Erdő

*Meglepetésemre minden tétovázás nélkül közelebb hajolt hozzám, de az utolsó pillanatban megszólalt.*
"Mégse olyan ártatlan mint amilyennek tűnik. Ravasz de úgysem menekül."
- Nem. Közel sem volt elég. Telhetetlen vagyok. *Vigyorogtam.*
- Naaa, jó kisfiú voltam. Kérem a jutalmam, Ellie. *Suttogtam az utolsó mondatot és közelebb húztam magamhoz.*
"Gyerünk kérlek ne kéresd magad tovább." *Sürgettem gondolatban is.*

*Nagyon ki akart bújni az alól, hogy elfogyassza a szarvas vérét. De arckifejezésem valamilyen módon ösztökélte arra, hogy kiszívja a vért belőle. Ezzel nem az volt a célom, hogy ezentúl ezt igya, meg hát emberi vér után ez úgyse ízlik neki, csak az, hogy tudja, hogy van más választása. Nem muszáj csak ártatlan embereket ölni. Mikor végzett vele felállt, és átkarolta a derekamat és jutalmat kért. Ajkaimmal közelítettem az övé felé, de mikor már majdnem összeértek, belekezdtem a mondandómba.*
- Az nem volt neked elég, hogy idehoztam az állatot? *Kuncogtam* A kisujajdat sem kellett érte tenned! *Húztam az agyát*

*Mikor tiltakozni kezdtem egyből elszomorodott.*
"Ne már!"
- Bármit megtettem volna amit kérsz de pont ezt? *Mondtam mielőtt átgondolhattam volna.*
- Kérj valami mást. *Próbáltam meggyőzni de láttam, hogy feleslegesen töröm magam. Hagytam mikor megfogta a kezem és és lehúzott az őz mellé.*
- Remélem legalább kicsinye nem volt. *Morogtam neki mielőtt az őz nyakára hajoltam volna. Nem tartott sokáig, hogy abba tudjam hagyni az őz kiürítését így bőven maradt benne még vér mikor lenyaltam az ajkam és Michelle-re néztem. Kíváncsian várta mit szólok.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy imádtam és mostantól vega leszek. Egyáltalán nem volt olyan jó mint az ember vér. *Mondtam őszintén.*
"Bár sok előnnyel járna, ha ezt fogyasztanám inkább..."
- Mit szólnál ha most én hoznék neked egy kis kóstolót... valakiből? Jó, csak vicc volt. *Tettem hozzá mikor megláttam az arckifejezését.*
- Szóval... azt hiszem azoknak akik rendesek és megtartják az ígéretüket jutalom jár. *Mosolyogtam rá miközben felálltam és átöleltem a derekát. Nem csókoltam meg. Hagytam, hogy ő döntse el akarja-e bár úgy gondoltam nagyon is megérdemelném ezt most.*

*Mehvártam míg beleegyezett, aztán el is suhantam, hogy ne tudja meg mire is készülök. Az első őzet, amit szembe jött velem elejtettem és odavittem Calebnek. Mikor felismerte rögtön belekezdett..:*
- Na, jó. Szép próbálkozás volt de ezt inkább kihagynám. *Mondta a szám pedig lefelé görbült.* De hisz megigérted! *Emlékeztettem a tényre.* Tudod, igaz az a dolog, hogy ne itélkezz egy dologról mielőtt nem próbáltad ki. Szóval hajrá! *Unszoltam. Vártam, hogy mikor teszi meg.*

- Tessék? *Kérdeztem mivel semmit nem értettem abból amit mondott de Michelle már el is tűnt.*
"Mégis miről beszélt? Nem megyek sehova de mit fogunk kipróbálni?" *Elűztem a fejemből a mocskos gondolatokat és vártam, hogy Michelle újra feltűnjön. Valahogy nagyon hosszúnak éreztem azt a pár percet. Lassan jött felém és tartott valamit a kezében.*
"Nem, nem ezt azért nem." *Gondoltam mikor felismertem a valamit.*
- Na, jó. Szép próbálkozás volt de ezt inkább kihagynám. *Mondtam mikor letette elém a még meleg őztetemet.*

*Beleharaptam az ajkamba és felálltam.*
- Szóval mindjárt jövök. El ne menj és amit hozok azt próbáld ki, jó? *Kérleltem a szemeimmel* "Csak ne tudja meg mire gondolok, ne sejtse."

"Na, és mi lenne az? Menjek messzebbre?" *Akartam kérdezni de hirtelen odahajolt hozzám és megcsókolt. Csak úgy, minden előzmény nélkül. Meglepett és gondolom látta is rajtam mert egy jó adag vidámságot éreztem.*
- Megígérnél valamit? *Kérdezte aztán. Még az előbbi meglepetéstől kábán azonnal rábólintottam.*
- Persze. Mondd csak. *Mosolyogtam rá.*

- Ezen könnyen lehet segíteni, hogy ne kelts feltűnést. *Magyaráztam. Volt egy tervem. Újra felnéztem az égre. Pár perc után odahajoltam hozzá egy csókért. Utána pedig megkérdeztem*
- MEgigérnél valamit? "Kérélek, mondj igent!"

*Láttam, hogy nem tetszett neki a válaszom és eléggé elkomorodott. Nem is válaszolt úgy a kérdésemre ahogy eddig.*
- Igazából tetszik ez a város. Előfordult már, hogy úgy megtetszett egy-egy hely, hogy néhány hónapig is elidőztem ott. De te is tudod, hogy akik olyan életmódot folytatnak, mint én nem maradhatnak huzamosabb ideig ugyanott. *Mondtam neki.*
"Bár talán ha elugranék néhány száz kilométerrel arrébb mindig máshova nem is lenne feltűnő az a sok rejtélyes eltűnés... Miért áltatom magam? Persze, hogy akkor is az lenne. Főleg, hogy nem én vagyok itt az egyetlen vámpír. Ha áttérnék a vega életmódra... Na, jó ezt most felejtsük el. Ez a lány máris túlságosan nagy hatalommal bír felettem. Azt fontolgatom meddig maradhatnék egy helyen feltűnés nélkül itt miközben eddig imádtam utazni. A vegaság meg már végképp túlzás." *Gondoltam de valahogy ezek a gondolatok kevésbé voltak olyan szilárdak mikor ránéztem Michelle-re és egy kis bizakodást éreztem felőle.*
"Ez túl sok. Hamarosan nem fogok tudni ép eszűen gondolkozni miatta. Talán még most le kellene lépnem amíg még képes vagyok rá. Nem hagyhatom, hogy bárki maga mellé láncoljon. Még ha az illető Michelle, akkor se." *Döntöttem el, de még arra is képtelen voltam abban a percben, hogy elengedjem a kezét. Tudtam, hogy megbántanám és azt nem akartam. Igaz, hogy már nem érezném, de az arca olyan könnyen olvasható számomra. Már az is rossz érzés lenne, ha azt kellene látnom, hogy miattam szomorú.*
"Elég Caleb Gray. Állj fel és hagyd itt most. Most! Most! Nem! Nem megyek sehová!" *Megráztam a fejem és próbáltam lezárni ezt az értelmetlen vitát amit önmagammal folytattam.*

*Mikor mondta, hogy lehet, hogy odébb kéne állnia akkor az arcom egy aprót rándult.* "Már is? Miért?" *De (gondolom ezt látva) megváltoztatta a válaszát talán nem-re.* "Még ez is kevés. Talán. Bármit takarhat. Talán elmegyek, pár hét, hónap év múlva. Talán marad."
- Én itt születtem. *Válaszoltam tőmondatban.*

*Csendben hallgattam míg a testvéréről beszélt és megértően bólogattam.*
- Néhány hete. Úgy kettő... talán három. Lehet, hogy lassan itt az ideje, hogy újra odább álljak... *Mondtam bár most nem töltött el akkora izgalommal mint máskor az indulás szokott. Főleg mikor láttam, hogy Michelle arca kicsit megrándul és mintha egy kis lemondással vegyes csalódottságot éreztem volna felőle.*
- De talán nem. *Mosolyogtam rá.*
- És te? Itt születtél vagy csak később költöztetek ide? *Kérdeztem.*

- A testvérem még él, de már elköltözött Seattle-ből. És szerintem már szívinfarktust kapna, ha meglátna újra. Ha pedig én látnám meg, az szintén elég rossz lenne, hisz... *Kerestem a szavakat* Az nagyon fájna. Belül. Mert annyira jó testvérek voltunk, de a Sors közbeszólt... *Húztam el a szám* Bizony, az nagy kár lett volna. Mióta is élsz itt? *Tettem fel a kérdést.* "Lehet, hogy itt él már jó rég óta és még soha sem találkoztunk."

- Értem. És egyébként azt tudod, hogy... él-e még valaki a családodból? *Kérdeztem meg halkan.*
- Mert, ha igen szerintem megpróbálhatnád. Mármint nem találkozhatsz már velük többé hiszen halottnak hisznek de gondolom már az is segítene ha csak rövid ideig láthatnád őket.
"Legalábbis én biztosan örülnék még annak a pár percnek is. De sajnos én tényleg nem mehetek a családom közelébe. Nincs akkora önuralmam mint neki."
- ... nem futunk össze meg semmi. *Fejezte be Michelle.*
- Pedig az igazán kár lett volna. *Mosolyogtam rá.*

- Mondhatni nem szoktam meg durván 50 évig, hogy mi vagyok. Őrlödtem, hogy látogassam-e meg a családom vagy nem. Meg tudom-e tenni, vagy ha ellátogatnék hozzájuk, akkor megölném őket? Kicsit bediliztem, de már kigyógyultam belőle. Ezért is bujkáltam, mert nem tudtam mit akarok, és mit csináljak ezenkívül, hogy mit is kedjek magammal. *Hadartam, de tudtam, hogy felfogja amit modnok.* Ez az oka, hogy elzárkództam. Pár éve 'felébredtem' és elkezdtem vegyülni az emberek között. *Mosolyogtam* Lehet, ha nincs ott az a nő és te nem meg én sem az erdőben, akkor nem találkozunk. Nem futunk össze meg semmi... "Végülis mennyi annak az esélye, hogy Seattle-ben pont egymásba botlunk?"

"És az előző 52 év?" *Vetettem fel magamban a kérdést de nem akartam tovább firtatni.*
- Értem. De ez akkor is fura... *Feleltem mert azért mégsem tudtam teljesen túllépni ezen.*
- Miért zárkózol el ennyire? Itt laksz Seattle-be, jelenleg én is. Vámpír szemmel nézve nem olyan nagy ez a város de lehet, hogy ha akkor az erdőben nem próbálom elkapni azt a nőt és nem jössz oda, hogy megakadályozd lehet, hogy soha nem találkozunk? *Tettem fel a kérdést.*
- Mert akkor máris megérte, hogy nem tértem át a vega életmódra. *Kacsintottam rá.*

- Nem nagyon mentem emberek közé... és igazából te vagy a második vámpír, akivel az utóbbi 2 év alatt összefutottam. Az előző egy lány volt. Valami Samantha volt a neve. De azóta se láttam. *Magyaráztam*

*Elkaptam a kezét amivel belém boxolt és összefontam az ujjainkat mielőtt válaszoltam volna.*
- Világos, világos. De úgy értettem, hogy szép vagy és nem értem, hogy nem vette ezt még észre senki rajtam kívül. *Magyaráztam mosolyogva.*
"Nem kellett volna azt mondom, hogy sok. De nem is hazudhatok neki. Hiszen ő olyan... olyan védtelen hozzám képest." *Gondoltam miközben az arcát tanulmányoztam és a válaszon töprengtem.*
- Nem, nem voltak emberek. Azt azért nem kockáztattam volna. *Válaszoltam a kérdésére. Az előző mondatot inkább elengedtem a fülem mellett.*

- Ez nem vicces! *Boxoltam a kajrába.* És nem, nem válok láthatatlanná, csak csendben meghúzódó tipus vagyok. Nem keltek feltünés, meg semmi ilyen. 1-2 éve törődtem bele mivoltomba, addig meg itt ott ellengtem. Így már világos? *Kérdeztem*
"Sok. Azt eddig is gondoltam, de mennyi vajon? 10? 20? 50? Esetleg 100? Vagy több?" *Tudtam, hogy hülyeségekre gondolok, de azért na, a kíváncsiság bennem rejtőött.*
- Sok, de nem számítottak igazán. *Ismételtem meg ugyanazt, mint amit elmondott.* Emberek voltak köztük?

- Egyetlen egy? El sem hiszem. Szóval te már 54 éve nem... *Elharaptam a mondatot mielőtt még csúnyát mondtam volna.*
"Tényleg apáca. Te jó ég lehet, hogy még szűz is, ha még azzal a pasival se jött össze neki úgy, én meg kis híján elvesztettem a fejem vele az előbb. Óvatosabbnak kell lennem vele."
- Hihetetlen. *Ismételtem csodálkozva.* Lehet az is a képességed, hogy tudtodon kívül láthatatlanná válsz? *Kérdeztem mosolyogva.*
- Hány nő volt már az életedben. Gondolom sok, igaz? *Kérdezte meg ő is.*
"Számítanom kellett volna erre a kérdésre. Sok? Azt se tudom mennyi. Nem is tudom mióta nem számolom. Hú, ez most még tőlem is sok volt." *Gondoltam. Máskor büszkén mondtam ezt de valahogy most egyáltalán nem éreztem emiatt többnek magam. Sőt, rá sem mertem nézni Michelle-re mikor válaszoltam.*
- Sok. *Feleltem végül halkan.* De nem számítottak igazán...
"Ez egyre jobb. Már csak azt kellett volna mondanom, hogy csak úgy voltak. Valakik, arctalan lányok akikkel elütöttem az időt néha vagy nem is csak néha. És nem számított senki... eddig."

*Elmosolyodtam mikor elkezdte ecsetelni ezt az álom szitut. Tovább folytatta.* "Most meg fog lepődni de nagyon." *Gondoltam azzal belekezdtema mondandómba.*
- Nem hiszed el, hogy olyan kevés férfi lett volna az életembe? *Húztam fel a szemöldököm.* Pedig most tévedsz, akkor is ha nem szoktál. *Nevettem* Összesen 1 EMBER, vagyis férfi volt az életembe. De az még azelőtt volt, hogy vámpírrá változtattak volna. Szóval jó régen. *Artikuláltam* És én is kérdezhetek tőled valamit? " Úgy is tudom rá a választ, de érdekel." Hány nő volt már az életedben. Gondolom sok, igaz? *Mosolyogtam rá* "Vajon azokkal mi lett?"

*Felültem Michelle mellett és néztem ahogy megigazítja hosszú fürtjeit. Szívesen segítettem volna de valószínűleg csak hátráltatott volna abban, hogy visszanyerjem az önuralmamat.*
"Talán segítene, ha úsznék egy kicsit. Az lehűtene és elterelné a gondolataimat." *Gondoltam miközben azon kaptam magam, hogy lassan végigmérem Michelle-t.*
- Nálam ez a normális viselkedés. *Mondtam nevetve.*
- De majd igyekszem visszafogni magam. *Az eget kezdtem bámulni mikor eszembe jutott Michelle egyik mondata.*
- Kérdezhetek valamit? Nem akarlak zavarba hozni vagy ilyesmi hanem tényleg érdekel. *Kérdeztem mire Michelle bólintott.*
- Szóval úgy érezted az előbb és talán még most is,... *Tétován felemeltem a kezem, hogy megérintsem de inkább leeresztettem.* ... hogy ez az egész csak álom. Én meg ez a helyzet. Szóval nem is tudom... valahogy ez olyan hihetetlen számomra. Mármint szép vagy csinos és még okos is...
"A francba Caleb ne flörtölj már vele úgy mint az összes kis hülye libával."
- ... nem hiszem, hogy olyan kevés férfi lett volna az életedben. Vagy talán tévedek? Mert nem szoktam. *Vigyorogtam de közben tényleg kíváncsian vártam a válaszát.*

*Hevesen csókolni kezdett és kezei a pólóm alá vándoroltak. Kezeimmel a hajába túrtam, mikor fölém feküdt. De egy idő után már túl gyorsnak éreztem az egészet. Megigazítottam a hajam és közben arra gondoltam, hogy "Hűha".*
- Normálisan kéne viselkednünk. *Kuncogtam.*

- Inkább továbbra is a mennyországban tartalak, ha így neked jobban tetszik. *Vigyorogtam rá Michelle-re mielőtt a tettek mezejére léptem. Ez a csók sokkal hevesebb volt mint az előző. Már akkor is csodálkoztam, hogy tudtam olyan visszafogott lenni.*
"Ebbe most mindent beleadok. Ha már az előzőtől is úgy oda volt, szerencséje, hogy most fekszik." *Gondoltam miközben a kezem a derekáról lassan a pólója alá vándorolt. Michelle halkan felnyögött ezért vettem a bátorságot és teljesen felé helyezkedtem. Megnyaltam telt alsó ajkát, az ajkai szétnyíltak így a nyelvem megkezdhette felderítő útját odabenn. Egyesével megérintettem a szemfogait majd a nyelveink vad táncba kezdtek.*
"Túl gyors." *Hallottam hirtelen bár ez nem az én érzésem volt kénytelen voltam egyetérteni vele. Éreztem, ha így folytatjuk már nem bírom sokáig. Lemásztam Michelle-ről és bocsánatkérően rámosolyogtam miközben úriember módjára megigazítottam a melltartóját és lesimítottam a pólóját.*

- Hát nem tudom, nagyon irracionálisnak tűnik ez az egész. *Vigyorogtam.* Egészen. Hihetetlen. *Suttogtam* De oké! *Rángass vissza a valóságba! *Nevettem*

- Igen, azt még én is felismertem. *Mondtam vigyorogva. Újabb és újabb csillagképekre mutattam és Michelle mindnek tudta a nevét.*
- Még hogy nem vagy profi. *Néztem rá elismerően. Észrevettem, hogy a nagy mutogatós-magyarázós-csillagnézés közben közelebb kerültünk egymáshoz.*
- Csillagokat nézel egy helyes pasival aki egész mellesleg még jól is csókol. Nem lesz ez egyre hihetetlenebb, Ellie? *Kérdeztem halkan, mosolyogva miközben fél kezemre támaszkodva felé hajoltam.*
- Mert ha kételkedsz szívesen megmutatom, hogy ez valóság. *Tettem hozzá miközben a tekintetem az ajkai és a szemei között vándorolt le s föl.*