Part

~ Katelyn

* Menta, körömvirág és enyhén csípős só illattal telítődött meg a part, amit a lány édeskés parfümje fűszerezett meg. Karjaimat összekulcsoltam a mellkasom felett. Még egyszer szemügyre vettem a lányt.
"Biztos nem álmodom?!" - tettem fel magamban a kérdést. Valahogy képtelenségnek tűnt, hogy pont most, kora hajnalban, s pont ilyen lánnyal hozott össze a sors, mint Kate. Első ránézésre - a szőke hajából ítélve - azt gondolná az ember, vagy jelen esetben alakváltó, hogy ő olyan akár a többi kis-, illetve nagyvárosi nő többsége, öntelt. Ugyanakkor egy kis mondattöredék is elegendő ahhoz, hogy megváltozzon az illető véleménye. Szavaiban minden tisztán kivehető, de a nagyképűség nem tartozott közéjük. Bár, kitudja! Lehet, ha idővel jobban megismerem, előbukkan a titkos énje - azért remélem, hogy erre a közeljövőben nem kerül sor. *
- Ryan! - * Nevemet kiejtvén kezemet felé nyújtom és mindvégig mosolygok... az ő jelenlétében egyszerűen nem lehet szomorú lenni. Oly életvidámnak s szerethetőnek tűnik, ami az itteni lakosokból kisebb-nagyobb mértékben kiveszett. Jó, aláírom, hogy nem töltöttem a helyiek közt annyi időt, mint amennyit épp megkövetel az illem, de egyetlen ember sem tudja olyan nagy mértékben álcázni személyiségét, hogy valamennyi jele ki ne üljön az arcára. *
- A tenger pár év múlva is ugyanitt lesz, de Te, Kate, bizonyára nem. - * mondom, majd kezeimet szétkulcsolván leülök arra a helyre, ahova az előbb odabökött. Török üléshez hasonló pozícióban helyezkedtem el, de nem volt annyira merev.
Csak most vettem észre, hogy felsőtestemet nem takarja semmi. Úgy tűnik a természet is a kezemre dolgozik, mert az idő kezdett egy kicsit felhevülni. Ez errefelé nagyon nagy szó, tekintettel arra, hogy az év csaknem háromszáznegyvenkét napján esik az eső. *
- Mond csak, sokszor jársz le a partra hajnalok hajnalán vagy ez egy különleges alkalom? - * hangomban mindvégig ott lapult a kétely és a kíváncsiság. Egy ilyesfajta lánynak valószínűleg van valakije, de ha nincs... hát, ha nincs, az csak nekem kedvez. *

~ Katelyn

* A parthoz érvén apránként kezdtem levetni a ruhadarabjaimat. Először a cipővel kezdtem, majd fokozatosan következett a pulóver és a trikó is. Az alsó testemet egy térdig érő farmer fedte. Úgy éreztem, az illem kedvéért szükséges magamon hagynom; elkerülvén ezzel a kíváncsi turisták és a szitkozódó helyi lakosok figyelmét. Jó, így is kinézhetnek maguknak hóbortjaim miatt, de az Istenért, nem én vagyok itt az egyetlen, aki a tengerbe merészkedik a nyáron. Példának okáért említsük meg a szörfösöket és azon indiánokat - ha úgy tetszik, alakváltókat -, akik csak úgy, a szabadidejüket töltve a legmagasabb sziklákról, hegyoldalakról ugrálnak le.
Ruháimat egy zöld fatönkre helyeztem, majd a kisebb-nagyobb sziklák mellett elhaladva a vízhez ballagtam. Amikor már azon voltam, hogy beugrok tengerbe, egy ismeretlen női hang szólalt meg mögöttem, arra figyelmeztetve, milyen hideg a víz. Gondolkodás nélkül odapillantottam, megszemlélvén a lányt. Szőke haja a háta közepéig ért, kék szemei... ah, azok a szemek! Órákig képes lennék nézni őket, egyetlen szó nélkül. *
- Nos, szépségem, azt hiszem, épp most mentettél meg egy tüdőgyulladástól. - * mondom pimasz vigyorral az arcomon. Egyébként a tüdőgyulladás nálam felér egy megfázással; legkevesebb két napig tart.
Pár lépéssel közelebb megyek hozzá, leküzdve ezzel azt az "óriási" távolságot, ami közöttünk tátong. Eközben pedig próbálom felidézni emlékeimben a lány arcát; nem emlékszem rá, hogy valaha is találkoztam volna vele, de kitudja. Forks kicsi, La Push-ról nem is beszéve, tehát nincs olyan ember, akivel legalább egyszer nem futottam össze. *

~ Katelyn

* Azt hiszem, utálom magam, amiért képtelen vagyok elszakadni La Push-ból legalább nyáron. Az évnek ebben a szakában rengeteg turista jön erre a helyre, hogy megcsodálják a tengerpartot, az erdőt (?!), de legfőképpen bennünket, indián leszármazottakat. Úgy vélik, az őslakosok sokkal több élményt tudnak nyújtani, mint holmi helybéli nevezetességek vagy híres emberek. Talán arra számítanak, hogy mágikus rituálékat folytatunk, szellemeket űzünk s idézünk? Hát, ha épp ezen a szinten ragadtak, így vagy úgy muszáj lenne felvilágosítani őket. A legtöbb őslakos ehhez hasonló rezervátumokban él, mert a valamikori elnökök azt a parancsot hirdették ki, hogy költöztessenek ki minden indiánt eredeti lakótelkükről és helyezzék őket el egy kevésbé forgalmasabb helyen.
Már hajnali öt óta fent vagyok; képtelen voltam aludni, amikor az járt a fejemben, mit fogok kezdeni magammal az elkövetkezendő pár évben. Minél hamarabb munkát kellene találnom vagy itt, a rezervátumban, vagy pedig bent Forksban. Ha adódik valami állás, amit jól meg is fizetnek, azon nyomban lecsapok rá. Természetesen kivételt képeznek az irodai munkák. Személy szerint sokkal jobban érzem magam a szabadban, mint bezárva a négy fal közé.
Muszáj volt kimozdulnom a házamból, ezért úgy döntöttem, lemegyek egy kicsit úszni a tengerpartra. Ilyenkor úgyis kevesen vannak odalent, maximum egy-két törzsbéli ember. Tehát, ha szerencsém van, talán nem veszik észre, hogy a jéghideg vízben próbálok felfrissülni. Amióta kiderült rólam, hogy alakváltó vagyok - és félig-meddig halhatatlan - nincs veszteni valóm. Próbálom kiélvezni az életemnek minden egyes pillanatát, még akkor is, ha az épp balul sült el. *