Nappali

-Naná, értem!
*Mi után gondolatban közölte ötleteit, szélesen elvigyorogtam, és bólogadtam. *
-Még ne, de itt az ideje!
*Vigyorogtam, és utána futottam. Az utca kihalt volt, még szerencse is, nem lett volna szerencsés összetalálkozni egy emberkével sem. *

//kövi kórház? //

-Hmm... Szerintem menjünk valahova ökörködni, ha érted mire gondolok.
*Mondtam az elején elgondolkozva, majd a végén elmosolyodtam.* "Támadt egy nagyon jó ötletem. Mi lenne, ha elmennénk az egyik kórházba, hoznánk pár véres tasakot és azt innánk? Te már kóstoltad? Szerintem iszonyat buli lehet." Magyaráztam neki gondolatban, megnyaltam a szám szélét*
- És futááááááááááás.
*Mondtam és már szaladtam is*

*Hangosan felsóhajtottam. Kiismerhetetlen lett Riley, mióta átváltoztattam. Kéne valami naptárat csinálni róla, hogy megtudjam, melyik nap mire számítsak.*
-Persze....
*Mosolyogtam végél, és megfogtam a kezét, amit nekem nyújtott. *
-Nos, hol akarsz sétálni?
*Kérdeztem. Az utcára gondoltam, de ott túl sok az ember. Veszélyes lenne...*

- Jól van na. Ezt lehetne megértőbben is. Menjünk sétálni vagy valami. Nem bírom ezt a bezártságot.
*Az elején dünnyögtem a végén már szende arccal néztem rá. Mi van velem? Kettős személyiség szindrómában szenvedek?! Ez anyira nem normális. Na de voltam én az bármikor is...*
- Jössz?
*A kezemet nyújtottam felé és angyalian mosolyogtam, amitől tudtam, hogy lehetetlen ellenállni. Ha már ő lenne a "pótanyám" kísérgessen mindenhová. Erre a gondolatra elnevettem magam. Gonoszan az emberlányra pillantottam. Úgysem megy el onnan, maradjon csak itthon.*

-Képzeld, marha sok mindent csináltam, csak tudod felejt az ember!
Mondtam indulatosan. Nem igaz, hogy nem bír magával. Én persze sok mindent csináltam, csak most nincs kedvem mesélgetni. Elbambultam a lány nyakán folydogáló véren. Majd azon kaptam magam, hogy eltűnik alólam a szék. Hátranéztem: Riley.
-Mivan, nem bírsz magaddal? Nem hiszem el... Gépezz... Énekelj... Bánom is, fogócskázok is veled, csak nyugodj el...
Csattantam fel, majd felálltam a kőről, és szemrehányó pillantásokat vetettem a fiúra.
-Embernek? Ezt már nem fordíthatom vissza... Szóltam neked... Ebben nincs próbaidő, sem kóstoló. Ez van.
Morogtam. Nem igen?! Folyton megváltoztatja az állapotát. Kezd az agyamra menni...

- Mondj már valamit! Unatkozom. Nem hiszem el h abban valahány száz évedben semmi izgit nem csináltál...
*Mondtam ráförmedve, majd felálltam és kihúztam alóla a széket, hogy a földre essen.*
- Ki kéne próbálnom milyen újra embernek lenni..
*Mondtam elgondolkozva, majd komoly fejjel elnéztem a konyha irányába*

-Pf...
Motyogtam, miközben azt néztem, hogyan folyik a lány nyakán a vér... Olyan csábító és annyira piros és édes illatú... Nem! Ez a csaj Riley-é. Önkontrol! Belekapaszkodtam a székbe, s a figyelmemet Riley-ra fordítottam.
-Istenem...
Mondtam halkan.

-Élvezkedek. *Mondtam macsó hangon, majd elkezdtem simogatni a lány derekát, majd hirtelen megharaptam és inni kezdtem a vérét. Kis idő múlva elengedtem és a vér a lány nyakából csorgott le a ruhájára. Az ujjammal elkaptam pár cseppet és úgy nyalogattam, majd lelöktem az ágyra és közel hajoltam hozzá.*
- Oké. Akkor te most szépen csöndben maradsz és továbbra sem félsz. *Mondtam hipnotizálva, majd leültem Liza mellé a földre.*

"Ilyen nincs"
Gondoltam miközben Riley után szaladtam pár perc tétovázás után. Mikor a házhoz értem, észre vettem, hogy az ajtó félig meddig ki van esve a keretéből. Beléptem, s sikítást hallottam meg, persze a kis ember lány volt. Gondolom Riley nagyon megszorította a csuklóját vagy hasonló... Egy szó nélkül leültem az egyik székre.
-Na és most mit fogsz csinálni?
Kérdeztem enyhén morcosan

*Duzzogva indultam hazafelé, miközben egyre erősebben szorítottam az ember kezét. Szinte kitéptem az ajtót. Lelöktem a lányt a kanapéra, majd a falnak támaszkodtam és vártam, hogy Liza is ideérjen. Unatkoztam, de nagyon. Közben az ember sikított, mert valószínűleg eltört a csuklója a szorításomtól. Hál' istennek nem nyílt törés volt. Szóval még nem fojt a vére. Sóhajtottam egyet.*

- Én már így is szenvedek.*mondtam majd duzzogva elindultam fel a szobámba*

-De hogy nem.Ne hozd ki belőlem az állatot Riley...*Mondtam.*
-Én már párszor megtettem.Csináltam pár vámpírt már...De a te életedet nem akarom elvenni.Nem akarom látni, ahogy szenvedsz.*Mondtam halkan.*
-És ennek több oka is van....

- Mindegy.*mondtam majd visszaültem a kanapéra*
- Annyira gyáva vagy... Nem mersz megharapni egy embert*gúnyosan nevettem*

-Igen.Csak megharaplak...De az nagyon fájdalmas, amíg a méreg át járja a tested.Halott leszel.Egy érzéstelen vámpír.A szíved sem fog már dobogni...És lehet hogy én sem tudok ellenállni, és meg öllek.*Mondtam halkan.*
-És más vámpír úgy se tenné meg.Ne legyél annyira naiv.Nem ismered a fajtámat.*Mondtam csendesen.*

-Te. Vagy keresek valaki mást aki hajlandó megtenni.*mondtam lustán, majd felálltam*
-Meg hogy kell csinálni? Úgy mint a filmekbe? *kérdeztem miközben odaléptem hozzá*

-Persze...Örökké élsz.*Mondtam.*
-De a vadászat, azt akkor sem fogod tudni, hogyan kell...Na, meg ki fog téged átváltoztatni?*Kérdeztem kíváncsian.Nem hiszem, hogy sok ötlete lenne.*

- Tudom, de örökké élek.*válaszoltam még mindig a tévét bámulva*
"meg amúgy is legyen az én bajom, tudok magamról gondoskodni."

-Nem annyira, mint egy teljes ember életet élni...*Mondtam halkan, majd a falnak támaszkodtam.*
-Én már 90 éve szenvedek...És örökké ilyen maradok.És soha nem lesz számomra vég...*Mondtam halkan a földet bámulva.*
-Na, meg ez is sok veszéllyel, és sok felelősséggel jár...*Mondtam, majd oda léptem hozzá.*
-De ha már vámpír vagy, soha többé nem lehetsz ember!*Mondtam komolyan.*

-Már mondtam hogy gyakran változtatom az álláspontom...*válaszoltam, majd leültem a kanapémra és tovább ette a chipset*
"amúgy is tök buli lehet."

*Halkan el nevettem magamat a gondolatán.*
-Azért jöttem, hogy most meg beszéljünk valamit...Amit az erdőben gondoltál.Csak úgy kijelentetted gondolatban, hogy vámpír akarsz lenni....*Mondtam fel vont szemöldökkel.*
-És hogy azt ne ott beszéljük meg a társaságban.Tessék, most négy szem közt vagyunk.Magyarázd el nekem, hogy mi a frász ütött beléd!*Mondtam.*

*szépen beütöttem a fejem* "bezzeg a horrorfilmektől nem ijedek meg ennyire..."
*felsegített majd arrébb álltam*
-Te meg mit akarsz itt? *förmedtem rá mert ez azért mégis csak az én lakásom*

*Sokat totojáztam a nappali ablaka előtt.Nem akartam meg ijeszteni, de azzal hogy bekopogok, elküldene...De ezt minden képen rendezni kell.Majd a nyitott ablakon beugrottam, és halkan lépdeltem a kanapé felé.*
-Ühm...Riley!*Szóltam neki.Nem kellet volna, mert azonnal le esett a kanapéról.Én csak a homlokomat csaptam meg, és oda mentem hozzá, és fel segítettem.*

*mikor hazaértek ledobtam magam a kanapéra, bekapcsoltam a tévét és a tegnapi maradék chipset kezdtem enni*

...