Róma közelében lévő kikötő

*Szerencsémre beleegyezett abba, hogy elhagyjuk a kikötőt. Gyorsan összekapta a holmiját majd el is indult a lépcső felé.. Én ebben a pillanatban egy kicsit elkalandoztam a sok gondolattal amik a fejembe jártak. Mikor észrevettem, hogy Norina már a lépcsőn felment gyors léptekkel utolértem majd egy kicsit le is hagytam... " Azért ennyire nem kéne kérdésekre kéztetnem, mert ahogy sietek egyre jobban kíváncsi lesz arra mi zajlik a háttérben. " mondtam magamban majd vissza lassítottam. Elértünk egy olyan kis részt ahol a lámpa éppen, hogy csak pislákolt és az alatta lévő lócán egy részeg ember ült aki természetesen nem bírta megállni, hogy ne szóljon be.*
-öh nezonek odá milyen jó csáje. györö má ide cicc...
*Ordította oda Norina-nak amit nehezen viseltem el azután amilyen állapotba kerültem az elmúlt órába.*
-Kuss legyen ember.
*Ordítottam vissza, majd mentünk tovább. Norina kezét biztonságból megfogtam.. de a részeg illető tovább folytatta.*
- Ecsém ne legyün nagy pofá mer megöek.
*Erre a válaszára nagyon felhúztam magam ezért Norina kezét elengedve elindultam lassan felé. Dühömben már az átalakulás érzete is elborított, de erőt vettem magamon és a dühömet egy mellettem lévő kis szoborba folytottam amit szinte kitéptem a helyéről...*
-Gyere menjünk innen nem bírom.
*Fogtam a kezét majd sietve elindultunk. Szegény Norina-t csak vonszoltam magam után mint egy egyszerű zsákot... Ekkor a hátamra kaptam, a lábát átkarolva siettem tovább. Mikor elértük a megvilágított Ciello hotel-t leraktam Norina-t és a bejárat felé vettem az irányt. Be is mentünk majd tenyérrel elkezdtem csapkodni a lift hívó gombját, ekkora már könnyezni kezdtem az idegtől és a lift ajtónak támaszkodtam fejjel..*

*Robert megborzongott a simogatásom hatására, majd hirtelen felpattant. A szívem összefacsarodott, csalódottan sóhajtottam, de az eszem örömtáncot járt, amiért valami mégis megakadályozott abban, hogy butaságot tegyek. Némán néztem magam elé, majd Robertre, amikor megszólalt.*
- Szerintem menjünk, mielőtt tényleg ránk sötétedik. *most valahogy nem éreztem olyan sürgetőnek a dolgot. Még mindig ültem, és furcsán figyeltem Robertet. Őt is felzaklatta valami, csak nem tudtam, hogy mi. Erősen próbáltam leolvasni valamit az arcáról, de csak mosolygott, majd sóhajtott egyet és megpróbálkozott egy ajánlattal. Fagyit ígért, ha elindulunk, akár egy kisgyereknek. Hát abban a pillanatban, mindennek éreztem magam, csak épp gyereknek nem. Egy gyereknek nincs szívfájdalma. Legalábbis nem szabadna, hogy legyen neki.*
- Rendben, menjünk. *mondtam beleegyezően, majd összeszedtem a holmimat és felálltam. Robertre pillantottam, hátha mégis elkapok valami érzelemfoszlányt az arcán, de továbbra is álarc mögé bújtatta érzéseit. Elfordultam tőle, és lassan fellépkedtem a lépcsőn, majd elindultam az egyetlen úton, ami a kikötőhöz vezetett. Robert hamar felzárkózott, és át is vette az irányítást. Csendesen követtem, habár ezer meg ezer kérdést akartam a nyakába zúdítani, csak épp nem tudtam melyikkel kezdjek. Vártam, hátha mond valamit, vagy ismét megfogja a kezem, de nem tette. Csendbe burkolózott egész úton.*
"Valami megváltozott. Határozottan felzaklatta valami... és ki fogom deríteni, hogy mi."*gondoltam magamban, miközben csendesen követtem.*

*Nem válaszolt még akkor se amikor már nem néztem a szemeibe... Furcsáltam nagyon a dolgot, most két lehetőség van. Az egyik, vagy nem hallotta a kérdést, vagy hallotta csak nem mert válaszolni.. Én csak bosszankodtam tovább majd amikor meghallottam, hogy hozzám szól vagyis egy kérdést tesz fel, hogy mit kérdeztem már akkor könnybe lábadt a szemem. " Ez nem lehet igaz. Minek jöttem Rómába? " tettem fel magamnak a kérdést. Majd hirtelen egy bizsergető érzés fogott el, kirázott a hideg, minden bajom volt már. Majd akkor kapcsoltam, hogy Norina simogatta meg a fejem. " Ez most egy újabb közeledés a részéről vagy mi a franc? " már nem tudtam tiszta fejjel gondolkozni, mit is akar vagy én mit akarok... Amint lejöttünk a kikötőre felborult minden...*
-Mindegy nem volt lényeges kérdés. Szerintem hagyjuk.
*Mondtam neki, majd az arcomon végig gördült egy könny csepp amire hirtelen felpattantam és a vállamba töröltem az arcomat. Majd felé fordultam mintha misem történt volna... Egy erőltetett mosollyal az arcomon hozzászóltam.*
-Szerintem menjünk mielőtt tényleg ránk sötétedik teljesen.
* Mondtam neki majd a pólóm végét felhúztam és megtöröltem az arcomat. Furcsán nézett rám Norina, de ő még mindig ült. Volt egy olyan érzésem, hogy faggatás lesz ebből... De remélem ez az érzés az eddigi legrosszabb megérzésem.*
-Na mi lesz nem indulunk? Ha indulunk holnap is kapsz fagyit tőlem. Tudod nagyon fáradt vagyok már. Szeretnék lepihenni.
*Próbáltam valamivel siettetni, persze nem vagyok fáradt csak minél hamarabb szeretném magam bezárni a szobámba és átgondolni egyedül a dolgokat...*

- Ezek után még ha akarnád se tudnád letagadni, hogy hiányoztam neked. *hallottam Robert szavait, majd megéreztem a kezét a derekamon. Kicsit közelebb húzott, majd még közelebb. Már épp válaszolni akartam és eltolni magamtól, amikor ujjaival gyengéden megfogta az állam így fordítva az arcom maga felé. Mélyen egymás szemeibe néztünk, rögtön elfelejtettem mivel is akartam visszavágni neki.*
- Igazam van? *kérdezte ismét.*
"Miben van igaza?"*gondolkoztam, de a szeme továbbra is fogvatartott. Sehogy se akartam rájönni, mi volt a kérdés, és szidtam is magam, amiért a gondolataim csak őkörülötte forogtak. Nem tudom meddig ülhettünk így, egymás szemébe mélyedve. Egy pillanatig azt hittem meg fog csókolni, de aztán csak leejtette a kezét, majd Ő is elfordult és lehajtott fejjel a földet kezdte fixírozni.*
- Mi... Mit is kérdeztél? *nyögtem ki, mikor végre kitisztult az agyam. Megpróbáltam visszaemlékezni, és amikor rájöttem mi volt a kérdés, hirtelen elöntött a méreg. Nem rá voltam mérges, hanem magamra. Azzal, hogy nem válaszoltam, sőt még a kérdést is elfelejtettem zavaromban, kimutattam mennyire hatással van még mindig rám. És ez pont az volt, amit soha de soha nem akartam vele megosztani. Csalódottan és mérgesen fújtam egyet, majd magyarázkodni akartam, amikor észrevettem, hogy Robert nem figyel rám. Fejét még mindig lehajtva tartotta, keze ökölbe szorult. Valami bántotta. Önkénytelenül is felemeltem a kezem és megsimogattam a fejét. Robert felnézett és egy mérhetetlen hosszú pillanatig láttam a szemében a keserűséget. Nem bírtam megszólalni, vártam, és hagytam, hogy a dolgok történjenek. A testem és az eszem most két külön életet élt. Az eszem azt súgta, ne csináljam... de a szívem és a testem másért sóhajtozott...*

*Nagyon sokáig ott állt a lépcső tetején... Úgy látom ez az ötlet is engem erősített. Majd lassan lépegetett lefelé majd amikor ideért a lócához leült mellém. Majd abból a feneketlen táskából előkapott egy fényképezőt. Vissza felpattant majd elkezdte a tájat fényképezni. A víz felszíne csak úgy verte vissza a vakku fényét. Majd felém fordult és rólam is csinált egy két képet... Nem tudtam hova tenni ezt a cselekedetét, néztem is rá elég furcsán.. majd elnézést kért és visszaült mellém.*
-Ezek után még ha akarnád se tudnád letagadni, hogy hiányoztam neked.
*Mondtam neki majd átkaroltam a derekát és közelebb húztam, majd amikor már szinte hozzám simult az állánál fogva az arcát felém fordítottam és mélyen a szemeibe néztem kérdőn...*
-Igazam van?
*Kérdeztem ismét a válaszát megelőzve. Néztem rá egyfolytában de nem csókoltam meg. De az állát elengedtem. Tekintetünk nem vesztették el egymást. Nagyon késleltette a választ, erősen gondolkozhat rajta, nem tudja mit mondjon. " Lehet mégse kéne ezt a dolgot erőltetni... " mondtam magamban. De amiket már önszántából csinált lazán le lehet vágni azt, hogy hiányoztam neki, hiszen nem rövid ideig jártunk és az emlékeibe igen csak ott vagyok még. Ezután a gondolat menet után már a sírás keringetett szóval még mielőtt észre veszi elvesztve a tekintetét elfordultam a másik irányba és lehajtottam a fejemet. Vele együtt a kezemet is ökölbe szorítottam.. " hogy lehetek ilyen barom ". Mondtam magamban.*

*Nem volt mit tenni, követtem. Eltátottam a számat, amikor rájöttem, hova hozott. A kikötő a lemenő napfényben csodálatosan festett. Elragadottan figyeltem ahogy a Nap játékot űz a hullámokkal.*
- Te nem jössz le? *zökkentett ki Robert hangja gondolataimból. Észre se vettem, hogy már nem áll mellettem. Lepillantottam oda, ahol ült, majd fontolóra vettem a dolgot. A rám törő fáradság hamar eldöntötte. Óvatosan lesétáltam, majd lehuppantam Robert mellé. Szememmel továbbra is abban gyönyörködtem, mint festi meg a lemenő Nap a tenger hullámait. Ekkor eszembe jutott, hogy nálam van a fényképezőgépem és sietősen előkotortam a táskám aljából.*
- Ezt muszáj megörökíteni. *dünnyögtem, miközben a gépet a tájra szegeztem. Katt-katt. Csináltam pár képet, majd felálltam és Robertet is lefotóztam. Tökéletes arcával, izmos alakjával és azzal a gyengéd szemeivel, amivel most a távolba révedt, tökéletesen festett napnyugtakor. A gép kattanására Robert rám emelte tekintetét és furcsán méregetni kezdett.*
- Bocsi...*mondtam csendesen, miközben visszanéztem a képeket. Lélegzetelállítóak voltak... mind a tájról, mind a Robról készültek. Gyorsan kikapcsoltam, mielőtt még jobban elragadtattam volna magam. Visszahuppantam a padra, és tovább néztem, ahogy az a fényes korong lustán vánszorog egyre lejjebb és lejjebb, mígnem eltűnik a tenger mélyén. Legalábbis látszatra.*

*Úgy nézki nem tudott ellenálni annak, hogy átöleljen, de szerintem ez nem annak köszönhető, hogy szerelmes belém, hanem ez számára most fontos szükséglet volt annak teljében, hogy megne fázzon. Másrészt az átölelés még a fagyinak se mondhatjuk, hogy annak köszönhető de mindenesetre én nagyon örültem neki, hogy kezdi visszanyerni a bizalmát... Összeszorítottam mind a két szemem, a fejem még mindig a vállammal volt egyirányú... Valahogy túl szép volt, hogy igaz legyen... Majd egy rövid idő után mikor már átmelegedett, megköszörülte a torkát és elengedte a vállamat, én valamilyen módon, nem mondhatnám szándékosnak de nem engedtem el Norina derekát.. De mikor feleszméltem, természetesen ez a kis idő olyan mintha álom lett volna elengedtem a derekát..*
-Nagyon szívesen.
*Mondtam neki, majd megfogtam a kezét és újra a kikötő felé vettem az irányt.. Most már szinte úgy járok pár nap után itt Rómában mintha ezelőtt nem is egyszer jártam volna itt.. Megszólalt a séta közben, hogy " nem erre van a hotel " én csak felé fordultam egy lágy mosollyal az arcomon rákacsintottam és minden szó nélkül folytattam az utat. Mikor már megláttuk a kikötőt a kisebb - nagyobb hajókkal leparkolva amiknek az árbócukra rávilágított a naplemente, nagyon szép látvány volt..*
-Hát nem gyönyörű?
*Kérdeztem mosolyogva majd elengedtem a kezét a pár fok lépcsőn leugrottam és szét tárt karokkal, bezárt szemmel megáltam. Mint aki a napfénnyel töltődik fel. Lassú léptekkel elindultam az egyik lóca felé majd arra leültem a karjaimat a háttámlára fektettem és visszanéztem Norina-ra.*
-Te nem jössz le?
*Kiabáltam oda.*

"Edward itt járt? Akkor lehet elkerültük egymást?"
*Összeszorult a gyomrom, és eldöntöttem, hogy követem az illatát. Emberi tempóban szaglásztam szerelmem után*

-Kössz. *mondtam utána*
"egy, megharap... kettő, nem mondd semmit... három, most asse tudom mi lesz..."*majd elindultam szépen lassan a városba*

*Vágtam egy undorodó grimaszt, majd elindultam haza.*
-Ha szükségem van rá,majd megkereslek.*mondtam és intettem neki. Nem akartam,hogy kövessen ezért vámpír tempóban a fogadó felé vettem az irányt.*

-Hát kössz. *mondtam megvonva a vállam*
-Szóval én leszek a rabszolgád?*kérdeztem felvonva a szemöldököm*
-Vagy... változtass át, kíváncsi vagyok milyen lehetsz...*mondtam már kedvesen*

-Nem tudom.*legyintettem le.*

...