Ide írd a kitalált karaktered történetét!

Név: Ashton William Raleigh
Becenév: Ash
Nem: férfi
Faj: ember
Kor: 23 éves
Született: 1988. November 05.
Származás: Lexington, Ketucky állam, USA

Története:
Egy szeretkezés izzadt öröme egy félhomályba burkolózott, puha szobában, az idő lassan tellik, majd' kilenc hónap és... BUMM! Jöttem én. Most untathatnálak koránt sem izgalmas gyermekkori történeteimmel, az óvodával, az általánossal, de hé, ezek kit érdekelnek? Ha téged igen, akkor most érzékeny kis lelkedbe tiprok, és nyomok egy kis cetlit a homlokodra "SKH" felirattal (tudod, SKH, mint minden másodikos tudja: semmi közöd hozzá). Szóval, én tényleg nem fogom most leírni neked Lexingtont, ahol születtem, az ottani barátaimat. Valahogy éld túl, kérlek. Nem tennék én a halálodról.
Addig is, hadd ugorjak az utolsó előtti évemhez a gimnáziumban, ahol gyakorlatilag elevekezdeni akartam ezt a történetet, csak ez most kellett valamiért.

Lou Jordan meg én együtt jártunk bentlakásos a delaware-i hegyekben. Jó barátok voltunk, együtt ittunk, másoltunk házit meg ilyenek. Sokszor hecceltük egymást a tervvel, hogy le kéne lépni az iskolából.
Az egész elég gyorsan történt: tizenegyedikben fel lettem függesztve, mert hajnalkamagokat ettem. Tudod, ez egy fajta narkotikum, jó kedved lesz tőle. Lou az iskolaudvaron volt aznap, amikor visszatértem a felfüggesztésből. Azon a héten volt a tizenhetedik születésnapom. Lou meg én egyszerűen csak ki akartunk kerülni onnan, hogy a magunk kedve szerint éljünk. Úgy képzeltük, hogy Floridába megyünk, ahol meleg van, sok a művész, író, költő. De leginkább csak henyélünk majd, és abból élünk, ami cseppen-csurran. És igyekszünk lányokat felszedni.
Összedobtunk ötven dollárt, vagy nagyjából annyit. És a javát elköltöttük arra, hogy eljussunk Washingtonig. Aztán stoppal neki indultunk Lexingtonnak, mert át akartam menni a szülővárosomon, hogy olyan legyek, mint egy hódító, hazatérő hős.
Egy gazdag fickónak, akit ismertem, volt egy farmja meg egy háza a birtokán, Lexington mellett. Olyan volt, mint egy személyzeti épület, jócskán kinn a földeken. Ott szállást adtak nekünk, kijöttek hozzánk, és éjszaka buliztunk. Hoztak szeszt meg lányokat. Volt ott egy csaj, Duncan Hannah, akit ismertem korábbról. A másfél év alatt, mióta nem találkoztam vele, ribanc lett belőle, és ez akkor remek volt. Emlékszem, egy zseblámpával néztem a lába közé. Kapható volt bármire. Szóval ott maradtunk vagy egy hétig, aztán megint elindultunk Floridába.
Az elkövetkezendő néhány napot azzal töltöttük, hogy délnek stoppoltunk. Eljutottunk Alabamába, nagyjából kétszáz mérföldre a floridai határtól. Ott rekedtünk azon a vidéki úton éjszakára, nem volt semmi kajánk, vagy ruháink, de elképesztően hideg volt. Ráadásul szívattak minket bunkóháziak: amikor elhajtottak mellettünk, lefékeztek, eljátszották, mintha megállnának, és amikor odamentünk a kocsihoz, a gázra léptek, és beterítettek minket murvával. Nekünk meg kezdett nagyon elegünk lenni, dühösek lettünk, szóval arra jutottunk, hogy éjszakára fel kell adnunk.
Raktunk egy tüzet az út mellett a mezőn, és ugráltunk, ordítoztunk az éjszakába, lökdöstük egymást; fejünkbe szállt a szabadság meg a harag. Valahogy az lett a vége, hogy az égő hasábokat a tűzről a mezőre hajigáltuk. Annyira elegünk lett Alabamából. Igen hamar lángra kapott az egész hely, mi meg tovább nevetgéltünk, táncoltunk és ökörködtünk, nem érdekelt semmi. Aztán felzúgtak a szirénák, felvillantak a piros és kék fények, és a semmiből ott termett egy rendőrautó, tűzoltókkal együtt.
Elkaptak bennünket. Kitaláltunk valami sztorit, hogy most megyünk vissza a floridai iskolába, de nem vették be. Egyébként akkor jöttek rá, hogy a dolog nem igaz, amikor ránk kerestek az eltűnt személyek listáján. Így aztán lebuktunk.

Anyámnak voltak Alabamában rokonai, akik eljöttek értem. Louért az apja jött el, és kihozta a börtönből. Lou visszament az iskolába. Nagyot csalódtam benne. Én szereztem egy buszjegyet New Yorkba, és eljöttem otthonról. Nem bírtak engem ott látni ezek után, közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy jobb lesz a békének, ha nem náluk rontom a levegőt. Brooklynban fejeztem be a középiskolát, kissé kínkeservesen, kissé háborúzva a dirivel, de az érettségim csak meg lett.
Lou Delaware-ben végzett a gimnáziummal, és egy évig főiskolára járt, majd rájött, hogy ehhez ő úgy sem ért, hát New Yorkba jött hozzám. Onnantól olyanok lettünk, mint a testvérek. Elválaszthatatlanok voltunk. Egy Tom’s nevű helyre jártunk esténként. Az, az a kocsma, ahol találkoztunk Bobbie Taylorral és Jeremy Cutrone-nal. Kis idő múlva velük hoztuk össze azt a nagy zenekarunkat, a Wawy-t.
Sokan azt hiszik, hogy együttest alapítani olyan nagy szám, mert nem lehet vacakolni, itt nincs az, hogy "Á most nem megy, majd holnap újra kezdjük". Pedig nem annyira kemény, csak kell pár ember, komolyan csinálja, ha már elkezdte – a zenei tudás, a tehetség másodlagos. És mi komolya csináltuk. Én voltam a basszusgitáros, Lou Jordan a ritmusgitáros. Eredetileg Bobbie Taylor-t szántuk dobosnak, de az első próbánk végére sem tudta összerakni a dobszerkót, hát beállítottuk a mikrofon mögé. És bevált.
Az ötvenharmadik utca után, valahol a McCain emlékmű közelében volt egy próbaterem, ami a Factory stúdió tulajdonában volt. Klassz hely volt, mert hát, volt benne fűtés, meg jó hangszigetelés, vagyis játszhattunk olyan hangosan, amennyire csak akartunk, anélkül, hogy valaki ránk szólt volna. Lehet, hogy furcsán hangzik, de akkoriban nem voltak ennél súlyosabb igényeink. Jeremynek ott dolgozott egy ismerőse, akivel lezsírozta, hogy ott gyakorolhassunk hét közben. Aztán egy pár hónap után, azt hiszem valamelyik szerdán a Factoryből eljött Adam Grauerholz, hogy megnézze, mit művelünk. Aztán a következő próbánkra is és az azutánira is. Egyszer-kétszer felléptünk a Tom’s-ban meg pár másik bárban is, azt sem hagyta ki.
A Brooklyn’s Angel-ben lévő koncertünk után odajött hozzánk Grauerholz, és elkezdi, hogy: “Hé srácok! Klassz volt a koncert. De mondjátok csak, van már menedzseretek?”
Mire mi: “Hmm… hát az, az igazság, hogy igen. Vagyis nem… vagy igen? Ööö…”
Szóval így lett Adam Grauerholz a menedzserünk. A következő fél évben csak úgy repült az idő. Egyre többet szerepeltünk, egyre nagyobb helyeken tartottunk egyre nagyobb bulikat. A Factory leszerződtetett minket egy lemezre, amit nagyjából két hónap alatt ki is adtak. New York szerte ismertté váltunk. Elképesztő volt! Igazából nem is tudtam pontosan, mi folyik körülöttem. Jó volt, az biztos, és mi is jók voltunk, ez is biztos. Talán abban az évben mi voltunk a legkirályabb kezdő zenekar az egész államban.
Aztán jött a Fillmore-os előadásunk…

Adam Grauerholz nagyon jó menedzsernek bizonyult. Talán a legjobbnak, egészen addig, amíg nem szervezte meg a Fillmore színházbeli fellépésünket. Akkoriban egy rakás punk tüntetett arra, valami cég alkalmazta őket, ami megszorítások miatt létszámleépítésbe akart kezdeni. Úgy volt, hogy a koncertünk a tüntetésüket támogatja, és hogy ők ingyen bejöhetnek. Kaptak tisztelet jegyeket meg minden, szóval, tényleg az évtized legnagyobb bulijának ígérkezett. Tisztára be voltunk sózva, de azt gondoltuk, hogy nem hibázhatunk. A dalaink jók, megvannak bennük azok a kis politikai fricskák, amivel pont nekik szólhatnának… Viszont csak utólag tudtuk meg, hogy a jegyek sosem kerültek a tüntetőkhöz, a cég igazgatója Christian Willis elzárta őket az íróasztalának fiókjába. Istenem, azok a belépők talán a mai napig ott vannak!
Eljött a koncert napja, a tüntetők idegesen gyülekeztek a színház előtt. Mindenki feszült volt, ordibált, szitkozódott. Várták, hogy mi lesz. És akkor Grauerholz elkövette talán életének legnagyobb ostobaságát. Ott ült a Factory irodájában, cigarettázott, LSD-t szopogatott, füvet szívott, mondván: “Ó, el kell juttatnom a helyszínre ezt a bandát. Mit tegyek?”
Így hát felhívta az ABC Limo Companyt. Amikor megérkeztünk, a punkok már javában döngették a Fillmore bejáratait, hogy engedjék be őket ingyen. És éppen akkor megjelenik a disznó kapitalizmus nagy szimbóluma, egy hatalmas, terebélyes limó, és kiszáll belőle a Wawy. A punkok nekiálltak ordítozni: “ÁRULÓK! ÁRULÁS! KÖZÖTTÜNK A HELYETEK, NEM KÖZÖTTÜK!”
Mire mi: “Mi rosszat tettünk?” Talán egy dzsippel vagy egy pszichedelikus színekre festett furgonnal kellett volna megérkeznünk. Grauerholz nem látta előre, hogy a limuzin látványa milyen hatással lesz arra a gyűlölködő népségre. Elképzelheted, milyenek lehettek…

Bobbie Taylornak időnként megvolt az a hátborzongató képessége, hogy nagy baromságokat műveljen. Szokása volt, hogy ideges lett és ágált, de mindig valami rosszat talált mondani.
Szóval, felmegy a Fillmore színpadára, és azt mondja a közönségnek: “Nem azért jöttünk ide, hogy politizáljunk, a rock ’n’ rollért jöttünk ide.” A punkok persze mind felhördültek.
Kitört a ribillió.
Figyelmeztettek bennünket, hogy odakint igazi forradalmárok vannak. És íme, itt voltak. Szétzúzták a felszerelésünket, felgyújtották a székeket, és utánunk jöttek a függöny mögé. Elkaptak minket és kivittek a színház közepére. Nagyjából ötszázan körülvettek, és nyomták azt a forradalmi dumát. Odajött egy fickó azzal, hogy: “Ha forradalmat prédikáltok, akkor vagy szálljatok a ringbe, vagy fogjátok be a pofátokat. Nem gondoljátok, hogy ideje lenne tenni is valamit?”
Mire mi: “De, ööö, mi nem úgy értjük, hogy bla-bla-bla, mi csak azt akarjuk, hogy bla-bla-bla.”
Előugrott egy másik: “Sz*rházi s*ggfejek vagytok! Ócska söpredék! Ütött a forradalom órája. Vagy belevágtok, és csináljátok rendesen, vagy nem, és kinyírunk benneteket.”
Egyre jobban elfajult a dolog, annyi időt sem hagytak, hogy megszólaljunk, aztán előkerült az a kés, bele egyenesen Jeremy Cutrone hátába.
Lou Jordan kicsavarta a fickó kezéből a kést, forgott körülöttünk a világ, azt hittem, tényleg ott halunk meg, nagyon erőszakossá vált a hangulat. Megragadtam Jeremy-t, átverekedtük magunkat a tömegen, csak annyit mondtam: “FUTÁS!”
Kirohantunk, ott várt ránk az a limuzin meg az összes punk, a nőikkel együtt, ordítozva, üvöltve. Odalöktünk nekik egy rakás ingyen lemezt, ők pedig összetörték azokat a limuzin tetején, és ezt ordibálták: “ELÁRULTATOK MINKET! ELÁRULTATOK MINKET!”
Rávetették magukat a kocsira, ugráltak rajta, ütötték, kövekkel és üvegekkel dobálták. Olyan volt, mintha valami banánköztársaságban lennénk, ahol felbukkant egy politikus, és mindenki a kocsin ugrál. Beletapostunk a gázba és azok a majmok meg potyogtak lefele a kocsinkról.
Végül megúsztuk, és mindannyian úgy voltunk vele, hogy: “Huh! Mibe keveredtünk? Le van sz*rva a forradalmasdi. Ki se kellene mozdulnunk otthonról. Kell a fenének rock and roll.”

És aztán ennyi volt. A Wawy még aznap este felbomlott. Túlságosan berezeltünk és túlságosan féltünk az este visszhangjától. Meg, ahogy Kurt Cobain is mondta: “Úgy emlékszem jobb kihunyni, mint elbújni.” Mi kihunytunk.
Jeremy kórházba került, a sérülése nem volt súlyos, de azután látni sem akart minket. Bobbie rákapott a kokainra, amitől egy növény szintjére süllyedt elképesztően rövid idő alatt. Nem lehetett kibírni mellette. Vagy egy évig még Lou-val laktam. Új munkát egyetemi végzettség nélkül nem találtunk, másik együtteshez nem volt erőnk, nem volt pénzünk, nem volt semmink. A lemezünket senki nem vette, lekerültek a boltok polcairól. Senki sem volt kíváncsi ránk.
Lou aztán hazaköltözött a szüleihez. Egyszerűen nem bírta New Yorkban. Egyedül maradtam. A lakbért nem tudtam fizetni, nem volt kocsim, nem volt barátnőm, nem voltak terveim, az egyetlen magántulajdonom a bőr volt a képemen.
Így telt még pár hét, ám legvégül én sem maradtam a Nagy Almában. Egy ismerősömtől kölcsönkértem pár dollárt, hogy legyen valami a zsebemben, majd a jól bevált autóstoppal elindultam valamerre, amerre vittek. Lexingtonba anyámékhoz nem mehettem vissza – illetve esély az volt rá, csak a büszkeségem nem engedte.
Az államok nagyrészét az elmúlt egy hónapban bejártam. Mondhatni, ahol a Wallmarkt kamionok megfordulnak, ott vagyok én is. Legutoljára a Washington állam beli Seattle-ben ragadtam meg. Azóta is itt dekkolok egy motelben, napi hét dollárt fizetek és még ételt is kapok. Kíváncsi vagyok, mi lesz velem.

Külsõ: "Ash vagyok. Gyönyörű vagyok. Na, akkor a mai nap is jól végződött, minden rendben van. Menjünk aludni."
Hát nem szép az önimádat? Vagy ez már túl megy azon? Mindegy is, fényképeken jól nézek ki. A kék szemeim, a kócos hajam, az édes kis mosolyom... És bár nem ilyen szöveggel szoktam nőket felszedni, ezt leszögezem, de... a csudába is, elfelejtettem, mi jön a de után. Az hogy, úgy 186 centi magas vagyok? Vagy a tetoválásaimról akartam beszélni? Nem emlékszem. Talán be kéne ugorjak egy Alzheimer vizsgálatra.


Jellem: Nem tudom mit mondhaték. Ez az egész úgy tűnik nekem, mintha egy fogkrémreklámban én lennék a fogkrém, és meg kéne próbálnom eladnom magam. És hát, eszerint most közölhetném, hogy eddig még senkinek nem okoztam fogszuvasodást, bár előbb hullotak ki öklöm által mások fogai, mint fehéredtek. Mondhatjuk, hogy kedves vagyok, érzéki, előzékeny, udvarias, de ezesetben több szempontból hazudnánk. Hazugságban pedig egész jó vagyok. Úgy értem, megyek az utcán, mondjuk újságért, és megkérdezik, hová tartok, és biztos azt felelem, hogy moziba. Ritkán mondok elsőre igazat, legyen szó bámiről, bármilyen helyzetben. Bár, rendőrségi kihallgatásokon még nem teszteltem, mennyire áll helyt ez.

Név: Jay Cone Adler
Becenév: Cone, Jay-C
Nem: férfi
Faj: ember
Kor: 23 éves
Született: 1986. szeptember 3.
Származás: Kanada
Története:
Én mindig is olyan ember voltam, aki a szüleit anyu és apu helyett Paul-nak és Sarah-nak szólította. '86-ban hoztak engem össze, ami egész jó, mert pont abban az évben tartották a nászéjszakájukat is. Paul foglalkozására nézve pornósztár, a művész neve Pornó-Paul, vagy valami ilyesmi... Nem túl fantázia dús, a szentem. Sarah egy közönséges bolti eladó, nem hiszem, hogy nagyon említésere méltó.
Kanadában születtem, az országban, aminek kiterjedése jóval nagyobb, mint egész Európa, azt hiszem. Valami ilyesmit mondott hajdan a suliban a földrajz tanárom, viszont engem marhára nem érdekelt soha az életben, hogy mi a jó Istent fecseg az kriptaszökevény szuka. Én úgy voltam vele, hogy a gimi az a köztes időtartomány, az életemben, amit kénytelen vagyok elszenvedni, addig, míg híres rocksztár leszek. Mert nekem ez a nagy álmom, tudod: zenéljünk, legyünk híresek. Én nem tom , hány éves korom óta játszok basszusgitáron, jó sok-sok ideje, ha érted, mire gondolok.
Na de én nem is untatlak tovább, iindul a buszom Seattle-be, majd ott találkozunk.

Külsõ: 185 cm magas barnás-fekete, rövid, felállított hajú srác. Magasnak magas, vékonynak vékony - szóval nem egy erőemelő bajnok. Általában inget vesz fel, nyakkendővel és farmerral. Kiöltözni csak végső esetekben (pl világ vége előtt egy nappal) szokott. Testén helyenként tetoválások találhatók. Na, meg akarod keresni?


Jellem: Olyan embert te még biztos nem láttál, mint amilyen Cone! Tudniillik, hivatalosan is ő világon az egyetlen olyan ember, aki ha hét liter piát is vedel, nem fog hányni. Magyarul, jól bírja az alkoholt és ezt ki is használja. AMúgy kedves, megértő, jófej, de tud bunkó is lenni, főként a kisvárosiakkal. Sokan lenézik, mert Kanadai - ám a híresztelésekkel ellentétben nem fél a sötétben.

Név: Holly Dawson

Becenév: ----

Nem: nő

Hajszín: Barna

Szem: Barna

Faj: nomád vámpír

Kor: látszólagos 14, valódi 172

Született: 1838. December 14.

Születési hely: New Jersey

Képesség: képes vagyok irányítani másokat (az akaratukat nem, csak a testüket), így akár egyetlen mozdulattal megölhetek bárkit.

Kinézet: 167 cm, Barna hajú, barna szemű, kicsit barnásabb árnyalatú bőr.

Jellemző tulajdonságok: komor, makacs, erőszakos, kicsit sem kedves, valamint önző típus vagyok, csak a saját érdekeimet tartom szem előtt. Semmi sem kerüli el a figyelmemet.

Történet: 1838-ban születtem New Jersey-ben. 14 évvel a születésem után egy Hűvös Januári napon sétálni indulta, amikor összefutottam egy csavargóval. Fiatal férfi volt, nagyjából 20 éves, a szeme pedig égő vörös. Viszont látszott rajta, még a rongyos ruhák mellett is, amit viselt, hogy mennyire gyönyörű. Később persze rájöttem, hogy miért. Nagyon szomja volt, ezért gondolkodás nélkül rám vetette magát. A menekülésemet, annak köszönhette, hogy meghallotta, hogy egy már ember közeledik az utcán. Mivel a lebukást nem kockáztathatta, otthagyott a hideg utcakövön és elmenekült. De addigra már megmart, és a vámpírméreg kezdett elterjedni bennem.
Az átváltozásom után, mivel egyedül voltam és nem tanított senki sem, szinte teljesen elvadultam, de 20 évvel később valaki rám talált. Egy vámpír férfi volt, akit már egy jó ideje alakították át. Először majdnem megtámadtam, sőt meg is haraptam, de végül sikerült lenyugodnom, és a férfi, akit egyébként Jack-nek hívtak felajánlotta, hogy segít nekem. Rövid habozás után elfogadtam, a segítségét. Közel tíz évig tanultam mindent, amire egy vámpírnak szüksége lehet, de még akkor se m voltam valami ügyes. Jack még a képességem fejlesztésében is segített. Az együtt töltött idő alatt, szinte észre sem vettem, de teljesen beleszerettem. Ezek után nem sokáig tartott, míg rájöttem Ő is így érez irántam.
Majdnem 100 éven keresztül voltunk együtt, míg egy nap valahol Kanadában vadásztunk. Akkor még nem tudtuk, hogy arra felé az embereket különös lények védik...
Jack és én a vadászat közben elég messzire kerültünk egymástól. Nem voltam vele, mikor azok hárman rátaláltak. Pár perc alatt végeztek vele, ha ott lettem volna....
Egy ideig túlságosan szomorú voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek, és mire a bosszú lehetősége felmerült bennem, már nem éltek. Viszont nem olyan rég eljutott hozzám egy olyan pletyka, hogy többen vannak, mint valaha! Mivel a képességem nagy előny egyszerre végezhetek az összessel. Így tehát visszatértem Seattle-be, hogy végre megbosszuljam azt, amit oly régen elvetek tőlem...

Rosalie Hale írta:

Emily Shadow írta:

Név: Kylie Shadow
Becenév: Ky
Nem: nő
Faj: alakváltó
Kor: 19
Született: Los Angeles, 1991. október 18.
Származás: Los Angeles

Elfogadva! Jó játékot!

Köszönöm

Rosalie Hale írta:

Cleo Stonne írta:

Név: Cleo Stonne
Becenév: Cleo, Clee...
Nem: Nő
Faj: Vámpír
Kor: 14 emberi, és vámpír korban is.
Született: 1996.12.01, átváltozás:Január 1.
Származás: Amerika, Washington állam, La Push
Képesség: A gondolatával ejti el az áldozatot, és kínozni is tud.De csak akkor, amikor a szeme fekete, szóval ha szomjas.

Elfogadva! Jó játékot!

Kösz, Rose :D

Edward Cullen írta:

Samantha Hope Noir írta:

Mira;;

akkor meg nem maradok karakter hű. Nagyon régóta játszok ezzel a karival, most egy szabály miatt nem fogom át alakítani, mert az már olyan mint az eredeti. Ennyi.

Hát az meg elég gáz ha nem tudsz egy karaktertől elszakadni; vagy újat kitalálni...
És ha nem tetszenek a szabályok, akkor nem kell felregisztrálni. Tudsz mindent...
Egyáltalán elolvastad? mert kétlem... és ha igazam van, akkor meg semmi keresnivalód a fórumon.

akkor törölj ki, mit bánom én...

Név: Kylie Shadow
Becenév: Ky
Nem: nő
Faj: alakváltó
Kor: 19
Született: Los Angeles, 1991. október 18.
Származás: Los Angeles

Története:
Tudod mi a halál? Tudod milyen az, hogy meghalsz, majd feltámadsz? Tudod milyen kétségek közt lebegni? Hallani, hogy rimánkodnak, hogy ne halj meg? Tudni, hogy szeretnek, és nem akarják hogy meghalj?
Tudod?
Én tudom.
1991-ban láttam meg a kórház falait. Mindenki azt mondja, hogy a napvilágot, pedig nem igaz. Először minden baba a kórházat látja, na meg a szülőszobát. Felsír, mert levegő után kap, fázik és didereg. Ezután úgy ahogy van törölközőbe csavarják majd az édesanyja karjaiba adják, és ránéz egy megfáradt arc, ami szenvedett azzal, hogy a világra hozzon. Könnyek csillognak a szemében, de eközben mosolyog és megpuszilja a pici orrodat.
Számodra akkor még a szavak nem mondanak semmit, hisze alig vagy pár perce a világon, miért is mondanának bármit. Te ásítasz egyet, majd elvesznek szülőanyádtól és utána inkubátorba tesznek, ha koraszülött vagy.
Nos velem is így volt, bár én nem volt az. Pontosan érkeztem. Pontosan október 18-án.
Ezután elvisznek és megmérnek, igaz közben már-már alszol, vagy netán növekvő érdeklődéssel szemléled a világot ahová kerültél, mert hát meg kell ismerni a világot, melyben ezután élsz, majd meghalsz.
No de nézzük tovább.
Még eltöltesz egy kis időt, mondjuk három napot a kórházban, majd utadra engednek, hogy egészséges felnőtt legyél. Anyád karjaiban tart és suttog neked, hallod a szavakat de nem érted, hiszen még pár napos vagy.
Ezt követően gyorsan pereg számodra az idő. Mosolyogva nézed a világot. Nevetsz, gügyögsz, minden napot egy új kalandnak fogsz fel. Nem érdekel, hogy is érdekelhetne..., meg nincs is semmi közöd a világ más részén zajló küzdés az életben maradásért, mert az élet nagy kincs, nem szabad eldobni magadtól. Nincs olyan indokod arra, amiért ezt tedd. Becsüld meg, mert az életben nincs újra kezdés. Itt csak egyetlen egy esélyed van.
Telik múlik az idő... lassan 5 hónapos vagy. Már-már felülsz, néha nagyokat huppansz a popsidra. 7-8 hónapos korban számodra felgyorsul a világ, nő a fogad, nem valami kellemes dolog. Mindenki elnézőn pillant rád, 'kis cuki baba, nő a foga', valaha ezt a fájdalmat ők is átélték, de már nem emlékeznek rá. Édesanyádnak te vagy a legfontosabb, mindig ott van melletted, bármi is történik. Vigyáz rád, óv és tanít, hiába érzed úgy, hogy néha az idegeiden táncol.
Ha a fognövést leszámítjuk elkezdesz járni tanulni, mellette sokszor elesel megütöd magad... Inkább mászol, mert az nem annyira „veszélyes”. Bár az élet ahová kerültél az... De te ezt még nem tudhatod.
Abban az időben boldog voltam. Önfeledten szórakoztam, nem is törődtem azzal, hogy mi lesz a későbbiekben. Mindenem megvolt, ahhoz, hogy egy boldog egészséges felnőtt nő legyek.
Egy éves vagy. Kezdesz beszélni. Mindenki boldog mikor kiejted, hogy: „mama, papa”. Mosolyognak. Hozzák a fényképező gépet, megörökítik a pillanatot.
Utólag visszanézve, nincs boldogabb mint egy friss család a karjukon ülő gyermekkel. Nevetnek és örülnek egymásnak. Nem is kell más a boldogságukhoz csak a szeretet, és ők szeretik egymást.
Telik az idő, már 2-3 éves vagy. Érdekel a világ, mindenki csak mosolyogva nézi, és dicsér, hogy milyen érdeklődő vagy. Te mosolyogva válaszolsz és köszönöd meg, és bűbájos mosolyoddal mindenkit az ujjad köré csavarsz. De hát kérem szépen 3 éves vagy. A legjobb kor. Senki sem vár tőled el semmit.
Nem inkább te várod el a védelmet. Hogy esténként a plüssjátékaid és az esti mesék megvédjenek az ágy alatt lakó mumusoktól. De ki véd meg az élet mumusaitól?
Óvodába jársz. Az első nap félelmetes. Nincs anyuci, akihez rohanhatnál. Nem itt óvónéni van, akit először elég nehezen fogadsz a bizalmadba, de aztán már el sem lehet választani tőle.
Repülnek az évek, a könnyű gyermek évek. Lassan 6 éves leszel, jön a rémhír: szeptembertől iskolás leszel.
Szaladnál vissza a gondtalan gyermekévekbe, ahol nem les rád semmi vész, csak a mumus az ágy alatt. De tőle meg véd a takaró és az elnyűtt plüss maci vagy cica. Az életben nem védenek meg. Itt csak akkor lehetsz sikeres és életre való, ha erős vagy.
Nem volt valami kellemes az első iskolai napom. Ragaszkodtam anyához. Hozzá mindig is közelebb álltam mint apához, lényegében ez amiatt van, mert a szüleim elváltak. Édesanyám egyedül nevelt és megtett mindent, hogy biztonságos körülmények között nőjek fel.
A szülő azért van, hogy neveljen és segítsen neked mindenben. Legyen szó tanulásról, vagy bármi másról. Ha egy szülő nem teljesíti, az vagy hanyag és egyben rossz szülő, vagy... nem nincs második lehetőség.
Tehát iskolába jársz, szokod az új helyet. Barátokra lelsz és még a szerelem is felüti a fejét. Na jó, nem a mindent elsöprő szerelem 8-9 évesen... ha nem az a cuki gyereke szerelem.
Kicsit később értem be a suliba. Nem tudom miért, már nem emlékszem. Egy kis levélke várt a padomon. Mindenki találgatta, kitől kaphattam. Kinyitottam és életem első szerelmes levelét tartalmazta. Piros arccal rejtettem el a táskám mélyére, hogy otthon majd anyának elmeséljem. A nap végére ki is derült ki a titkos hódolom. Kaptam tőle puszit. Utána el is szaladt. Nagyon boldog voltam és szinte rózsaszínfelhőkön úszkáltam.
Sajna tovaszáll eme gyermeki érzés, ahogy növünk és fejlődünk. Az érzelmek komolyabbak lesznek és a kiejtett szavak is. Nem lehet őket megmásítani. A szavaknak erejük van, és vigyázni kell hogy használja az ember. Dühünkben sokszor mondunk olyat amit megbánunk. De van amikor már késő van a megbánáshoz.
Gyermekkén még elnézték neked, ha néha pimaszabb voltál mint a megszokott...
Telik az idő, okosodsz, nősz és fejlődsz.
Elékezik a 8. osztály. Komolyan tanulsz, hisze pálya választás mit is szeretnél kezdeni? Mi szeretnél lenni? Teli vagy reményekkel, és bizonyítás vággyal. Azzal, hogy te leszel valaki, és nem csak egy senki, akinek a neve feledésbe merül ha meghalsz, és végleg elveszel a semmiben.
Június. Vége a sulinak, de te már hova jutottál be. Örülsz, mert sikerült, közben szorongsz, milyen lesz az elkövetkezendőkben az életed. Szeretni fogod a tanáraidat, na és ők? És milyenek lesznek az osztálytársaid? Na és a pasik? Végre rátalálsz a szerelemre, ami kibír mindent?
Ez utóbbi nem létezik, ki kell ábrándulnod ebből a reményből hamar. Ha igen, akkor az csak látszat. Kihasználnak, majd eldobnak nem törődve, hogy te ezt hogy éled meg.
Szeptember 1, az új iskolában. Helyes pasik bármerre nézel, pláza picsák rohangálnak mindenütt. Tényleg ilyen életet akarsz? A szüleid ezt az életet kívánták neked?
Vagy te tudtad, már akkor, hogy milyen életed lesz és ezért sírtál olyan keservesen nem a levegő miatt, és amiatt, hogy fázol?
Nem lehet tudni. Próbálsz beilleszkedni, de mi van, ha nem fogadnak be, mert más vagy mint ők?
Szorongva ültem a padban. Nem érzetem jól magam a suliban. Jó, nem volt gond a kinézetemmel, de akkor sem. A legtöbbjük csak a bulikról beszélgetek, és... egyszerűen ez nem nekem való. Miért kell ide járnom? Miért? Mert ide vettek fel, Kezdetben örültem, de most? Most nem.
17 éves leszel lassan, jön a nagy szerelem.
Ki kell ábrándítsalak, ez nem nagy szerelem volt nálam hanem nagy csalódás... Egy végzetes csalódás.
Két héttel a 17. születésnapom után belázasodtam. Ekkor megtudtam annak az okát is, miért nem ismertem meg soha az édesapámat. Apám egyszerű ember volt egyszerű álmokkal. Nem akart túl sokat az élettől, csak egy házat, pár gyerkőcöt és egy feleséget. Ehelyett kapott egy lányt és egy feleséget aki vérfarkas. Itt telt be nála a pohár és hagyta ott anyámat. Nem szidom érte a férfit aki az apám, mert nagyon boldog voltam kettesben anyuval. Olyanok voltunk mint két testvér. Szoros volt köztünk az anya-lánya kapcsolat, és nem lehetett semmivel sem elszakítani.
Miután lement a lázam átváltoztam. Boldog voltam. Már nem éreztem úgy, mintha egyedül lennék a világban.
Aztán jött ő. A nagy szerelem... És utána...
Bulin voltam. Barátnőimnek sikerült oda elráncigálni. Ott ismertem meg őt. A sok szag miatt nem éreztem meg a veszélyt. Nagy hiba volt. Részeg lettem, mert egy buliban kell. Csak az a jó buli ahol az ajtó helyett a művirágon keresztül próbálunk meg kijutni.
Volt az épületnek egy hátsó része. Oda mentem Vele. Hiba volt. Óriási na hiba.
Tudod mi a halál? Tudod milyen az, hogy meghalsz, majd feltámadsz? Tudod milyen kétségek közt lebegni? Hallani, hogy rimánkodnak, hogy ne halj meg? Tudni, hogy szeretnek, és nem akarják hogy meghalj?
Tudod?
Én tudom.
Könnyű voltam nem éreztem semminek a súlyát. Súlytalanul lebegtem a semmiben. Csupa üresség volt minden. Néha-néha eljutott hozzám egy-egy hangfoszlány. Sőt mikor egyszer-egyszer magamhoz tértem sírás, volt a társam azalatt a pár másod perc alatt.
Hogy lehet ez, mikor vérfarkas voltam? Egyszerűen: a nagy Ő nem volt más mint egy vámpír. Megölt. Meggyilkolt. Elvette tőlem a legnagyobb kincsét az embernek amit valaha kapott: az életét. Nem mindenki kap még egy esélyt.
Általában nincs második lehetőség.
De nekem volt.
Én kaptam.
Nem, nem lettem vámpír, nem... Akkor inkább az elmúlás. Maradtam továbbra is farkas. Dehogy?
Egyszerűen újraindították a szívemet. Sikerült nekik., és újra éltem, és kaptam második esélyt az élettől.
Két év telt el a baleset óta. Pokoli két év volt.
Felállni, holott fájt mindened. A lelked sírt, és nem találtál békére. Léteztél bele a világba, és kerested a helyed.
Nem nem érdemled meg ezt az életet.
Csinálj magadnak egyet, amit szeretsz, míg van rá esélyed!
És hát éppen emiatt is vagyok itt Washington államban. Egy esős kisváros, ahol felejteni lehet a múltat és új életet lehet kezdeni.
Forks.
Nálam ezt egyenlő a második eséllyel. Lehet, hogy egy harmadikat már nem kapok, de akkor szerencse fel!


Külső:
Nos lássuk csak... Magas vagyok, és látszik a mozdulataimon a kecsesség. Hosszú fekete hajam a hátam közepéig ér, vagy egy kicsit tovább. Jég kék szemem általában mindenkit bizalmatlanul méreget, ha a közelembe jön. Vészjelzőm visítozik hiába ártalmatlan, de... mit szépítsem... ez van.
Általában kényelmes ruhákba öltözöm. mint a legtöbb vérfarkasnak, nekem is 40 C°fok körül van a testhőmérsékletem. Ettől függetlenül én nagyon szeretem a kellemes meleget.
Amiben eltérek a farkasoktól hogy eléggé világos a bőröm színe.
Farkasként egy hatalmas fehér farkas vagyok, kábé béta nagyságú. A hajam nem zavar az átváltozásnál, mert nyaki szőrzetté alakul át.
(Amy Lee-t szánnám avatárnak, mert sajnos nem találtam indiánnak tűnő lányt)
Jellem:
Jellem, viselkedés, és első benyomás. Nos nehéz rajtam kiigazodni. Nem engedek senki közel magamhoz. Nem akarom hogy ártson nekem. Nem, köszönöm. Eleget csalódtam én az életben, nem hiányzik egy újabb pofon az élettől.
Mindenkivel bizalmatlan vagyok, ez sajna nem éppen előny, de ez van. Nem mindenkit öl meg a szerelme, ugye, hogy ugye? És ebbe nem számít bele, hogy mi is vagyok.

Szerepjátékos példa:
(egy régi twilight-os oldalról, már megszűnt)

Mosolyogva fogadott, amint felbukkantam előtte. Nem tudtam hova tenni ezt a közlékenységét, se a beszédességét. Nekem ez túl sok, én nem vagyok társaság kedvelő egyén, nekem itt ne fecsegjen. Csak húzzon el innen aztán kész.

Na ez a szeretett ötletem megdőlt és máris slattyogott el a gondolataimból, amint meghallottam, hogy kizárta magát vagy mi a szöszömet csinált. De könyörgöm, mire találták fel a motelt? Húzzon oda, engem meg hagyjon itt nyugodtan, békében és kész. De most komolyan! Szerintem látszik rajtam, hogy nem vagyok társaság kedvelő valaki.

Azt hiszem az öreg banyákat most fogom visszasírni, ők legalább levették, hogy egyedül akarok maradni, neki nem hinném hogy feltűnt. Viszont az előbbi kérdéseimre megkaptam a választ: nem megy se a mennybe se a Pokolba így az orgona még boldogít engem egy darabig. De azt is lehet, hogy rásózom valamelyik vén banyára. Azoknak nincs közel a vég...

Hirtelen elszégyelltem magam amiért így gondolkodok. Bár... miért is? Az orvosok mentettek meg nem az Úr... Ha az Úr lett volna akkor alapból nem találkoztam volna azzal a ragadozó görög félisten kinézetű egyénnel aki miatt a végén majdnem másvilágra szenderültem. Azaz go a Paradicsom, csak nem éppen volt sok kedvem hozzá, hogy utazgassak egy kicsit. Mulandó dolog az élet, még nekünk is farkasoknak, holott nekünk azért meg van a magunk képessége, hogy nagyjából meg is védjük magunkat.

- Hm.. én is – motyogtam oda a lánynak valami válasz féleséget, majd nagyon megunva az állást a kedvenc szikla kiszögelésemig mentem, majd kényelmesen elhelyezkedtem rajta és a csillagos, igen bizony, csillagos égre bámultam. Ritka, hogy hogy látszanak a csillagok, de én örülök nekik. Van mit néznem és nem kell az egyhangú tájat, akarom mondani eget figyelnem és várnom, mikor kezd el esni az eső, hogy utána gondolatok hiányában legyek, ami nem rossz dolog.

- Legközelebb telefonálj – jegyeztem meg. Jó talán egy kicsit volt bunkó, de könyörgöm, minden épeszű ember agyon telefonálja magát, ha haza jön, főleg két év után. Mekkora poén, hogy a 2 év itt egyfolytában ismétli önmagát. És megint eljutottam oda, hogy megint Ő jutott az eszembe, meg a baleset, illetve gyilkosság, de egyre megy, mert élek és virulok, Ő meg elporladt és alulról szagolja az ibolyát tudtommal, na aztán lehet hogy tévedek, ami nem lenne jó, mivel még akkor mindig rám vadászik. Lehet, hogy nem vette jó néven, hogy menekültem, bár arról nincs tudomásom, hogy hogyan. Igen, én kómában feküdtem a kórházban, és körülöttem mindenki nyavalygott, zokogott, hogy ne hagyjam ott őket.
Sóhajtottam.
Mai napig nem jó ezen gondolkodni, pedig elmúlt és minden, meg satöbbi, de akkor is, van amit egyszerűen nem lehet elfelejteni, és ahogy elnézem ez is ezen dolgok közé tartozik. Hát erről ennyit, így jártam, meg minden más.
Gondolataim még mindig jobb szórakozást nyújtottak mint Beth, d mivel nem kéne teljesen modortalannak lennem erősen gondolkodtam mit is mondott, majd valami válasz féleséget kreáltam amit végül sikerült is kinyögnöm:

- Sajnálom, de nem ismerem – ráztam meg fejemet. Miért is kéne ismernem, még a motelban lévő embereket se ismerem fel, sőt még a recepciós csaj nevét sem tudom, miből gondolja Beth, hogy Sam nevét ismerem. Aztán rájöttem. Mind ketten Uley-ek, ergo rokonok, ergo falka tagok amiből az következik, hogy ha ő nem is tűz el innen gyorsan én igen. Semmi kedvem sincs a falkáról meg hozzá hasonló akármiről beszelni. Utálom a falkát, semmi szükségem hogy mások is belelássanak a fejembe, pont emiatt nem járok pszichológushoz. Minek azt nekem? Nem szorulok senki és semmi más lány gondolatára az én fejembe, elég ha nekem vannak néha hülye gondolataim, nem hiányzik, hogy ezt más is hallja.

- És nem is áll szándékomban megismerni, ha tényleg ő az itten alpha – tettem még hozzá. Még mit nem, ha majd eső helyett vénasszonyok potyognak az égből akkor talán hajlandó vagyok csatlakozni egy falkához de addig nem. Sőt, kerülni is fogom a falkát, nem fognak engem maguk közé kívánni, és ha igen, engem az se érdekelne. Nekem a falka az már tömeg, a tömeget meg rühellem, azaz nekem ott nincs semmi keresni valóm. Nem húztam fel magam, én vagyok a megtestesült nyugalom, csak a frász kapok, ami nem jó, mert ha tovább gondolkodok ezen a falka ügyön olyan pánik rohamot kapok, hogy az párját fogja ritkítani.

- Nem vagyok falka tag – feleltem azért még a kérdésére. Bár az előző válaszomból talán sejteni lehetett, de azért nem gond, ha tisztázom, mintegy csak a miheztartás végett. Ne akarjon már rá beszélni a falkaságra, mert van egy olyan érzésem, hogy ez a terve. Az pedig nekem nem jó.

Újra a csillagokat kezdtem el tanulmányozni. Megvártam, míg feldolgozza a hírt, hogy van egy farkas, aki nem óhajt falka tag lenni, legyen szó bármilyen falkáról. Van elég gondom az életben úgy is, nem hiányzik még a falka is. El tudom képzelni... Őrjáratok, gyűlések... Anyum mesélt róluk, de csak nagy vonalúan.

Az ő falkája nem nézte jó szemmel, hogy kivel kavart, és ebből a kavarásból megszülettem én. Engem sem néztek jó szemmel így elhúztuk onnan a csíkot. Igaz, én már Los Angeles-ben születtem, de néha-néha visszajártunk anyám régi falkájához, míg az alpha ki nem tiltott onnan minket. Na ezek után senki ne akarja, hogy bármilyen falkába.

Sóhajtottam, majd a farkaslányra pillantottam. Nem láttam az arcán semmiféle érzelmet, igaz nem is figyeltem, na meg nem is akartam túlzottan figyelni. Inkább olyan jeleket kerestem az arcán, amik arról árulkodnak, hogy el fog menni hamar, hogy utána tudjam élvezni az éjszakát, egyedül magányban.

~Tipikus magányos farkas viselkedés~ - gondoltam magamban, de ez valahol nem érdekelt. Ez van és kész. Nem tudok mit ellene tenni, míg nem találták fel az időgépet amivel visszatudnék menni a múltba, hogy megváltoztassam. És ennek fényében kénytelen vagyok úgy élni ahogy élek. Bár nem feltétlenül rossz ez nekem, csak másoknak... az meg egy másik lapra tartozik, ami nem egyenlő azzal, hogy nekem mi a jó.

- Gondolom te a falka tagja vagy – jegyzem meg halkan. Nem bántóan mondtam, csupán a tényt közöltem vele, hogy ezt gondolom róla. Aztán ha tévedtem, annyi baj legyen. Viszont ha nem, akkor valakinek tényleg mennie kell. Nem a városból csak most innen el. Azért azt nem mondom, hogy feszült figyelemmel vártam a reakcióját, csupán érdeklődve pillogtam feléje.


Megj.: A szabályzatban nem találtam a szerepjátékos példára vonatkozó részt, de úgy éreztem, hogy nagy gond nem lesz ha mellékelek jelentkezési lap aljára egy példát

Szerintem inkább javítsd ki, hogy ne legyen belőle gond.

Cleo Stonne írta:

Igen-igen!Tudom, és tisztában vagyok vele, csak hogy még a karakterem nincs tisztában azzal, hogy mi is Ő.És tervezgettem, hogy majd a játékban az egyik falkatag a suliban majd elmagyarázza stb...De ha ez nem lehetséges, javítok

Igen-igen!Tudom, és tisztában vagyok vele, csak hogy még a karakterem nincs tisztában azzal, hogy mi is Ő.És tervezgettem, hogy majd a játékban az egyik falkatag a suliban majd elmagyarázza stb...De ha ez nem lehetséges, javítok

Edward Cullen írta:

Egyetlen gond van; de az kihat az egészre.:S
Ha vámpír vagy, akkor a szerződés rád is vonatkozik... Nem élhetsz La Pushban... amúgy is közbeszólnánk ha már játszanál... Valahogy nem fér össze a rezervátum a vámpírokkal.
Egyébként jó lenne, de kérlek ezt javítsd!

Cleo Stonne írta:

Név: Cleo Stonne
Becenév: Cleo, Clee...
Nem: Nő
Faj: Vámpír
Kor: 14 emberi, és vámpír korban is.
Született: 1996.12.01, átváltozás: '10.Január 1.
Származás: Amerika, Washington állam, La Push
Képesség: A gondolatával ejti el az áldozatot, és kínozni is tud.De csak akkor, amikor a szeme fekete, szóval ha szomjas.

Története:
Egy hideg, tipikus decemberi napon születtem a mostani farkas tanyán.Szüleim átlagos dolgozó emberek voltak.Nem volt testvérem, de nem unatkoztam.Az általános Seattleban jártam ki, viszont gimim már a rezervátumban volt.Hallottam a quileote dolgokról.Sokszor összefutottam azokkal a farkas-emberekkel.Na mindegy. Nem is sokat jártam a gimimbe, mert fél év körül, mikor haza fele tartottam, annyira emlékszem, hogy egy sötét alak beránt a bokorba, és meg harapott.Nagyot ordítottam.Mikor fel ébredtem, ott voltam, ahol hagytak.Nagyon éhes voltam, és minden féle szagokat éreztem.Nagyon büdös volt.Később hazamentem, a szüleim nem voltak otthon.Írtam gyorsan egy igazolást, és rohantam az iskolába.De, mikor futni kezdtem, akkor nagyon gyors voltam.Pedig nagyon lassú futó voltam.Nagyon megijedtem, hogy megbolondultam...Aztán amikor beléptem az iskolába, mindenki meg bámult.Elgondolkodtam:A ruhámon nincs semmi különös, nem vagyok ki simkelve, és nem csináltam semmit a hajammal.A megjelenésem szóval teljesen átlagos volt.Vagy még sem?Mikor elhaladtam a farkas fiúk szekrénye előtt, azt hittem, hogy oda rókázok.Rettenetesen büdös volt, pedig máskor ezt a szagot nem éreztem...És azóta kerülöm őket.Egy saját házam van már Forks szélén, és még mindig a rezer vátumi suliba járok, ha csak az a bűz el nem űz onnan...



Külső: Szőkés barna, visszafogottan öltözködő lány, némi sminkel.Nem volt nagy szám ember korában, de most vámpírként mindenki vissza fordul utána.Nem magas, 155 cm, és vékony.

Jellem: Még vámpír ként is nagyon félős, és nyugodt.Nem tapasztalt, eggyel talán nem.A farkasokról annyit tud, hogy nem jó a szaguk.A zsákmányát csak a gondolataival tudja elejteni, amit nem rég fedezett fel.Nem nagyon hangoskodó.

Egyetlen gond van; de az kihat az egészre.:S
Ha vámpír vagy, akkor a szerződés rád is vonatkozik... Nem élhetsz La Pushban... amúgy is közbeszólnánk ha már játszanál... Valahogy nem fér össze a rezervátum a vámpírokkal.
Egyébként jó lenne, de kérlek ezt javítsd!

Cleo Stonne írta:

Név: Cleo Stonne
Becenév: Cleo, Clee...
Nem: Nő
Faj: Vámpír
Kor: 14 emberi, és vámpír korban is.
Született: 1996.12.01, átváltozás:Január 1.
Származás: Amerika, Washington állam, La Push
Képesség: A gondolatával ejti el az áldozatot, és kínozni is tud.De csak akkor, amikor a szeme fekete, szóval ha szomjas.

Története:
Egy hideg, tipikus decemberi napon születtem a mostani farkas tanyán.Szüleim átlagos dolgozó emberek voltak.Nem volt testvérem, de nem unatkoztam.Az általános Seattleban jártam ki, viszont gimim már a rezervátumban volt.Hallottam a quileote dolgokról.Sokszor összefutottam azokkal a farkas-emberekkel.Na mindegy. Nem is sokat jártam a gimimbe, mert fél év körül, mikor haza fele tartottam, annyira emlékszem, hogy egy sötét alak beránt a bokorba, és meg harapott.Nagyot ordítottam.Mikor fel ébredtem, ott voltam, ahol hagytak.Nagyon éhes voltam, és minden féle szagokat éreztem.Nagyon büdös volt.Később hazamentem, a szüleim nem voltak otthon.Írtam gyorsan egy igazolást, és rohantam az iskolába.De, mikor futni kezdtem, akkor nagyon gyors voltam.Pedig nagyon lassú futó voltam.Nagyon megijedtem, hogy megbolondultam...Aztán amikor beléptem az iskolába, mindenki meg bámult.Elgondolkodtam:A ruhámon nincs semmi különös, nem vagyok ki simkelve, és nem csináltam semmit a hajammal.A megjelenésem szóval teljesen átlagos volt.Vagy még sem?Mikor elhaladtam a farkas fiúk szekrénye előtt, azt hittem, hogy oda rókázok.Rettenetesen büdös volt, pedig máskor ezt a szagot nem éreztem...És azóta kerülöm őket.Egy saját házam van már Forks szélén, és még mindig a rezer vátumi suliba járok, ha csak az a bűz el nem űz onnan...



Külső: Szőkés barna, visszafogottan öltözködő lány, némi sminkel.Nem volt nagy szám ember korában, de most vámpírként mindenki vissza fordul utána.Nem magas, 155 cm, és vékony.

Jellem: Még vámpír ként is nagyon félős, és nyugodt.Nem tapasztalt, eggyel talán nem.A farkasokról annyit tud, hogy nem jó a szaguk.A zsákmányát csak a gondolataival tudja elejteni, amit nem rég fedezett fel.Nem nagyon hangoskodó.

Samantha Hope Noir írta:

Mira;;

akkor meg nem maradok karakter hű. Nagyon régóta játszok ezzel a karival, most egy szabály miatt nem fogom át alakítani, mert az már olyan mint az eredeti. Ennyi.

Hát az meg elég gáz ha nem tudsz egy karaktertől elszakadni; vagy újat kitalálni...
És ha nem tetszenek a szabályok, akkor nem kell felregisztrálni. Tudsz mindent...
Egyáltalán elolvastad? mert kétlem... és ha igazam van, akkor meg semmi keresnivalód a fórumon.

Mira;;

akkor meg nem maradok karakter hű. Nagyon régóta játszok ezzel a karival, most egy szabály miatt nem fogom át alakítani, mert az már olyan mint az eredeti. Ennyi.

akkor törölj

Samantha Hope Noir írta:

Jacob Black írta:

Én : ) Mielőtt jelentkezel, illene elolvasnod a szabályzatot, ugyanis benne van az utolsó mondatokban... A Twilight saga-ban Quileulte vérfarkasok vannak, akik alapjáraton rézbőrűek, de most nem kezdem el magyarázni. Nem véletlen, hogy a falka olyan, amilyen.

Samantha Hope Noir írta:

Ki mondta hogy csak indián lehet vérfarkas?

Jó hát akkor köszöntem. Van másik oldal ahol elbírnak fogadni. Mert ezen az alapon csak a könyvbéli karikkal lehetne csak játszani. Mert a Twilight saga-ban, mert nincs benne XY, aki vega vámpír -.-"
(nem éppen vagyok oda diszkriminációért...)
by: Sammy

Ha nem tetszik, nem mondta senki, hogy regisztrálj ide...
Egyébként is benne van a szabályzatban, hogy míg a karaktertörténet nem lett elfogadva, nem lehet felrakni képet.
Viszontnemlátásra.

Jacob Black írta:

Én : ) Mielőtt jelentkezel, illene elolvasnod a szabályzatot, ugyanis benne van az utolsó mondatokban... A Twilight saga-ban Quileulte vérfarkasok vannak, akik alapjáraton rézbőrűek, de most nem kezdem el magyarázni. Nem véletlen, hogy a falka olyan, amilyen.

Samantha Hope Noir írta:

Ki mondta hogy csak indián lehet vérfarkas?

Jó hát akkor köszöntem. Van másik oldal ahol elbírnak fogadni. Mert ezen az alapon csak a könyvbéli karikkal lehetne csak játszani. Mert a Twilight saga-ban, mert nincs benne XY, aki vega vámpír -.-"
(nem éppen vagyok oda diszkriminációért...)
by: Sammy

Név: Cleo Stonne
Becenév: Cleo, Clee...
Nem: Nő
Faj: Vámpír
Kor: 14 emberi, és vámpír korban is.
Született: 1996.12.01, átváltozás:Január 1.
Származás: Amerika, Washington állam, La Push
Képesség: A gondolatával ejti el az áldozatot, és kínozni is tud.De csak akkor, amikor a szeme fekete, szóval ha szomjas.

Története:
Egy hideg, tipikus decemberi napon születtem a mostani farkas tanyán.Szüleim átlagos dolgozó emberek voltak.Nem volt testvérem, de nem unatkoztam.Az általános Seattleban jártam ki, viszont gimim már a rezervátumban volt.Hallottam a quileote dolgokról.Sokszor összefutottam azokkal a farkas-emberekkel.Na mindegy. Nem is sokat jártam a gimimbe, mert fél év körül, mikor haza fele tartottam, annyira emlékszem, hogy egy sötét alak beránt a bokorba, és meg harapott.Nagyot ordítottam.Mikor fel ébredtem, ott voltam, ahol hagytak.Nagyon éhes voltam, és minden féle szagokat éreztem.Nagyon büdös volt.Később hazamentem, a szüleim nem voltak otthon.Írtam gyorsan egy igazolást, és rohantam az iskolába.De, mikor futni kezdtem, akkor nagyon gyors voltam.Pedig nagyon lassú futó voltam.Nagyon megijedtem, hogy megbolondultam...Aztán amikor beléptem az iskolába, mindenki meg bámult.Elgondolkodtam:A ruhámon nincs semmi különös, nem vagyok ki simkelve, és nem csináltam semmit a hajammal.A megjelenésem szóval teljesen átlagos volt.Vagy még sem?Mikor elhaladtam a farkas fiúk szekrénye előtt, azt hittem, hogy oda rókázok.Rettenetesen büdös volt, pedig máskor ezt a szagot nem éreztem...És azóta kerülöm őket.Egy saját házam van már Forks szélén, és még mindig a rezer vátumi suliba járok, ha csak az a bűz el nem űz onnan...



Külső: Szőkés barna, visszafogottan öltözködő lány, némi sminkel.Nem volt nagy szám ember korában, de most vámpírként mindenki vissza fordul utána.Nem magas, 155 cm, és vékony.

Jellem: Még vámpír ként is nagyon félős, és nyugodt.Nem tapasztalt, eggyel talán nem.A farkasokról annyit tud, hogy nem jó a szaguk.A zsákmányát csak a gondolataival tudja elejteni, amit nem rég fedezett fel.Nem nagyon hangoskodó.

Én : ) Mielőtt jelentkezel, illene elolvasnod a szabályzatot, ugyanis benne van az utolsó mondatokban... A Twilight saga-ban Quileulte vérfarkasok vannak, akik alapjáraton rézbőrűek, de most nem kezdem el magyarázni. Nem véletlen, hogy a falka olyan, amilyen.

Samantha Hope Noir írta:

Ki mondta hogy csak indián lehet vérfarkas?

Ki mondta hogy csak indián lehet vérfarkas?

A farkasok indiánok és rézbőrűek ugye, alapfeltétel a barna haj barna szem. Lehet festetni a hajad, de nem igazán látszik a karaktered indiánnak.

Samantha Hope Noir írta:

~ TELJES NÉV: Samantha Hope Noir
~ BECENÉV: Sammy
~ KOR: 19
~ NEM: nő
~ FAJ: vérfarkas
~ SZÜLETÉSI HELY: egy alaszkai kisvárosban
~ SZÜLETÉSI IDŐ: 1987. március 31.
~ CSALÁD:
- apa: Josh Noir -> meghalt
- anya: Cameron (Hawley) Noir -> meghalt
- testvér(ek):---

~ Első átalakulásom: 13 évesen
~ Bevésődés: még nincs, de majd lesz ^.^



~ ELŐTÖRTÉNET:
Egy alaszkai kisvárosban született egy viszonylag hideg napon, hiába, hogy már március vége volt. Szüleit áldásként érte születése. Apja egy betegségben haldoklott, így kellett valaki aki átvegye a falka irányítását. Josh Noir volt a legendás alaszkai falkának a vezére. Persze sokan pályáztak a helyére, és sokan már reménykedni kezdtek, hogy nem lesz gyermeke. Nos ők természetesen megszívták hiszen megszületett Samantha. A sorsnak hála az apa megérte, míg a lánya elérte azt a kort, hogy lázas legyen és farkassá alakuljon. A falka nem nézte jó szemmel. Az ifjú farkas sokat virgonckodott. Egyesek emiatt almakatlannak találták és sok mindent megtettek, hogy mondjon le a címéről. Ám míg apja élt eddig ez szóba sem jöhetett.
Hiába haldoklott Josh lánya mintha elfújta volna a betegségét. Ez természetesen egy ellenszenves falkatagnak, Derek O'Hara-nak nem tetszett. Egy április éjszakán követte el merényletét az alfa ellen, ami sikerrel is járt.
A temetés után a falka egyértelmű döntése alapján Samantha vette át az apja helyét. Ennek bizony Derek nem örült, de tudta, hogy most nem szabad semmit nyíltan tennie.
Teltek-múltak az évek, mindenki azt hitte, hogy Derek elfogadta a tényt, hogy nem ő az alfa. Hát nem fogadta el. Egy hajnalon újabb merényletet követett el, de most a lány anyja ellen. Cameron-nak eddig se volt valami jó immunrendszere. Tehát ő is meghalt. Ezek után a lányban a lelket egyedül a falkája tartotta.
Évekig kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Néha jött pár nagyképű újonc is, aki megpróbálta őt kitúrni jogos helyéről, de nem jött össze.
A falkából egyedül Derek nem tartotta őt megfelelőnek. Nem ő magát tartotta annak. Talán ha eltekintett volna a hatalommániájától akkor rájött volna, hogy elárulni a falkát nem éppen a legjobb húzás.
Egy viharos estén történt, hogy megtámadták a falkát. Az idegen ragadozók Derek utasításait kihasználva a fél csapatott megölték. Samantha későn reagált, na meg nem is volt terülten belül. Azóta is bánja. Egy kisebb csapat élén elejét vette annak, hogy a falka további tagjai is meghalljanak, ám így sem tudta nagyon elfogadni, hogy a fél falka miatta pusztult. Na persze ő nem tudott Derek árulásáról. Csak később szerzett róla tudomást, de akkor már Forks-ban tartózkodott, s a La Push-i falka tagja lett. A későbbi információkat Tess Fleiy-tól tudta meg.
A La Push-i falkában igyekszik nem nagyon osztogatni az észt, de hát nem tud mit csinálni a vérében van a parancsolgatás. Igyekszik visszafogni magát, néha sikerül, néha nem.
~ JELLEM:
Született vezér, elvárja, hogy mások kövesség az utasításait, főleg, mikor tudja, hogy az a legjobb mindenki számára. Legfőbb hobbija a vitatkozás. Na persze ezek a vitát általában nem komolyak, csak olyan ugratás szerűek. Csak akkor hagyja abba, ha övé az utolsó szó.
Ezeket leszámítva egy igen barátságos leányzó. És a barátaiért mindent megtenne.
~ KINÉZET:
Ember: Hússzú, szalmaszőke haja van. Haja hullámos, amit Sammy imád. Általában szabadon hagyja, szereti, ha szél játszik a tincseivel.
Általában kényelmes ruhákban járkál. Sokszor részesíti előnyben a farmert, a pólót és valami egyszerű torna csukát. No persze ha arról van szó kitudja csípni magát. Ha elegánsan kell felöltözni, akkor a fekete színt részesíti előnyben.
Farkas: Ezzel eltérően, farkasként tiszta hófehér. Mikor még alfa volt ő volt a legmagasabb a falkában. Méretei most sem változtak. Sam-nék egy-két centivel nagyobb. Persze ez nem azt jelenti, hogy lenyúlná tőle a falka vezetését.



~ Mit szeret: futni, a sziklákon való üldögélést
~ Mit nem szeret: vámpírok, hűtlenség
~ Hobbik: futás, szabadság, szócsatázás/vitatkozás

~ TELJES NÉV: Samantha Hope Noir
~ BECENÉV: Sammy
~ KOR: 19
~ NEM: nő
~ FAJ: vérfarkas
~ SZÜLETÉSI HELY: egy alaszkai kisvárosban
~ SZÜLETÉSI IDŐ: 1987. március 31.
~ CSALÁD:
- apa: Josh Noir -> meghalt
- anya: Cameron (Hawley) Noir -> meghalt
- testvér(ek):---

~ Első átalakulásom: 13 évesen
~ Bevésődés: még nincs, de majd lesz ^.^



~ ELŐTÖRTÉNET:
Egy alaszkai kisvárosban született egy viszonylag hideg napon, hiába, hogy már március vége volt. Szüleit áldásként érte születése. Apja egy betegségben haldoklott, így kellett valaki aki átvegye a falka irányítását. Josh Noir volt a legendás alaszkai falkának a vezére. Persze sokan pályáztak a helyére, és sokan már reménykedni kezdtek, hogy nem lesz gyermeke. Nos ők természetesen megszívták hiszen megszületett Samantha. A sorsnak hála az apa megérte, míg a lánya elérte azt a kort, hogy lázas legyen és farkassá alakuljon. A falka nem nézte jó szemmel. Az ifjú farkas sokat virgonckodott. Egyesek emiatt almakatlannak találták és sok mindent megtettek, hogy mondjon le a címéről. Ám míg apja élt eddig ez szóba sem jöhetett.
Hiába haldoklott Josh lánya mintha elfújta volna a betegségét. Ez természetesen egy ellenszenves falkatagnak, Derek O'Hara-nak nem tetszett. Egy április éjszakán követte el merényletét az alfa ellen, ami sikerrel is járt.
A temetés után a falka egyértelmű döntése alapján Samantha vette át az apja helyét. Ennek bizony Derek nem örült, de tudta, hogy most nem szabad semmit nyíltan tennie.
Teltek-múltak az évek, mindenki azt hitte, hogy Derek elfogadta a tényt, hogy nem ő az alfa. Hát nem fogadta el. Egy hajnalon újabb merényletet követett el, de most a lány anyja ellen. Cameron-nak eddig se volt valami jó immunrendszere. Tehát ő is meghalt. Ezek után a lányban a lelket egyedül a falkája tartotta.
Évekig kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Néha jött pár nagyképű újonc is, aki megpróbálta őt kitúrni jogos helyéről, de nem jött össze.
A falkából egyedül Derek nem tartotta őt megfelelőnek. Nem ő magát tartotta annak. Talán ha eltekintett volna a hatalommániájától akkor rájött volna, hogy elárulni a falkát nem éppen a legjobb húzás.
Egy viharos estén történt, hogy megtámadták a falkát. Az idegen ragadozók Derek utasításait kihasználva a fél csapatott megölték. Samantha későn reagált, na meg nem is volt terülten belül. Azóta is bánja. Egy kisebb csapat élén elejét vette annak, hogy a falka további tagjai is meghalljanak, ám így sem tudta nagyon elfogadni, hogy a fél falka miatta pusztult. Na persze ő nem tudott Derek árulásáról. Csak később szerzett róla tudomást, de akkor már Forks-ban tartózkodott, s a La Push-i falka tagja lett. A későbbi információkat Tess Fleiy-tól tudta meg.
A La Push-i falkában igyekszik nem nagyon osztogatni az észt, de hát nem tud mit csinálni a vérében van a parancsolgatás. Igyekszik visszafogni magát, néha sikerül, néha nem.
~ JELLEM:
Született vezér, elvárja, hogy mások kövesség az utasításait, főleg, mikor tudja, hogy az a legjobb mindenki számára. Legfőbb hobbija a vitatkozás. Na persze ezek a vitát általában nem komolyak, csak olyan ugratás szerűek. Csak akkor hagyja abba, ha övé az utolsó szó.
Ezeket leszámítva egy igen barátságos leányzó. És a barátaiért mindent megtenne.
~ KINÉZET:
Ember: Hússzú, szalmaszőke haja van. Haja hullámos, amit Sammy imád. Általában szabadon hagyja, szereti, ha szél játszik a tincseivel.
Általában kényelmes ruhákban járkál. Sokszor részesíti előnyben a farmert, a pólót és valami egyszerű torna csukát. No persze ha arról van szó kitudja csípni magát. Ha elegánsan kell felöltözni, akkor a fekete színt részesíti előnyben.
Farkas: Ezzel eltérően, farkasként tiszta hófehér. Mikor még alfa volt ő volt a legmagasabb a falkában. Méretei most sem változtak. Sam-nék egy-két centivel nagyobb. Persze ez nem azt jelenti, hogy lenyúlná tőle a falka vezetését.



~ Mit szeret: futni, a sziklákon való üldögélést
~ Mit nem szeret: vámpírok, hűtlenség
~ Hobbik: futás, szabadság, szócsatázás/vitatkozás