Utcák

"Amit csak akarsz ó hatalmas Conor..." *gondoltam viccesen*
-Oké, menjünk. *mondtam megvonva a vállam és szaladtunk a házába*

<<Házad.

-Köszönöm...*mondtam csendesen miközben tovább sétáltunk.*
-Fogalmam sincs de ma már csak vonoljuk vissza a házamba vagy valami de már pár napja csak utcán vagyok...*mondtam megvonva a vállamat majd a lányra pillantottam.*

"Jaj már megint sajnáltatod magad..." *végre sikerült ezt a beszólást magamban tartanom és a földet bámultam*
-Oké, megteszek minden tőlem telhetőt hogy újra a régi legyél. *mondtam viszonylag kedvesen*
-Hogy akarod kezdeni? *mondtam kellő komolysággal a hangomban*
"megbocsátani tudni kell... nekem elég nehezen meg és mivel vámpírként még makacsabb lettem szinte lehetetlen műveletnek tűnik. De megpróbálok a kedvében járni. Mindenben. Kezdem egyre jobban kedvelni megint. Remélem ez legalább meg fog felelni neki."

-Minden vágyam...*morogtam és zsebre tett kézzel tovább sétáltam. Amióta visszajöttem hozzá azóta csak piszkál ezek után nem tudom, hogy mit vár el tőlem mert ha mosolygást meg jópizást vár akkor arra várhat.*
-Meg akarom találni a régi önmagamat aki zenél és körberöhögi a világot... úgy éreztem ez veled talán sikerül, de ha most is végiggondolom akkor ebben már nem vagyok annyira biztos....

- Ezt egy szóval nem mondtam. Csak épp furcsálom a helyzetet. *válaszoltam majd közel hajoltam hozzá*
- Megint a lelkembe akarsz gázolni? Amúgy is miből gondolod hogy nem fogsz ugyan úgy lekoptatni mint eddig? *Kérdeztem egészen nyugodt hangon és reméltem hogy kedvesen válaszol és nem kap megint hisztirohamot.*

*Az volt a szerencséje, hogy a hülye poénja után gyorsan mondott valamit mert kis híján majdnem eldurrant az agyam.*
-Ha nem akarsz nem kell itt lenned...*Mondtam. Nem tudok neki mondani semmit. Nincsenek konkrét terveim.*

- Értem. Már én is jártam így. *mondtam kifújva a levegőt*
- Bezzeg ilyenkor kellek, mi? *mondtam felvonva a szemöldököm*
- Hogy hogy nem mehettem el a temetésére? Pedig illett volna meghívni... *sütöttem el egy morbid poént majd komolyra váltottam*
- Ha most ezt elhiszem neked, akkor mivel is lesz jobb kettőnknek? *kérdeztem halkan*

-Lisa felfogtad? Nincs senkim... elveszítettem mindenkit... nincs másom.. Csak Te vagy már nekem ezen a nyomorult Földön...*Mondtam egy pillanatra megtorpanva és a szemébe néztem majd zsebre raktam a kezemet és tovább indultunk.*

-Oké akkor most mondd el miért kellek neked? Miért pont most? *kérdeztem sétálás közben*
"Ha kitalál valami ésszerű érvet akkor talán engedek... de ez a helyzettől is függ... Kétlem hogy egy pillanat alatt csak így megváltozna."

*Hamarosan kiértünk az utcákra és emberi tempóra váltottunk. A helyzetnek azt hiszem meg volt a maga iróniája. Úgy tűnik végülis mindig nála kötök ki. Vettem g mély lelegzetet és lassan kifújtam. Kegyetlen a sors..*

...