Ide írd a kitalált karaktered történetét!

Köszönöm!

Ryan Callaway írta:

Név: Ryan Callaway
Nem: férfi
Faj: alakváltó
Kor: 23
Született: 1988. február 15.
Származás: Boston

Na hát akkor...
Először is a dolgok már azért változtak, mondjuk Jacob a falkavezér, de mivel kiléptél a bandából így rád ez nem lesz hatással! A szabályokat remélhetőleg tudod: mindenek előtt nem támadhatsz meg senkit a beleegyezése nélkül!
Egyébként:

Név: Ryan Callaway
Nem: férfi
Faj: alakváltó
Kor: 23
Született: 1988. február 15.
Származás: Boston
Története:
Ismeritek az olyan egyszer volt, hol nem volt meséket? Tudjátok, ahol van a jó, akin uralkodik a rossz, de akkor a jó hirtelen - valami tündér segítségével - erőre kap és győz a rossz felett… Nos, ez a történet egyáltalán nem olyasmi lesz, úgyhogy ha mindenképpen olyan sztorira vágysz, keress egy másik könyvet. Mert itt a téma nem tündérek, nem gonosz mostohák és nem is a hercegnők. Nem kis egoizmussal kijelenthetem, hogy ez a történet rólam fog szólni, többek között.
Anyám és apám az egyetemi évek alatt találkoztak először, valahol Boston-ban. Apám, Martin Callaway, New York-ban született, ott is nőtt fel. Anyám valahol az istenháta mögött két lépéssel, egy La Push nevű amerikai településben élte életét. Nem tudom, hogy pontosan hogyan, s mint zajlott az egész, de annyi biztos, hogy meg volt köztük a kémia. Talán ennek is köszönhető, hogy a diplomaosztójuk után alig három hónappal össze is házasodtak, majd úgy egy évre rá megszületett az első és egyetlen gyermekük, aki teljesen véletlenül én vagyok, voltam és leszek.
Mindez egy reménytelenül, elképesztően kibírhatatlanul forró nyári napon történt. Nem éppen optimális körülmények között egy gyerek megérkezésére. Ám ez egy cseppet sem zavart senkit. Eleve az is kétséges, hogy az időjárásnak bármi befolyása volt a születésemet illetően. Jóllehet, ez igazából nem is érdekel.
A szüleim imádtak engem, meg kell hagyni, volt rá okuk. Tényleg elég ellenállhatatlan vagyok. Mindent megadtak nekem, amire szükségem volt, és azt is, amire nem. Boston-ban nevelkedtem, szeretetben, egészségben, hatalmas, szürke tömbházak között. A hétköznapjaim úgy teltek, mint bármelyik másik kis srácé, nem volt semmi extra. Minden simán ment, egészen egy ködös, őszi csütörtök estig. Nem voltam több mint öt éves. Anyám ekkor állt elő egy szerinte óriási, korszakalkotó ötlettel, miszerint, mi lenne, ha az egész család ott hagyná ezt a hatalmas nagyvárost és elköltöznénk valami naposabb helyre, például Kaliforniába. Szentül állította, hogy Boston-ban az ember akár száz évet is élhet úgy, hogy senki sem veszi észre, hogy már régen meghalt. Engem hidegen hagyott a dolog, felnőtt embereknek láttam őket, úgy gondoltam, ezt a döntést egyedül is meg tudják hozni. Persze nem mellékes, hogy bármit is mondtam volna, a véleményem biztosan nem számított volna nekik. De apám erről hallani sem akart, abban a városban volt a munkája, a barátai, nem akarta ezeket feladni. Anyám azonban nem tágított. Nap, mint nap újra felhozta a témát. A kezdetekben még csak kisebb kukacoskodó tanácskozások hónapok alatt eldurvult vitákká alakultak. Kis idő után már nem csak a lakóhelyválasztással kapcsolatban, egy rossz megjegyzés, egy elmaradt köszönés vagy akár egy fel nem csavart fogkrémes tubus tető miatt hatalmas veszekedések alakultak ki köztük. Apám egyre ingerlékenyebb lett, anyám egyre sérülékenyebb. Én meg ott voltam, tanácstalanul össz-vissz hat évesen és láttam, ahogy kettejük kapcsolata teljesen tönkre megy. Utáltam azt a helyzetet. Utáltam, hogy nem hallgatják végig egymást, hogy állandóan ordibálnak.
Nagyjából egy fél év telt még el így, ilyen hangulatban, majd 1995 nyarán mind ketten aláírták a válópert. Apám maradt Boston-ban, ahogy mindig is akart. Anyám meg visszament La Push-ba a családjához – és vitt magával engem is. Nem akartam ott élni, annyit biztosan tudok. Jobban örülnék, ha a szüleim kibékültek volna és újra együtt lettek volna, de erre semmi esély sem volt és most sincsen. Először gyűlöltem a helyet, és mindenkit, aki ott volt. Olyanok voltak, úgy beszéltek egymással a helyiek, mintha egy óvodai homokozóban élnének. Úgy is bántak mindenki mással. Azon a szinten tartották magukat. Lehetetlen meséket – mendemondákat meséltek egymásnak, melyek egyik a másiktól teljes íziben különböztek. Olyasfajta lényekről, amik a átváltoznak valamilyen hatalmas farkassá, s gyilkolgatnak mindenféle „hideg torzszülöttet”. A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért nem művelték annyira sokan arra felé. Ekkora ostobaságot még csak meghallgatni sem akartam. Akkoriban kezdtem az iskolát is, és onnan biztosra vettem, hisz tanították, hogy az ember keletkezésének sokkal több köze van a vízben élő planktonokhoz, mint az alakváltókhoz. Inkább hagytam őket a boldog tudatukban, hogy biztosan ők tudják jól és bölcsen, mert ők az öregebbek és a többi és a többi…
Majd olyan lassan, ahogyan ez az életre jellemző, teltek az évek. Kijártam az általánost, majd gimnáziumba kezdtem a tanulmányaim folytatását. Változatlanul irtóztam La Push minden négyzetméterétől, így egy jó messzi városkában, Montreal-ban ismerkedtem az oktatás rejtelmeivel. Többnyire beletörődtem, hogy ha nem is életem hátra lévő részét, de egy jó időt még biztosan Kanada felhős világában töltök. Az életem biztos vágányra tévedt, én legalább is, ebben a hitben tartottam magam.
Rengeteg véletlen, kis tucat szerencse és talán a sorsnak köszönhetően elérkeztem a huszonharmadik életévemnek derekára. A legtöbb korombelinek ilyenkor a jogosítvány megszerzése, a szüzesség elvesztése a legjobb csajjal vagy épp a kosár csapatba való bekerülés a sorának hajtó eleme. Én nem úsztam meg ilyes fajta apróságokkal, sajnos. Teljesen megváltoztam. Addig sem a kedvesség volt a fő hajtó eleme lényemnek, ám olyan voltam, mintha mind amellett még egy lapáttal rám tettek volna. Egyre ingerlékenyebbé váltam. A legkisebb dologért is képes voltam felkapni a vizet, ha valami nem úgy volt, mint elterveztem, ilyenkor hideg rázta az egész testem. Alig pár hónap lefolyása alatt vagy tíz centit nőttem, a testem megizmosodott, állandó hőhullámok keringtek bennem. Szörnyű volt, sejtelmem sem volt, hogy mi történhetett velem. Senkinek nem szóltam a rajtam végbe menő változásokról, inkább magamba zárkóztam. Ez nem sikerült olyan feltűnésmentesen, mint szerettem volna. Mindenki tudta, hogy valami bajom van, de csak kevesen tudták, hogy mi. Ebbe a kevésbe én nem tartoztam bele, egészen egy téli reggelig.
Éjszaka az erdőben sétálgattam, úgy éreztem, hogy képes lennék megfulladni az otthoni környezettől. Minden frusztrált, a legkisebb faágból is elegem volt. Az általános idegesség uralkodott rajtam, úgy éreztem, hogy azon nyomban fel tudnék robbanni. Fogalmam sincs, hogyan vagy miért, de egyszer csak úgy tűnt minden, mintha az a robbanás csakugyan megtörtént volna. És tisztázatlan körülmények vagy okok között ott álltam, mintha egyszer csak minden azonnal megnyugodott volna. Illetve meg is nyugodhatott volna, ha nem lettem volna egy hatalmas, szőrös farkas. Nem emlékszem, hogyan reagáltam először, csak arra, ami utána történt. Próbáltam titkolni ezt az élményemet, de hamar kisült a családomnál. Ezért előlük már nem is rejtegettem magam. Tőlük tudtam meg, hogy egészen pontosan mi is történt velem, egy - jobb szó híján – alakváltó lettem. Korábban az ükapám is az volt, állítólag. Én még csak nem is hallottam róla azelőtt. Elmondták újra, amolyan rituálészerűen az ősi legendákat, melyeket először nem hittem el. Onnantól már nem tartottam ostobaságnak az egészet. Furcsa, hogy egy-két tapasztalat mennyire megváltoztatja az ember szemléletét. Sam Uley-hoz irányítottak, kiderült, hogy ebben nem én vagyok az egyetlen, vannak még egypáran, bár nem olyan sokan, hisz állítólag kissé megcsappant a számuk holmiféle vámpírok által. Mit falka, hadsereg, aminek kis idő múltán magam is tagja lettem. Az elején csak ismerkedtem magammal, hogy mi is lettem, és hogy miért. Ennek a fő oka a vámpírok jelenléte volt. Gyakorlatilag az ő esküdt és örök ellenségeivé váltam már akkor, amikor megszülettem. Meg kell, valljam, imádom a dolgot. Gyakorlatilag egy horror film megtestesült szereplőjévé váltam. Tiszta klassz! Majdnem teljesen a magam ura vagyok.
Később, mikor már meguntam ezt a ’vezér mondja, csináld’ dolgot, így néhány éjszaka leforgása után végleg kiszálltam a bandából. Azóta már letelepedtem La Push-ban, a tengerparthoz közeli vidéken, ahol azóta is jól megvagyok.

Külső: 185 cm magas, szálkás izomzatú férfi. Rövidre nyírt barna haja alatt magas homlok ül és zöld szempár. Arcvonásai karakteresek, általában borostás. Előreugró álla makacsságról és türelmetlenségről árulkodik.
Farkasként bundáját sötét- és világosabb szürke hosszanti mintázat díszíti.
Jellem: Hűséges, mint egy igazi farkas. Mindemellett, kicsit beszólogatós, bunkó, de ez nála megszokott. Megvédi szeretteit. Viszonylag kevés barátja van.

Van benne egy-két elgépelés, de oké, legyen...
Jó játékot!

Annabel Fox írta:

Név: Annabel Fox
Becenév: Ahogy gondolod
Nem: nõ
Faj:alakváltó
Kor: 20
Született: 1990.06.02
Származás: Los Angeles
Története:
1990-ben születtem egy szép napon Los Angeles-ben. A gyerek korom jól telt! Nem voltam az a nagyon elkényeztetett gyerek, de azért mindent megkaptam, amire szükségem volt. Rajtam kívül, még van egy bátyám, és egy nővérem. Ikrek, így David, és Kristin is nem rég töltötték be a 24-et. Jó családban nőttem fel, így hát nem vagyok az a beképzelt, és elkénezetett lány. Én inkább kedves vagyok, de azért nekem is vannak hibáim. Például nagyon ügyetlen tudok lenni. Az iskolás éveim is egész jól teltek, nem voltam rosszabb négyesnél. De ami örökre megváltoztatta az életem, az a 18. születésnapomon következett be. Éppen mentem haza, mikor a buszon elkezdtem furán érezni . Inkább leszálltam a buszról. Kezdtem érezni, hogy testem szinte mintha tüzelt volna. Felhívtam apukámat, hogy jöjjön értem. Ő azt mondta, hogy azonnal menjek be egy sikátorba, és megkérdezte, hogy merre vagyok. Megmondtam a címet, és bementem egy sikátorba. Nagyon furcsálltam, de végül elmentem a sikátorba. Közben egyre rosszabbul kezdtem érezni magam, és a végén már a földön feküdtem. Nem sokkal később átváltoztam vérfarkassá. Nem értettem az egészet! Innentől minden kiesett, a következő emlékem, hogy otthon a kanapén fekszek, és anyukám nagyban csomagom. Apukám odajött hozzám, és szépen mindent elmagyarázott nekem. Eleinte nem akartam elhinni, majd végül kénytelen voltam beletörődni. Azt mondta, hogy el kell költöznünk La Push-ba. Oda is költöztünk az egész családdal, és ennek már két éve. Azóta én elköltöztem egy másik házba, és ott lakok egyedül…

Külsõ: 171 cm magas barna hajú, és barna szemű. Kicsit barnás a bőre. Minden nap sminkeli magát, és csinosan öltözködik.
Bunda színe: Aranybarna, pár helyen pedig barna.
Jellem: Nagyon kedves, és megértő, néha kicsit bunkó, és bármire képes a barátaiért.

Valami hasonló volt az előtörténetem, remélem így jó lesz!

Név: Annabel Fox
Becenév: Ahogy gondolod
Nem: nõ
Faj:alakváltó
Kor: 20
Született: 1990.06.02
Származás: Los Angeles
Története:
1990-ben születtem egy szép napon Los Angeles-ben. A gyerek korom jól telt! Nem voltam az a nagyon elkényeztetett gyerek, de azért mindent megkaptam, amire szükségem volt. Rajtam kívül, még van egy bátyám, és egy nővérem. Ikrek, így David, és Kristin is nem rég töltötték be a 24-et. Jó családban nőttem fel, így hát nem vagyok az a beképzelt, és elkénezetett lány. Én inkább kedves vagyok, de azért nekem is vannak hibáim. Például nagyon ügyetlen tudok lenni. Az iskolás éveim is egész jól teltek, nem voltam rosszabb négyesnél. De ami örökre megváltoztatta az életem, az a 18. születésnapomon következett be. Éppen mentem haza, mikor a buszon elkezdtem furán érezni . Inkább leszálltam a buszról. Kezdtem érezni, hogy testem szinte mintha tüzelt volna. Felhívtam apukámat, hogy jöjjön értem. Ő azt mondta, hogy azonnal menjek be egy sikátorba, és megkérdezte, hogy merre vagyok. Megmondtam a címet, és bementem egy sikátorba. Nagyon furcsálltam, de végül elmentem a sikátorba. Közben egyre rosszabbul kezdtem érezni magam, és a végén már a földön feküdtem. Nem sokkal később átváltoztam vérfarkassá. Nem értettem az egészet! Innentől minden kiesett, a következő emlékem, hogy otthon a kanapén fekszek, és anyukám nagyban csomagom. Apukám odajött hozzám, és szépen mindent elmagyarázott nekem. Eleinte nem akartam elhinni, majd végül kénytelen voltam beletörődni. Azt mondta, hogy el kell költöznünk La Push-ba. Oda is költöztünk az egész családdal, és ennek már két éve. Azóta én elköltöztem egy másik házba, és ott lakok egyedül…

Külsõ: 171 cm magas barna hajú, és barna szemű. Kicsit barnás a bőre. Minden nap sminkeli magát, és csinosan öltözködik.
Bunda színe: Aranybarna, pár helyen pedig barna.
Jellem: Nagyon kedves, és megértő, néha kicsit bunkó, és bármire képes a barátaiért.

Valami hasonló volt az előtörténetem, remélem így jó lesz!

Bella Swan írta:

Nagyon tetszett az előtörténeted! Olyan más, nagyon bejött! *-* Elfogadva, jó játékot!

Mary Fray írta:

Név: Mary Fray
Becenév: M
Nem: Nő
Faj:Vámpír (vega)
Kor: 135 év körül
Született: 1876 őszén
Származás: Anglia
Története: Valamikor 1876-ban születtem, Angliában. Sosem tiszteltem senkit, s ez mostanra sem változott. A saját fejem után mentem egész életemben, s létezésemben. Egy közép nemesi családból származtam. Anyám egy igen gyönyörű nő volt, viszont az apám, nah igen, ő nem volt egy szépség. Édesanyám csak érdekből ment hozzá, mivel a nagyszüleimmel, tervezték, hogy elszedik az összes pénz, apámtól. Viszont azt nem kalkulálták bele, hogy én esetleg megszülethetek. Úgyhogy az egész terv miattam csődbe ment.
Mikor megszülettem anyám nem igazán érdeklődött irántam, inkább drága édesapám figyelt rám. Ő imádott, s nem értette, hogy másik szülőm miért utálhat annyira. Engem nem érdekelt. Főleg akkor nem amikor olyan 16-17 évesen hallgatóztam az ajtónál, s megfüleltem, hogy mit akart tenni apámmal, anyukám. Azóta én is úgy viselkedtem vele, mint ő énvelem.
Apám sajnos nem élt túl sokáig velem. Állítólag legurult a lépcsőn, a házunkban, de én tudtam, hogy nem a véletlenség műve volt az. Anyám ölte meg a pénzéért, de azt nem tudta, hogy a legtöbb vagyont egyetlen lányára hagyta. Élveztem ahogy szenved attól, hogy minden nap velem kell szembenéznie, aki "ellopta" tőle a -szerinte- megérdemelt kincseit.
Viszont nem volt mindig olyan kegyes hozzám, mint mikor ott voltak a szolgálók körülöttünk. Mikor magunkban voltunk, sokszor vert, főleg olyan helyeken ahol a cselédek nem láthatták nyomait. Én éveken át tűrtem, hogy megszégyenít, hogy fájdalmat okoz. De mikor arra készültem, hogy a sarkamra állok, s megmondom neki a magamét, olyan 24 évesen, ő sem bírt magával. Ugyanúgy akart végezni velem, mint volt férjével. Lelökött a lépcsőn. Mindenki azt hitte, hogy már halott vagyok, de nem bírtam szólni, sem mozdulni, hogy ezt megcáfoljam. Szívem lassan vert, és gyengén,de az élet kis szikrája még mindig ott volt bennem, valahol mélyen.
Anyám azt mondta a szolgálónak, hogy vigyenek ki az erdőbe, és majd azt mondják, hogy a lánya biztosan eltévedt az erdőben, hisz úgyis olyan sokat járkáltam odakinn. az utolsó része igaz volt,de ez most nem tartozik ide.
Miközben kivittek a hidegbe, az erdő mélyére, miközben halottnak hittek, én is azt kívántam, hogy bárcsak mégis halott lennék.
Mikor már úgy éreztem, hogy évek teltek volna el úgy, fekve az nedves avarban, hideg kezek kaptak ölbe, s vittem szélsebesen még jobban az erdőbe. Tiltakozni akartam, de még mindig nem tudtam a kisujjamat se mozdítani. Annyira emlékszem, hogy az erdő mélyén, ahol még a madár se jár volt egy kis kunyhó, a tűz csak parázslott, s ezért nem volt valami meleg, de abban a helyzetben az volt a legkisebb problémám.Letett egy szőrmére a földön, s lassan megkezdődött a napokig tartó égés. Borzalmas volt, azt kívántam, hogy öljön meg. Végezzen velem, hogy abbamaradjon ez a pusztító érzés, bárhogy is visítottam segítségért, tudtam, hogy senki sem hall engem.
Mikor felébredtem, a torkomban kínzó kaparás lett, de azért ez mégis jobb volt az előző máglyaégés...Megtanított vadászni, hogy hogy vegyüljünk, el az emberek között, ha már tudom kontrollálni a vérszomjamat.
Éveken át éltünk egymás mellett. Vándoroltunk, átmentünk hajóval Amerikába. Mindent együtt csináltunk, mígnem volt néhány vérfarkas, aki megtámadott minket. Én még a létezésükről sem hallottam, s szerintem a teremtőm sem. Ő csak engem védett. S ezért saját maga is odaveszett. Én elég gyors voltam, s ki slisszoltam a farkasok területéről.
Azóta egyedül vagyok, járom a világot. Már sokszor elmentem Amerikából, de mindig visszajöttem. S most már itt is akarok élni. Szereztem egy házat, Forksban, s ott akarok élni, békében, már amennyire egy vámpír létezése lehet gondmentes.
Külső: középhosszú, fekete göndör haj, aranybarna szem, közepes termet.
Képesség: Tudom irányítani az időjárást. (tudok vihart kelteni, tornádókat, s szuper cellákat, viszont értek ahhoz is hogy szép napos időt készítsek mások számára)
Jellem: Akit megkedvelek azzal nagyon aranyos szoktam lenni, viszont nem túlságosan vagyok barátkozó. Inkább magamnak való lennék.. Nem félek semmitől, s az önfejűségem határtalan.

Köszönöm!

Név: Mary Fray
Becenév: M
Nem: Nő
Faj:Vámpír (vega)
Kor: 135 év körül
Született: 1876 őszén
Származás: Anglia
Története: Valamikor 1876-ban születtem, Angliában. Sosem tiszteltem senkit, s ez mostanra sem változott. A saját fejem után mentem egész életemben, s létezésemben. Egy közép nemesi családból származtam. Anyám egy igen gyönyörű nő volt, viszont az apám, nah igen, ő nem volt egy szépség. Édesanyám csak érdekből ment hozzá, mivel a nagyszüleimmel, tervezték, hogy elszedik az összes pénz, apámtól. Viszont azt nem kalkulálták bele, hogy én esetleg megszülethetek. Úgyhogy az egész terv miattam csődbe ment.
Mikor megszülettem anyám nem igazán érdeklődött irántam, inkább drága édesapám figyelt rám. Ő imádott, s nem értette, hogy másik szülőm miért utálhat annyira. Engem nem érdekelt. Főleg akkor nem amikor olyan 16-17 évesen hallgatóztam az ajtónál, s megfüleltem, hogy mit akart tenni apámmal, anyukám. Azóta én is úgy viselkedtem vele, mint ő énvelem.
Apám sajnos nem élt túl sokáig velem. Állítólag legurult a lépcsőn, a házunkban, de én tudtam, hogy nem a véletlenség műve volt az. Anyám ölte meg a pénzéért, de azt nem tudta, hogy a legtöbb vagyont egyetlen lányára hagyta. Élveztem ahogy szenved attól, hogy minden nap velem kell szembenéznie, aki "ellopta" tőle a -szerinte- megérdemelt kincseit.
Viszont nem volt mindig olyan kegyes hozzám, mint mikor ott voltak a szolgálók körülöttünk. Mikor magunkban voltunk, sokszor vert, főleg olyan helyeken ahol a cselédek nem láthatták nyomait. Én éveken át tűrtem, hogy megszégyenít, hogy fájdalmat okoz. De mikor arra készültem, hogy a sarkamra állok, s megmondom neki a magamét, olyan 24 évesen, ő sem bírt magával. Ugyanúgy akart végezni velem, mint volt férjével. Lelökött a lépcsőn. Mindenki azt hitte, hogy már halott vagyok, de nem bírtam szólni, sem mozdulni, hogy ezt megcáfoljam. Szívem lassan vert, és gyengén,de az élet kis szikrája még mindig ott volt bennem, valahol mélyen.
Anyám azt mondta a szolgálónak, hogy vigyenek ki az erdőbe, és majd azt mondják, hogy a lánya biztosan eltévedt az erdőben, hisz úgyis olyan sokat járkáltam odakinn. az utolsó része igaz volt,de ez most nem tartozik ide.
Miközben kivittek a hidegbe, az erdő mélyére, miközben halottnak hittek, én is azt kívántam, hogy bárcsak mégis halott lennék.
Mikor már úgy éreztem, hogy évek teltek volna el úgy, fekve az nedves avarban, hideg kezek kaptak ölbe, s vittem szélsebesen még jobban az erdőbe. Tiltakozni akartam, de még mindig nem tudtam a kisujjamat se mozdítani. Annyira emlékszem, hogy az erdő mélyén, ahol még a madár se jár volt egy kis kunyhó, a tűz csak parázslott, s ezért nem volt valami meleg, de abban a helyzetben az volt a legkisebb problémám.Letett egy szőrmére a földön, s lassan megkezdődött a napokig tartó égés. Borzalmas volt, azt kívántam, hogy öljön meg. Végezzen velem, hogy abbamaradjon ez a pusztító érzés, bárhogy is visítottam segítségért, tudtam, hogy senki sem hall engem.
Mikor felébredtem, a torkomban kínzó kaparás lett, de azért ez mégis jobb volt az előző máglyaégés...Megtanított vadászni, hogy hogy vegyüljünk, el az emberek között, ha már tudom kontrollálni a vérszomjamat.
Éveken át éltünk egymás mellett. Vándoroltunk, átmentünk hajóval Amerikába. Mindent együtt csináltunk, mígnem volt néhány vérfarkas, aki megtámadott minket. Én még a létezésükről sem hallottam, s szerintem a teremtőm sem. Ő csak engem védett. S ezért saját maga is odaveszett. Én elég gyors voltam, s ki slisszoltam a farkasok területéről.
Azóta egyedül vagyok, járom a világot. Már sokszor elmentem Amerikából, de mindig visszajöttem. S most már itt is akarok élni. Szereztem egy házat, Forksban, s ott akarok élni, békében, már amennyire egy vámpír létezése lehet gondmentes.
Külső: középhosszú, fekete göndör haj, aranybarna szem, közepes termet.
Képesség: Tudom irányítani az időjárást. (tudok vihart kelteni, tornádókat, s szuper cellákat, viszont értek ahhoz is hogy szép napos időt készítsek mások számára)
Jellem: Akit megkedvelek azzal nagyon aranyos szoktam lenni, viszont nem túlságosan vagyok barátkozó. Inkább magamnak való lennék.. Nem félek semmitől, s az önfejűségem határtalan.

Rosalie Hale írta:

Luna Moon írta:

Jó. De azért egy kicsit lehet velük barátkozni? O.O

Hát nem igazán... Legalábbis a falkatagokkal nem. Vannak külsősök, velük talán megpróbálhatod, de ez elvileg ellent mond az alapoknak. Egyezzünk meg abban, hogy falkatagokkal kizárt a jó viszony... a külsősökkel meg megbeszélheted. De La Push területére ne gyere be!

Oké!

Luna Moon írta:

Jó. De azért egy kicsit lehet velük barátkozni? O.O

Hát nem igazán... Legalábbis a falkatagokkal nem. Vannak külsősök, velük talán megpróbálhatod, de ez elvileg ellent mond az alapoknak. Egyezzünk meg abban, hogy falkatagokkal kizárt a jó viszony... a külsősökkel meg megbeszélheted. De La Push területére ne gyere be!

Jó. De azért egy kicsit lehet velük barátkozni? O.O

Rosalie Hale írta:

Rendben így már jó lesz! Csak arra figyelj, hogy a la pushi farkasokkal túlzottan ne tarts fenn kapcsolatot!
De Elfogadva! Jó Játékot!

Luna Moon írta:

Név: Luna Moon
Becenév: Luna
Nem: Nő
Faj: Nomád Vámpír
Kor: 17 éves (-nek néz ki, vámpír kor: 300)
Született: 1710. január 13.
Származás: Los Angeles, USA

Jellem:
Gyorsan tanulok, bár ez vámpír különlegesség. Kedves vagyok és gyorsan barátkozom. Nagyon sok vámpír furcsának tart. Több dolog miatt is. Egyrészt amiért nomád vagyok, de mégis iskolába járok és nem bántom az embereket csak táplálkozásnál és amiért ismerek vérfarkasokat, de semmi bajom velük. Nem tudom miért, de soha semmi nem éreztem ellenszenvet irántuk.

Külső:
Kb. 170 cm vagyok. Szőke, hosszú egyenes hajam van. A szemem színe vörös, a kontaktlencsém sötétbarna, így nem olyan feltűnő szemem színe. A hajammal és a sminkemmel nagyon sokat tudok elvenni vagy hozzá adni a koromhoz. Sőt van egy szemüvegem üveg lencsével és egy csomó parókám amivel nem csak a személyiségemet, de a koromat is tudom változtatni.

Története:
1710- ben születtem. A családom gazdag földesúri család volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de aztán egyszer csak halálos beteg lettem. Már azt hitték, hogy meghaltam úgyhogy hullaházba vittek. De egy vámpír járt a környéken aki meghallotta, hogy még élek. Átváltoztatott és magával vitt. Nomád vámpír volt de nagyon ügyesen elvegyült az emberek között és sosem bántotta őket csak amikor evett. Erre engem is megtanított. De mindig vándorolt, amikor megtanultam uralkodni magamon elváltam tőle és letelepedtem. Így ha tehetem iskolába járok. Hála a kinézetemnek, a hajam formázásával és sminkkel 17 és 22 év között tudom változtatni a koromat, ezt ki is használom. Mivel a szemem vörös színű egy sötétbarna kontaktlencsével takarom el. Ez alatt a 300 év alatt rengeteg tudást szedtem magamra. Sok nyelvet beszélek és sok diplomám van. Jártam már Európában is. Mindenem a vásárlás és a divat. Most Forksba költöztem, mert úgy halottam hemzsegnem itt a természetfeletti lények és vettem egy kis családi házat a város szélén. Mindig másik városba járok vadászni, hogy ne legyen feltűnő és most beiratkoztam a Forksi gimibe is. Nagyon óvatosnak kell lennem, mivel megint 17 évesnek adom ki magam, viszont nem lakik velem egyetlen nagykorú sem.

Rendben így már jó lesz! Csak arra figyelj, hogy a la pushi farkasokkal túlzottan ne tarts fenn kapcsolatot!
De Elfogadva! Jó Játékot!

Luna Moon írta:

Név: Luna Moon
Becenév: Luna
Nem: Nő
Faj: Nomád Vámpír
Kor: 17 éves (-nek néz ki, vámpír kor: 300)
Született: 1710. január 13.
Származás: Los Angeles, USA

Jellem:
Gyorsan tanulok, bár ez vámpír különlegesség. Kedves vagyok és gyorsan barátkozom. Nagyon sok vámpír furcsának tart. Több dolog miatt is. Egyrészt amiért nomád vagyok, de mégis iskolába járok és nem bántom az embereket csak táplálkozásnál és amiért ismerek vérfarkasokat, de semmi bajom velük. Nem tudom miért, de soha semmi nem éreztem ellenszenvet irántuk.

Külső:
Kb. 170 cm vagyok. Szőke, hosszú egyenes hajam van. A szemem színe vörös, a kontaktlencsém sötétbarna, így nem olyan feltűnő szemem színe. A hajammal és a sminkemmel nagyon sokat tudok elvenni vagy hozzá adni a koromhoz. Sőt van egy szemüvegem üveg lencsével és egy csomó parókám amivel nem csak a személyiségemet, de a koromat is tudom változtatni.

Története:
1710- ben születtem. A családom gazdag földesúri család volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de aztán egyszer csak halálos beteg lettem. Már azt hitték, hogy meghaltam úgyhogy hullaházba vittek. De egy vámpír járt a környéken aki meghallotta, hogy még élek. Átváltoztatott és magával vitt. Nomád vámpír volt de nagyon ügyesen elvegyült az emberek között és sosem bántotta őket csak amikor evett. Erre engem is megtanított. De mindig vándorolt, amikor megtanultam uralkodni magamon elváltam tőle és letelepedtem. Így ha tehetem iskolába járok. Hála a kinézetemnek, a hajam formázásával és sminkkel 17 és 22 év között tudom változtatni a koromat, ezt ki is használom. Mivel a szemem vörös színű egy sötétbarna kontaktlencsével takarom el. Ez alatt a 300 év alatt rengeteg tudást szedtem magamra. Sok nyelvet beszélek és sok diplomám van. Jártam már Európában is. Mindenem a vásárlás és a divat. Most Forksba költöztem, mert úgy halottam hemzsegnem itt a természetfeletti lények és vettem egy kis családi házat a város szélén. Mindig másik városba járok vadászni, hogy ne legyen feltűnő és most beiratkoztam a Forksi gimibe is. Nagyon óvatosnak kell lennem, mivel megint 17 évesnek adom ki magam, viszont nem lakik velem egyetlen nagykorú sem.

Rosalie Hale írta:

Luna Moon írta:

Név: Luna Moon
Becenév: Luna
Nem: Nő
Faj: Nomád Vámpír
Kor: 17 éves (-nek néz ki, vámpír kor: 300)
Született: 1710. január 13.
Származás: Los Angeles, USA
Története:
1710- ben születtem. A családom gazdag földesúri család volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de aztán egyszer csak halálos beteg lettem. Már azt hitték, hogy meghaltam úgyhogy hullaházba vittek. De egy vámpír járt a környéken aki meghallotta, hogy még élek. Átváltoztatott és magával vitt. Nomád vámpír volt de nagyon ügyesen elvegyült az emberek között és sosem bántotta őket csak amikor evett. Erre engem is megtanított. De mindig vándorolt, amikor megtanultam uralkodni magamon elváltam tőle és letelepedtem. Így ha tehetem iskolába járok. Hála a kinézetemnek, a hajam formázásával és sminkkel 17 és 22 év között tudom változtatni a koromat, ezt ki is használom. Mivel a szemem vörös színű egy sötétbarna kontaktlencsével takarom el. Ez alatt a 300 év alatt rengeteg tudást szedtem magamra. Sok nyelvet beszélek és sok diplomám van. Jártam már Európában is. Mindenem a vásárlás és a divat. Most Forksba költöztem, mert úgy halottam hemzsegnem itt a természetfeletti lények és vettem egy kis családi házat a város szélén. Mindig másik városba járok vadászni, hogy ne legyen feltűnő és most beiratkoztam a Forksi gimibe is. Nagyon óvatosnak kell lennem, mivel megint 17 évesnek adom ki magam, viszont nem lakik velem egyetlen nagykorú sem.

Bár a szöveg tartalmaz utalásokat, de a megszokott forma miatt egészítsd ki "külső" és "jellem" résszel, utána részemről OKÉ

Javítottam. Köszönöm.

Luna Moon írta:

Név: Luna Moon
Becenév: Luna
Nem: Nő
Faj: Nomád Vámpír
Kor: 17 éves (-nek néz ki, vámpír kor: 300)
Született: 1710. január 13.
Származás: Los Angeles, USA
Története:
1710- ben születtem. A családom gazdag földesúri család volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de aztán egyszer csak halálos beteg lettem. Már azt hitték, hogy meghaltam úgyhogy hullaházba vittek. De egy vámpír járt a környéken aki meghallotta, hogy még élek. Átváltoztatott és magával vitt. Nomád vámpír volt de nagyon ügyesen elvegyült az emberek között és sosem bántotta őket csak amikor evett. Erre engem is megtanított. De mindig vándorolt, amikor megtanultam uralkodni magamon elváltam tőle és letelepedtem. Így ha tehetem iskolába járok. Hála a kinézetemnek, a hajam formázásával és sminkkel 17 és 22 év között tudom változtatni a koromat, ezt ki is használom. Mivel a szemem vörös színű egy sötétbarna kontaktlencsével takarom el. Ez alatt a 300 év alatt rengeteg tudást szedtem magamra. Sok nyelvet beszélek és sok diplomám van. Jártam már Európában is. Mindenem a vásárlás és a divat. Most Forksba költöztem, mert úgy halottam hemzsegnem itt a természetfeletti lények és vettem egy kis családi házat a város szélén. Mindig másik városba járok vadászni, hogy ne legyen feltűnő és most beiratkoztam a Forksi gimibe is. Nagyon óvatosnak kell lennem, mivel megint 17 évesnek adom ki magam, viszont nem lakik velem egyetlen nagykorú sem.

Bár a szöveg tartalmaz utalásokat, de a megszokott forma miatt egészítsd ki "külső" és "jellem" résszel, utána részemről OKÉ

Név: Luna Moon
Becenév: Luna
Nem: Nő
Faj: Nomád Vámpír
Kor: 17 éves (-nek néz ki, vámpír kor: 300)
Született: 1710. január 13.
Származás: Los Angeles, USA

Jellem:
Gyorsan tanulok, bár ez vámpír különlegesség. Kedves vagyok és gyorsan barátkozom. Nagyon sok vámpír furcsának tart. Több dolog miatt is. Egyrészt amiért nomád vagyok, de mégis iskolába járok és nem bántom az embereket csak táplálkozásnál és amiért ismerek vérfarkasokat, de semmi bajom velük. Nem tudom miért, de soha semmi nem éreztem ellenszenvet irántuk.

Külső:
Kb. 170 cm vagyok. Szőke, hosszú egyenes hajam van. A szemem színe vörös, a kontaktlencsém sötétbarna, így nem olyan feltűnő szemem színe. A hajammal és a sminkemmel nagyon sokat tudok elvenni vagy hozzá adni a koromhoz. Sőt van egy szemüvegem üveg lencsével és egy csomó parókám amivel nem csak a személyiségemet, de a koromat is tudom változtatni.

Története:
1710- ben születtem. A családom gazdag földesúri család volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de aztán egyszer csak halálos beteg lettem. Már azt hitték, hogy meghaltam úgyhogy hullaházba vittek. De egy vámpír járt a környéken aki meghallotta, hogy még élek. Átváltoztatott és magával vitt. Nomád vámpír volt de nagyon ügyesen elvegyült az emberek között és sosem bántotta őket csak amikor evett. Erre engem is megtanított. De mindig vándorolt, amikor megtanultam uralkodni magamon elváltam tőle és letelepedtem. Így ha tehetem iskolába járok. Hála a kinézetemnek, a hajam formázásával és sminkkel 17 és 22 év között tudom változtatni a koromat, ezt ki is használom. Mivel a szemem vörös színű egy sötétbarna kontaktlencsével takarom el. Ez alatt a 300 év alatt rengeteg tudást szedtem magamra. Sok nyelvet beszélek és sok diplomám van. Jártam már Európában is. Mindenem a vásárlás és a divat. Most Forksba költöztem, mert úgy halottam hemzsegnem itt a természetfeletti lények és vettem egy kis családi házat a város szélén. Mindig másik városba járok vadászni, hogy ne legyen feltűnő és most beiratkoztam a Forksi gimibe is. Nagyon óvatosnak kell lennem, mivel megint 17 évesnek adom ki magam, viszont nem lakik velem egyetlen nagykorú sem.

Természetesen tudom, és köszönöm. (:

Jacob Black írta:

Elfogadva, bár ilyen kinézettel nem tartozhatsz a quileute farkasok közé, azt remélem tudod. Jó játékot.

Elfogadva, bár ilyen kinézettel nem tartozhatsz a quileute farkasok közé, azt remélem tudod. Jó játékot.

Nate Newhol írta:

Név: Nate Newhol
Becenév: Nate, N, Goldenboy
Nem: Férfi
Faj: Vérfarkas
Kor: 23 éves
Született: 1987. április 26.
Származás: New York; USA
Története:
1987 áprilisában láttam napvilágot egy New York-i kórházban. Igen New Yorkban, ahol azt mondják az álmok valóra vállnak. Hogy az enyém valóra vált-e? Az hamarosan kiderül.
Szép napsütéses nap volt. A nap sugarai besütöttek a kórház ablakán. Egy kicsit még a testemen is éreztem a melegséget amit árasztott. Persze csak az után, hogy az anyám világra hozott. Őszintén szólva a kisgyermekkoromból sokra már nem emlékszem, de hát hogy is emlékezhetnék olyan sok dologra amikor még beszélni sem tudtam, csak gügyögtem össze-vissza, ettem aludtam, mosolyogtam. Körülbelül így tudnám jellemezni a kisgyermekkoromat. De történt valami, ami viszont az egész életemet meghatározta. A szüleim elváltak. Én meglepő módon apához kerültem, és ott egy lány vigyázott rám, akit Zoé-nak hívtak. Vele nőttem fel, meg persze apával. Az édesanyámat csak nagyon ritkán láttam, de azok a pillanatok nagyon jók voltak vele.
Hát így nőttem egyre nagyobbra, míg iskolába nem kellett menni. Én is utáltam tanulni, -mint szerintem mindenki más diák- de volt ott egy lány, aki miatt szerettem a sulit. Sophie-nak hívták őt. Szőke volt és kék szemű. Mint egy hercegnő. Úgy is viselkedett mint egy jószívű hercegnő. Persze ekkor már nem egy kis taknyos voltam, hanem már tini. Ezt csak azért mondtam, hogy nehogy azt hidd ez egy 12 éves kori szerelem. Ez 16 éves kori szerelem. Próbáltam mindig a közelében lenni, és valahogy ösztönösen mindig is próbáltam megvédeni. Persze én is helyes voltam, és a többi lányt ez a tény nem is hagyta hidegen, de őt igen. Bennem csak egy barátot látott és ezt a tudomásomra is adta. Kár volt, pedig egy részem úgy érezte, talán lehet köztünk valami. De semmi. Az egyik legjobb barátommal jött össze, ami még rosszabbul esett. Mintha csak gyomorszájon rúgtak volna párszor. Ezek után kezdtem el nagyon vadulni. Őrült bulikba jártam, csajoztam ezerrel, és persze szinte minden héten jól berúgtam. Mindezt egy lány miatt. Ezen én magam is úgy voltam, hogy na, te állatt gondolkodj már, ez csak egy csaj, de mégis úgy éreztem ő az igazi. Ez mint később kiderült nem így volt. Ugyanis jött egy francia lány, aki barna hajú volt, kék szemű, fantasztikus alakja, na és a mosolya... Gyönyörű volt. Chanelle-nek hívták és nála sikerült bevágódnom, ezért le is álltam a rossz szokásaimmal. Aszt hiszem vele töltöttem életem legszebb pillanatait. Szerencsére sokáig ott volt velem. Egészen addig amíg mindketten le nem érettségiztünk. Utána elváltak az útjaink, mert ő visszament Franciaországba, én pedig maradtam New York City-ben. Ez ha nem lett volna elég, apa fölhívott hogy anya a kórházban van. Szívrohamot kapott. Szerencsére sikeresen meggyógyult, csak izgalomban tartott minket apával. Ennek az egész család örült, és apa oly annyira, hogy megint megkérte anya kezét. A család megint együtt volt. Ekkor 22 voltam. Az esküvő után nem sokkal jött a szülinapom. Sweet 23. Minden ellenkezésem ellenére a szüleim csináltak nekem egy szülinapi bulit. Az összes haverom ott volt, meg persze csajok is voltak szép számmal. Én ki is fogtam egyet akivel egész este el voltam. Beszélgettünk minden féléről, de 11 óra körül el kellett mennie. Ki is kísértem és egy ideig követtem is a tekintetemmel. Ment az úton, és éppen befordult volna, amikor pár srác elkapta őt és a falhoz szorították. Ilyenkor ki ne gondolna rosszra? Gyorsan utána rohantam, és ekkor már teljesen felhúztam magam. Agyon vertem volna azokat az állatokat, és épp amikor már ott voltam és jól leüvöltöttem a fejüket meg be is vertem nekik, apám lefogott először, majd bevitt a közeli erdőbe. Minden homályos volt és zihálva kapkodtam a levegőért. A testem éget, és fájt is a csontom. A szemem elkerekedett és a holdra néztem. Telihold volt. Egyszer csak a szőr a testemen egyre sűrűbb és sűrűbb lett. Majd a testem is mintha átalakult volna. Abban a pillanatban a látásom sokkal élesebb lett és egyben a hallásom és szaglásom is. Átváltoztam valamivé, amiről eddig nem is hallottam. Két lábon álltam az biztos volt, tehát nem is teljesen farkas vagyok. Tehát farkasember, vagy ahogy a köznép hívja vérfarkas. Az egész este fákat törtem szét és pusztítottam. A többi már kiesett az emlékezetemből és a következő kép már csak az, ahogy reggel fekszem a fűben és a szüleim állnak felettem.
- Mi történt velem? -Kérdeztem és felálltam. Megint ember voltam.
- Átváltoztál... Vérfarkassá. -Mondta apám. Ez egy családi titok volt. Ő is az volt. Én pedig örököltem ezeket a farkas géneket.
- Minden teliholdkor ez meg fog történni, de vigyázz nehogy meglássanak. -Folytatta. Ezt még fel kellett dolgoznom. Én teliholdkor vérfarkas? Ez azért elég durva, akárhogy nézzük. Később hazamentünk és otthon folytattam a gondolkozást. Nem értettem ezt az egészet, vagyis értettem, csak azt nem, hogy miért pont ÉN? Sokkal jobb lett volna, ha anyám génjeit öröklöm. Akkor tegnap este nem változtam volna át egy őrjöngő állattá. De azt viszont tényleg nem értettem, hogy hogyan keletkezet az első farkas. Voltak ötleteim, de azok elég perverzek voltak. Egyszer csak a szüleim léptek be a szobámba.
- Fiam, -Már rosszul kezdődött- Mi szeretünk téged, ezért szeretnénk ha a nagybácsikádhoz költöznél... La Push-ba. Azt mondta Mason, -a nagybácsim- hogy ott vannak farkasok, bár igaz ők nem vérfarkasok, csak alakváltók, de ott talán könnyebben tudnál beilleszkedni. -Szuper. A szüleim lepasszoltak Mason-nek. Igaz bírom őt nagyon, de azért a szülő az szülő. Bár talán igazuk van, és Mason-nél jobb helyem lesz. Nem sokkal idősebb nálam, ezért talán jobban meg is tud érteni. Ha így vesszük akkor örülök is, hogy vele fogok élni.
Egy héttel később már a repülőn ültem és vártam, hogy megérkezzek. Mason persze tök jól fogadott engem. Egyenlőre még csak őt ismerem itt, mivel pár napja érkeztem, de azért remélem ez változik. Vagyis biztos vagyok benne, ha ez rajtam múlik.

Külsõ: Nos, lehetséges, hogy itt kicsit elfogult leszek, de én csak azt mondom amit, ha tükörbe nézek látok. Viszont nem biztos, hogy ugyanazt látjuk ezért ha te mást látsz, kérlek szólj. Én ha tükörbe nézek látok egy srácot. Egy srácot, aki 178 centi és szépen mosolyog. Na szóval ha már a külsőről van szó. Barna haja van, ami olyan színű, mint ősszel a bebarnult falevelek. Vagy legyen inkább gesztenye barna. Aztán láthatunk két tengerkék szempárt, ami ha átváltozik fekete lesz, néhol megtalálható benne egy kis vöröses árnyalat is. A ruházata lezser. Kényelmes ruhák amik inkább terep vagy föld színűek. Persze nem csak barnás, zöldes ruhákból áll a ruha készletem, mert szinte minden színből van egy kicsi.

Jellem: Hát egy kicsit egoista, de csak tényleg egy nagyon kicsit. Amúgy lehet vele teljesen normálisan beszélgetni, mert meg tudja érteni a többi embert is. Viszont, ha látja, hogy valakivel erőszakosak vagy beszólogatnak neki, akkor odamegy és bever egyet minimum annak a szemét illetőnek. Tehát azt is mondhatjuk, hogy kedves. Nem éppen egy túl visszahúzódó ember, de néha nagyon passzív is tud lenni. Olyankor semmi nem érdekli, és ami az egyik fülén be, a másikon ki. Szerintem bátran kijelenthetjük ezek után, hogy jó fej srác.

(Remélem nem baj, hogy vérfarkas karaktert csináltam, de a könyvben említés van a vérfarkasokról is. )

Név: Nate Newhol
Becenév: Nate, N, Goldenboy
Nem: Férfi
Faj: Vérfarkas
Kor: 23 éves
Született: 1987. április 26.
Származás: New York; USA
Története:
1987 áprilisában láttam napvilágot egy New York-i kórházban. Igen New Yorkban, ahol azt mondják az álmok valóra vállnak. Hogy az enyém valóra vált-e? Az hamarosan kiderül.
Szép napsütéses nap volt. A nap sugarai besütöttek a kórház ablakán. Egy kicsit még a testemen is éreztem a melegséget amit árasztott. Persze csak az után, hogy az anyám világra hozott. Őszintén szólva a kisgyermekkoromból sokra már nem emlékszem, de hát hogy is emlékezhetnék olyan sok dologra amikor még beszélni sem tudtam, csak gügyögtem össze-vissza, ettem aludtam, mosolyogtam. Körülbelül így tudnám jellemezni a kisgyermekkoromat. De történt valami, ami viszont az egész életemet meghatározta. A szüleim elváltak. Én meglepő módon apához kerültem, és ott egy lány vigyázott rám, akit Zoé-nak hívtak. Vele nőttem fel, meg persze apával. Az édesanyámat csak nagyon ritkán láttam, de azok a pillanatok nagyon jók voltak vele.
Hát így nőttem egyre nagyobbra, míg iskolába nem kellett menni. Én is utáltam tanulni, -mint szerintem mindenki más diák- de volt ott egy lány, aki miatt szerettem a sulit. Sophie-nak hívták őt. Szőke volt és kék szemű. Mint egy hercegnő. Úgy is viselkedett mint egy jószívű hercegnő. Persze ekkor már nem egy kis taknyos voltam, hanem már tini. Ezt csak azért mondtam, hogy nehogy azt hidd ez egy 12 éves kori szerelem. Ez 16 éves kori szerelem. Próbáltam mindig a közelében lenni, és valahogy ösztönösen mindig is próbáltam megvédeni. Persze én is helyes voltam, és a többi lányt ez a tény nem is hagyta hidegen, de őt igen. Bennem csak egy barátot látott és ezt a tudomásomra is adta. Kár volt, pedig egy részem úgy érezte, talán lehet köztünk valami. De semmi. Az egyik legjobb barátommal jött össze, ami még rosszabbul esett. Mintha csak gyomorszájon rúgtak volna párszor. Ezek után kezdtem el nagyon vadulni. Őrült bulikba jártam, csajoztam ezerrel, és persze szinte minden héten jól berúgtam. Mindezt egy lány miatt. Ezen én magam is úgy voltam, hogy na, te állatt gondolkodj már, ez csak egy csaj, de mégis úgy éreztem ő az igazi. Ez mint később kiderült nem így volt. Ugyanis jött egy francia lány, aki barna hajú volt, kék szemű, fantasztikus alakja, na és a mosolya... Gyönyörű volt. Chanelle-nek hívták és nála sikerült bevágódnom, ezért le is álltam a rossz szokásaimmal. Aszt hiszem vele töltöttem életem legszebb pillanatait. Szerencsére sokáig ott volt velem. Egészen addig amíg mindketten le nem érettségiztünk. Utána elváltak az útjaink, mert ő visszament Franciaországba, én pedig maradtam New York City-ben. Ez ha nem lett volna elég, apa fölhívott hogy anya a kórházban van. Szívrohamot kapott. Szerencsére sikeresen meggyógyult, csak izgalomban tartott minket apával. Ennek az egész család örült, és apa oly annyira, hogy megint megkérte anya kezét. A család megint együtt volt. Ekkor 22 voltam. Az esküvő után nem sokkal jött a szülinapom. Sweet 23. Minden ellenkezésem ellenére a szüleim csináltak nekem egy szülinapi bulit. Az összes haverom ott volt, meg persze csajok is voltak szép számmal. Én ki is fogtam egyet akivel egész este el voltam. Beszélgettünk minden féléről, de 11 óra körül el kellett mennie. Ki is kísértem és egy ideig követtem is a tekintetemmel. Ment az úton, és éppen befordult volna, amikor pár srác elkapta őt és a falhoz szorították. Ilyenkor ki ne gondolna rosszra? Gyorsan utána rohantam, és ekkor már teljesen felhúztam magam. Agyon vertem volna azokat az állatokat, és épp amikor már ott voltam és jól leüvöltöttem a fejüket meg be is vertem nekik, apám lefogott először, majd bevitt a közeli erdőbe. Minden homályos volt és zihálva kapkodtam a levegőért. A testem éget, és fájt is a csontom. A szemem elkerekedett és a holdra néztem. Telihold volt. Egyszer csak a szőr a testemen egyre sűrűbb és sűrűbb lett. Majd a testem is mintha átalakult volna. Abban a pillanatban a látásom sokkal élesebb lett és egyben a hallásom és szaglásom is. Átváltoztam valamivé, amiről eddig nem is hallottam. Két lábon álltam az biztos volt, tehát nem is teljesen farkas vagyok. Tehát farkasember, vagy ahogy a köznép hívja vérfarkas. Az egész este fákat törtem szét és pusztítottam. A többi már kiesett az emlékezetemből és a következő kép már csak az, ahogy reggel fekszem a fűben és a szüleim állnak felettem.
- Mi történt velem? -Kérdeztem és felálltam. Megint ember voltam.
- Átváltoztál... Vérfarkassá. -Mondta apám. Ez egy családi titok volt. Ő is az volt. Én pedig örököltem ezeket a farkas géneket.
- Minden teliholdkor ez meg fog történni, de vigyázz nehogy meglássanak. -Folytatta. Ezt még fel kellett dolgoznom. Én teliholdkor vérfarkas? Ez azért elég durva, akárhogy nézzük. Később hazamentünk és otthon folytattam a gondolkozást. Nem értettem ezt az egészet, vagyis értettem, csak azt nem, hogy miért pont ÉN? Sokkal jobb lett volna, ha anyám génjeit öröklöm. Akkor tegnap este nem változtam volna át egy őrjöngő állattá. De azt viszont tényleg nem értettem, hogy hogyan keletkezet az első farkas. Voltak ötleteim, de azok elég perverzek voltak. Egyszer csak a szüleim léptek be a szobámba.
- Fiam, -Már rosszul kezdődött- Mi szeretünk téged, ezért szeretnénk ha a nagybácsikádhoz költöznél... La Push-ba. Azt mondta Mason, -a nagybácsim- hogy ott vannak farkasok, bár igaz ők nem vérfarkasok, csak alakváltók, de ott talán könnyebben tudnál beilleszkedni. -Szuper. A szüleim lepasszoltak Mason-nek. Igaz bírom őt nagyon, de azért a szülő az szülő. Bár talán igazuk van, és Mason-nél jobb helyem lesz. Nem sokkal idősebb nálam, ezért talán jobban meg is tud érteni. Ha így vesszük akkor örülök is, hogy vele fogok élni.
Egy héttel később már a repülőn ültem és vártam, hogy megérkezzek. Mason persze tök jól fogadott engem. Egyenlőre még csak őt ismerem itt, mivel pár napja érkeztem, de azért remélem ez változik. Vagyis biztos vagyok benne, ha ez rajtam múlik.

Külsõ: Nos, lehetséges, hogy itt kicsit elfogult leszek, de én csak azt mondom amit, ha tükörbe nézek látok. Viszont nem biztos, hogy ugyanazt látjuk ezért ha te mást látsz, kérlek szólj. Én ha tükörbe nézek látok egy srácot. Egy srácot, aki 178 centi és szépen mosolyog. Na szóval ha már a külsőről van szó. Barna haja van, ami olyan színű, mint ősszel a bebarnult falevelek. Vagy legyen inkább gesztenye barna. Aztán láthatunk két tengerkék szempárt, ami ha átváltozik fekete lesz, néhol megtalálható benne egy kis vöröses árnyalat is. A ruházata lezser. Kényelmes ruhák amik inkább terep vagy föld színűek. Persze nem csak barnás, zöldes ruhákból áll a ruha készletem, mert szinte minden színből van egy kicsi.

Jellem: Hát egy kicsit egoista, de csak tényleg egy nagyon kicsit. Amúgy lehet vele teljesen normálisan beszélgetni, mert meg tudja érteni a többi embert is. Viszont, ha látja, hogy valakivel erőszakosak vagy beszólogatnak neki, akkor odamegy és bever egyet minimum annak a szemét illetőnek. Tehát azt is mondhatjuk, hogy kedves. Nem éppen egy túl visszahúzódó ember, de néha nagyon passzív is tud lenni. Olyankor semmi nem érdekli, és ami az egyik fülén be, a másikon ki. Szerintem bátran kijelenthetjük ezek után, hogy jó fej srác.

(Remélem nem baj, hogy vérfarkas karaktert csináltam, de a könyvben említés van a vérfarkasokról is. )

Ne haragudjatok, de a suli miatt nem nagyon van időm játszani. És Esme se túl aktív, úgyhogy leadnám Carlislet. =/

Jacob Black írta:

Jelentem alásan admin-társaimnak, hogy lemondok Emmett Cullen illetve Jane karakteréről.

UI: mindörökké Team Jacob. Elég nekem ez az egy - tökéletes - karakter

Sír sír sír
Bár mostanság sajna nekem sincs időm, de azért Rosalie drágám sír érted

Jelentem alásan admin-társaimnak, hogy lemondok Emmett Cullen illetve Jane karakteréről.

UI: mindörökké Team Jacob. Elég nekem ez az egy - tökéletes - karakter

Elfogadva!

Zach Brooke írta:

Név: Zach Brooke
Becenév:Hiro
Kor: 19 éves
Nem: Férfi
Faj: Ember
Származás: New York


Az egész szobát csend veszi körül. Csupán az esőcseppek hangos kopogása visszhangzik. Abbahagyhatatlanul és végeláthatatlanul zuhog, egész nap. Mintha az ég zokogna, eltompultan, kontrollálhatatlanul, hangosan.

Most pedig négy fal között egyedül, tengődöm a sötétben. Keresem a fényt, hogy ne maradjak egyedül önmagammal. Mert félek a démonaimtól, mert se, szembeszállni se elmenekülni nem tudok előlük. És te sem vagy itt velem. Pedig mindent megadnék, hogy velem légy. Mindig, minden egyes percben. Elvennélek, hogy senki másé ne lehess. Csak az enyém.

Mindig azt mondtad, segítesz. Szárnyakat adsz, hogy szárnyalni tudjak, elhagyva régi mivoltomat, jobb legyek. Most pedig, láncokkal béklyózol meg, hogy aztán nekifeszülve kötelékeimnek minden egyes alkalommal a porba rántson vissza.
Mindig azt mondtad… fogod a kezem.

- Akkor most miért rántod el a tiéd?

- Hol vagy most? Miért nem vagy itt?

Mindent elkövetnék, ha még egyszer hallhatnám a gyönyörű hangodat, ahogyan nevetgélsz, vagy csendesen duruzsolsz a fülembe.
Mindent meg tennék, ha most láthatnám a porcellán arcodat, smaragdos szemeidet, melyek egy perc alatt haragos zölden tündököltek rám.
Csak még egyetlen egyszer… mosolyogj rám.


Külső: Kócos haj, kék szemek vékony de izmos testalkat.

Jellem: Makacs, humoros, csendes, kitartó.

(s.: Hát... ihlet hiány miatt csak ennyi. :S De azért remélem megfelel.)

Név: Zach Brooke
Becenév:Hiro
Kor: 19 éves
Nem: Férfi
Faj: Ember
Származás: New York


Az egész szobát csend veszi körül. Csupán az esőcseppek hangos kopogása visszhangzik. Abbahagyhatatlanul és végeláthatatlanul zuhog, egész nap. Mintha az ég zokogna, eltompultan, kontrollálhatatlanul, hangosan.

Most pedig négy fal között egyedül, tengődöm a sötétben. Keresem a fényt, hogy ne maradjak egyedül önmagammal. Mert félek a démonaimtól, mert se, szembeszállni se elmenekülni nem tudok előlük. És te sem vagy itt velem. Pedig mindent megadnék, hogy velem légy. Mindig, minden egyes percben. Elvennélek, hogy senki másé ne lehess. Csak az enyém.

Mindig azt mondtad, segítesz. Szárnyakat adsz, hogy szárnyalni tudjak, elhagyva régi mivoltomat, jobb legyek. Most pedig, láncokkal béklyózol meg, hogy aztán nekifeszülve kötelékeimnek minden egyes alkalommal a porba rántson vissza.
Mindig azt mondtad… fogod a kezem.

- Akkor most miért rántod el a tiéd?

- Hol vagy most? Miért nem vagy itt?

Mindent elkövetnék, ha még egyszer hallhatnám a gyönyörű hangodat, ahogyan nevetgélsz, vagy csendesen duruzsolsz a fülembe.
Mindent meg tennék, ha most láthatnám a porcellán arcodat, smaragdos szemeidet, melyek egy perc alatt haragos zölden tündököltek rám.
Csak még egyetlen egyszer… mosolyogj rám.


Külső: Kócos haj, kék szemek vékony de izmos testalkat.

Jellem: Makacs, humoros, csendes, kitartó.

(s.: Hát... ihlet hiány miatt csak ennyi. :S De azért remélem megfelel.)

Javítottam!!! Köszönöm!

Leah Clearwater írta:

Egy kis kavarodás van a születési hónapoddal, ezt javítsd ki légyszi. De ezt leszámítva úgy látom rendben van. Jó játékot!

Audrina Stone írta:

Név: Audrina Stone
Becenév: Rina, Audri
Nem: nõ
Faj: ember
Kor: 18 éves
Született: 1992. 12. 24
Származás: New York
Története:
hol is kezdjem! talán a szüleim megismerkedésétől? igen onnan kezdem. a szüleim még a gimiben ismerkedtek meg. kisebb-nagyobb szakításokkal de együtt maradtak és mikor mind a ketten befejezték az egyetemet, összeházasodtak. utána rá két évvel anyukám teherbe esett velem, és kilenc kerek hónapra rá megszülettem én. ez volt 1992. December. 24, és a helyszín egy new york-i kórház volt. egy nagyon szép Decemberi nap volt. nem is születhettem volna szebb napon. innentől kezdve gyorsan telt az idő. átköltöztünk manhattan-be egy gyönyörű nap tágas lakásba. hát volt rá ok, hogy nagy lakásba költözzünk. és az-az ok az volt, hogy megszületett a húgom, katelyn. ekkor voltam úgy négy éves. tulajdonképen nem változott semmi. legalábbis úgy értve, hogy a szüleim ugyanúgy foglalkoztak velem, és mindent meg kaptam. én viszont egyáltalán nem szerettem a húgomat. nem tudom miért! féltékeny sose voltam rá hisz mindig így is én voltam a kedvenc otthon. ja eszembe jutott! iszonyatosan csúnya volt így mindig direkt kiszúrt velem. mikor betöltöttem hatodik életévemet, lehetett menni iskolába. örültem, hogy végre mehetek közösségbe, és nem kell itthon lennem a húgommal és anyámmal. a tanulás egész jól ment, egészen addig míg nem lettem hetedikes. azért lettek rosszabbak a jegyeim mert elkezdtem járni david-el. mindig elvonta a figyelmemet a tanulásról, így nem is sokat foglalkoztam vele. a szüleim teljesen kiborultak, és el is tiltottak david-től. nem mentek vele semmire, mert voltak éjszakák mikor elszöktem otthonról, és átmentem szerelmemhez. de sajnos nem tartott örökké a tündérmese. david két hónap után szakított velem, azért mert nem feküdtem le vele. utána nagyon sokáig szenvedtem, a bennem lévő fájdalomtól, de mire végre befejeztem a nyolcadikot, sikerült kilábalnom belőle. a constance-ba kezdtem tanulmányaimat. na itt kezdődtek igazán a bonyodalmak. legalábbis azután hogy bekerültem az elitbe. a világ legjobb bulijai, és kavarások sora várt rám. először nagyon furcsa volt beleszokni, de végül sikerült. az első egy-két évben nagyon sokat buliztam, drogoztam, és persze nem utolsó sorban pasiztam. nem is keveset. a szüzességemet se valami romantikus helyen vesztettem el hanem egy vécébe. meg aztán jó pár botrányban is benne voltam, amit így utólag visszanézve egyáltalán nem vagyok büszke, de ezen már nem tudok változtatni. végre valahára mikor itt is befejeztem tanulmányaimat, lehetett menni fősulira, de inkább várok vele egy kis időt. Az egész családdal Forks-ba költözünk, aminek nagyon nem örülök, mert New York-ba kell hagynom az összes barátom.

Külsõ: barna hajam és gyönyörű szürkés szemeim vannak. sokszor megdicsérik, és nagyon is büszke vagyok. az apámtól örököltem szürkés szemeimet, a barna hajamat pedig anyámtól. divatosan öltözködök, a legjobb márkákból az összes megtalálható a szekrényemben. nem is tudom mi lenne nélkülem a ruháim nélkül. biztos meglennék nélkülük de ebbe nem szeretnék nagyon belegondolni. minden nap sminkelem magamat. nem szoktam erős sminket felrakni, de ez általában attól függ hogy milyen a hangulatom. habár inkább a természetes szépségre hajtok. akinek meg nem tetszik hát azzal nem tudok túl sokat csinálni. én ilyen vagyok.

Jellem: a személyiségemről mit is mondhatnék. úgy viszonyulok az emberekhez ahogy ők hozzám. ha beszélnek akkor én, és egyéb más dolgok. kedves, és barátkozó lány vagyok általában. könnyen megbízok az emberekben és ez néha nagy hiba, hisz sokan kihasználnak. nagyon vigyázok hogy kivel barátkozok, habár ez nagyon nehéz úgy hogy az „elithez” tartozok. nehéz helyzet de ez van. ha meg más emberekkel barátkozok akkor meg attól félek hogy kiközösítenek!

Egy kis kavarodás van a születési hónapoddal, ezt javítsd ki légyszi. De ezt leszámítva úgy látom rendben van. Jó játékot!

Audrina Stone írta:

Név: Audrina Stone
Becenév: Rina, Audri
Nem: nõ
Faj: ember
Kor: 18 éves
Született: 1992. 12. 24
Származás: New York
Története:
hol is kezdjem! talán a szüleim megismerkedésétől? igen onnan kezdem. a szüleim még a gimiben ismerkedtek meg. kisebb-nagyobb szakításokkal de együtt maradtak és mikor mind a ketten befejezték az egyetemet, összeházasodtak. utána rá két évvel anyukám teherbe esett velem, és kilenc kerek hónapra rá megszülettem én. ez volt 1992. május. 25, és a helyszín egy new york-i kórház volt. egy nagyon szép Decemberi nap volt. nem is születhettem volna szebb napon. innentől kezdve gyorsan telt az idő. átköltöztünk manhattan-be egy gyönyörű nap tágas lakásba. hát volt rá ok, hogy nagy lakásba költözzünk. és az-az ok az volt, hogy megszületett a húgom, katelyn. ekkor voltam úgy négy éves. tulajdonképen nem változott semmi. legalábbis úgy értve, hogy a szüleim ugyanúgy foglalkoztak velem, és mindent meg kaptam. én viszont egyáltalán nem szerettem a húgomat. nem tudom miért! féltékeny sose voltam rá hisz mindig így is én voltam a kedvenc otthon. ja eszembe jutott! iszonyatosan csúnya volt így mindig direkt kiszúrt velem. mikor betöltöttem hatodik életévemet, lehetett menni iskolába. örültem, hogy végre mehetek közösségbe, és nem kell itthon lennem a húgommal és anyámmal. a tanulás egész jól ment, egészen addig míg nem lettem hetedikes. azért lettek rosszabbak a jegyeim mert elkezdtem járni david-el. mindig elvonta a figyelmemet a tanulásról, így nem is sokat foglalkoztam vele. a szüleim teljesen kiborultak, és el is tiltottak david-től. nem mentek vele semmire, mert voltak éjszakák mikor elszöktem otthonról, és átmentem szerelmemhez. de sajnos nem tartott örökké a tündérmese. david két hónap után szakított velem, azért mert nem feküdtem le vele. utána nagyon sokáig szenvedtem, a bennem lévő fájdalomtól, de mire végre befejeztem a nyolcadikot, sikerült kilábalnom belőle. a constance-ba kezdtem tanulmányaimat. na itt kezdődtek igazán a bonyodalmak. legalábbis azután hogy bekerültem az elitbe. a világ legjobb bulijai, és kavarások sora várt rám. először nagyon furcsa volt beleszokni, de végül sikerült. az első egy-két évben nagyon sokat buliztam, drogoztam, és persze nem utolsó sorban pasiztam. nem is keveset. a szüzességemet se valami romantikus helyen vesztettem el hanem egy vécébe. meg aztán jó pár botrányban is benne voltam, amit így utólag visszanézve egyáltalán nem vagyok büszke, de ezen már nem tudok változtatni. végre valahára mikor itt is befejeztem tanulmányaimat, lehetett menni fősulira, de inkább várok vele egy kis időt. Az egész családdal Forks-ba költözünk, aminek nagyon nem örülök, mert New York-ba kell hagynom az összes barátom.

Külsõ: barna hajam és gyönyörű szürkés szemeim vannak. sokszor megdicsérik, és nagyon is büszke vagyok. az apámtól örököltem szürkés szemeimet, a barna hajamat pedig anyámtól. divatosan öltözködök, a legjobb márkákból az összes megtalálható a szekrényemben. nem is tudom mi lenne nélkülem a ruháim nélkül. biztos meglennék nélkülük de ebbe nem szeretnék nagyon belegondolni. minden nap sminkelem magamat. nem szoktam erős sminket felrakni, de ez általában attól függ hogy milyen a hangulatom. habár inkább a természetes szépségre hajtok. akinek meg nem tetszik hát azzal nem tudok túl sokat csinálni. én ilyen vagyok.

Jellem: a személyiségemről mit is mondhatnék. úgy viszonyulok az emberekhez ahogy ők hozzám. ha beszélnek akkor én, és egyéb más dolgok. kedves, és barátkozó lány vagyok általában. könnyen megbízok az emberekben és ez néha nagy hiba, hisz sokan kihasználnak. nagyon vigyázok hogy kivel barátkozok, habár ez nagyon nehéz úgy hogy az „elithez” tartozok. nehéz helyzet de ez van. ha meg más emberekkel barátkozok akkor meg attól félek hogy kiközösítenek!