még teljesen kihalt volt és csak óránként járt 1 vonat. Ott ültem egy fedett helyen , egy padon. Egy farmer short volt rajtam, egy fehér felső, azon egy ing ami nem volt begombolva és egy fehér 'zoknisapka' meg persze a kihagyhatatlan fehér tornacipőm amin sok-sok emlék díszelgett akár idézet akár egy-egy rajz képében. Most is éppen jött egy vonat. Már távolról észrevettem. Csináltam pár képet majd tovább játszottam a fényképezőm beállításaival. Apumnak nem volt semmi kifogása ezek ellen az akciók ellen. Szombat volt és 16 éves vagyok. Örül neki, hogy nem otthon ülök egész nap. Tudja, hogy imádok fotózni és örül neki, hogy legalább így kiélem a kreativitásomat.
A vonat jött és ment nem időzött itt túl sokáig. Összesen 2 ember szállt le és perceken belül el is tüntek, aztán a vonat is. Felálltam és a sinekhez mentem. Rálléptem a sínre és sétálgatni kezdtem. Kicsit távolabb leraktam a fénbyképezőmet a földre és beállítottam az időzítőt. Kicsit távolabb mentem és meg is volt a kép. Megnéztem , kicsit állítottam rajta. Tetszett. Reméltem, hogy apu is értékelni fogja. Neki általában tetszenek az ilyen képeim amiken rajta vagyok. A legtöbben azt mondják, hogy rá nagyon hasonlítok. Erre büszkék vagyunk mind a ketten. Anyum nem nagyon foglalkozik velem, azokon a képeslapokon kívül amiből évente 2-3-at küld. Lejöttem a sinekről és újra leültem a padra.*

Tárgy: Vasútállomás Hétf. Nov. 01, 2010 3:35 pm