Erdő

*Elgondolkoztam egy kicsit a lehetőségen, de végülis rábólintottam.* *A cipőmért mentem és felvettem.* "Hogyan is tudhatnám meg, hogy betartja-e az igéretét, ha nem megy a 'játék' élesben?!" *Gondolkodtam.*
- Mehetünk! *Mondtam*

- Hmm... én most ettem. Szóval közös vacsi kilőve. Moziba nem igazán mennék így... *Végignéztem tépett, vérfoltos ruhámon.* hacsak nem valami horrorfilmre ülünk be. *Mondtam vigyorogva.*
- Mi lenne, ha fel... *Elhallgattam.* Nem.
- Mit akartál? *Kérdezte Michelle.*
- Semmit. *Válaszoltam azonnal.*
- Naaa. *Kérte halkan.*
- Csak arra gondoltam, hogy én már voltam nálad de... te meg még nem voltál nálam. De felejtsd el. Megértem ha nem tetszik a gondolat, hogy felgyere hozzám. *Tettem hozzá gyorsan.*
"Elég félreérthető lenne, ha felhívnám magamhoz még ha meg is ígértem magamnak, hogy nagyon lassan fogok haladni vele és türelmes leszek... akármilyen nehéz is lesz. Megérdemli, hogy minden csak akkor és úgy történjen ahogy Ő akarja."

*Boldogságomban fülig ért a szám*
- Na mi jót csináljunk? *Kérdeztem meg*

*Elvigyorodott mikor rájött mit kell látnia.*
- Az túlzás, hogy finomabb... Sőt az előbb az a szerencsétlen szarvas még jobban harcolt az életéért mint egy ember, de valahogy... jobb. Talán mert én vagyok tőle jobb. Neked köszönhetően. *Mosolyogtam rá.*

*Végignéztem rajta. Először fel sem tűnt, hogy mit is kellene észrevennem rajta, mert valahogy így is olyan természetesnek tűnt.*
- A szemed. *Vigyorogtam* Na mi az? Az állativér finomabb? *Kacsintottam*

"Mindketten? Inkább én. Úgysem fogom hagyni, hogy azt higgye ő is hibás." *Gondoltam és épp tiltakozni akartam mikor a keze a hasamra csúszott és simogatni kezdte azt a helyet amibe a múltkor beletérdelt.*
- Nem, már nem. Pedig megérdemelném. És te ne kérj bocsánatot. *Feleltem halkan.*
"Sokkal jobban fájt akkor az, hogy ordított velem és kidobott az életéből." *Gondoltam miközben Michelle még mindig a hasam simogatta.*
"Hogy maradjak nyugodt, hogy legyek észnél mikor ilyeneket csinál? Először megcsókolt, most olyan szorosan bújik hozzám, hogy érzem minden porcikáját és még ráadásul simogat is..." *Megfogtam a kezét és a közelebb sétáltunk a vízhez. Belenéztem a patakba, hogy ellenőrizzem amit az előbb vettem észre. Szembe fordítottam magammal Michelle-t és mélyen a szemébe néztem.*
- Mondd, nem látsz rajtam valami változást? *Kérdeztem mosolyogva mivel tudtam, hogy örülni fog a dolognak.*

- Csak két nap. *Mondtam*
- Mindketten hülyék voltunk. *Zártam le a témát ennyiben. Nem volt kedvem elengedni.*
- Fáj még a hasad? *Kuncogtam* Bocsi. *Simogattam meg a megrugott felületet*

*Szorosan magamhoz öleltem Michelle-t és a fejére hajtottam az arcom.*
- Csak két nap volt? Sokkal többnek tűnt. *Suttogtam vissza.*
"Bár én megérdemeltem azt a lelkiismeret furdalást ami miatt két napig és még jó darabig szenvedni fogok, de neki igazán nem kellett volna rosszul éreznie magát..."
- Annyira sajnálom. *Kértem bocsánatot megint és valószínűleg nem utoljára.*

- Akkor nem megyek el amíg te magad nem kéred, rendben? *Kérdezte meg mosolyogva*
- Rendben. *Feleltem. Visszamosolyogtam rá és megöleltem.*
"Hibázott, megbánta. Én is hibáztam. Megbántam. Béke van a világban.*
- Ez a két nap nagyon rossz volt. *Suttogtam a fülébe*

*Meglepődtem mikor elkapta a karom és megcsókolt. Tartózkodóan csókoltam vissza. Még mindig éreztem, hogy félelem hullámok jönnek felőle.*
- Ellie... semmi szükség erre. *Mondtam neki mert tudtam, hogy csak még fájdalmasabbá teszi mindkettőnk számára a búcsút.*
- Érzem, hogy még mindig félsz tőlem. És utálom ezt. Nem kell ezt tenned magaddal. Megértem, ha tartod a távolságot és hidd el nem foglak benne megakadályozni. Hazamegyek, összepakolok pár cuccot és örökre elhú... *Próbáltam elmondani neki mit tervezek de belém fojtotta a szót.*
- Caleb! Én egyáltalán nem tőled félek... hanem attól, hogy elmész. *Az eleje még határozott volt de a végére elhalkult és lenézett. Nehezen álltak össze a szavak a fejemben. Vagyis hogy értettem mindent de valahogy nem volt értelme. Mikor meggyőztem magam, hogy tényleg ezt mondta ezúttal tényleg az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét.*
- Biztos vagy benne? *Nem válaszolt de éreztem milyen határozott.*
- Akkor nem megyek el amíg te magad nem kéred, rendben? *Kérdeztem mosolyogva majd ígéretem megpecsételésére megpusziltam a száját.*
"Ezek után nincs semmi nyomulás. Hihetetlen szerencse, hogy egyáltalán képes volt megbocsátani. Nem szabad elszalasztanom ezt az alkalmat." *Döntöttem el.*

*Teljesen elszállt belőlem minden harag, mikor bocsánatot kért. De még mindig nem néztem nagyon rá. Én is szégyelltem, hogy úgy a falhoz vágtam. Mikor befejezte egy darabig nem szóltam semmit, mert nem is tudtam mit is mondjak. Megpuszilta a homlokomat. Ekkor szíven ütött egy mondata:*
- Ég veled, Ellie... *Suttogta* "De én nem akarom, hogy elmenjen." *Felnéztem, ekkor már elfordult, pont lépni akart, mikor megfogtam a karjánál, visszarántottam magamhoz és megcsókoltam*

*Ahogy Michelle meglátott felpattant. Egy pillanatig attól féltem elrohan amit meg is érdemeltem volna, de csak azért állt fel, hogy elém álljon.*
"Na, ne még Ő kér bocsánatot mikor csakis én voltam a hibás az egészben?" *Gondoltam mikor kibogoztam elmotyogott szavai értelmét.*
- Jaj, Ellie... *Sóhajtottam és fel akartam emelni a fejét de úgy döntöttem inkább nem érek hozzá.*
"Több oka is van rá, hogy utálja még az érintésemet is."
- Neked nem kell bocsánatot kérned. Nem tettél semmit rosszat, sőt. Igazán rám fért már, hogy valaki igazán helyre tegyen. Borzasztóan sajnálom amit tettem. El sem tudod képzelni mennyire. Egy idióta voltam. Egy állat. Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek mielőtt... mielőtt elmegyek. Tudom, hogy ezek csak szavak és valószínűleg sosem tudod majd megbocsátani, hogy ilyen undorítóan viselkedtem veled. De azt akartam, hogy tudd... hogy tudd, hogy igenis szégyellem amit tettem veled. *Újra sóhajtottam és vártam, hogy felnéz-e rám. Bíztam benne, hogy mondd valamit de nem tette. Nem is próbáltam olvasni belőle. Tudtam, hogy pofátlanság lesz amit teszek de nem tudtam volna elmenni e nélkül. Úgyhogy közelebb léptem, épp csak egy pillanatra megpusziltam a homlokát.*
- Ég veled, Ellie... *Suttogtam a hajába és elfordultam.*

*Csak ültem és néztem ki a fejemből. Néha néha a víztükörre tévedt a tekintetem, de akkor is azt láttam, ahogy móresre tanítom ez erőmmel. Akaratlanul is, az emlék hatására, de elvigyorodtam. Egy hangra lettem figyelmes.*
- Szia! *Mondta Caleb hangja a fejembe. Összerezzentem ijedtemben.* "Ez csak hallucináló, mint ami akkor volt, mint a vizet néztem, csak ez valódi." *Hátrafordultam, hogy azért hátha mégis, itt van. És igen ő állt ott vizesen. Azonna felálltam és elésuhantam.*
- Én sajnálom. Nem kellett volna felkapnom a vizet, és elküldeni a francba! *Mondtam szaggatottan, kicsit félősen.*

*Alig értem be az erdőbe máris elkaptam egy őzbak szagát. Nem is tűnt olyan rossznak, bár össze sem lehetett hasonlítani egy emberével. Hatalmas volt ez erdő így bevetettem magam a legmélyebb részekre, nehogy esetleg egy ember lerombolhassa még ingatag elhatározásaimat.*
"Egy utolsó vadászat itt és aztán elúzok Seattle-ből. És vissza sem jövök többet..."
*Hirtelen olyan illatra lettem figyelmes, hogy a vadászösztön még jobban felerősödött bennem.*
"Egy idegen vámpír." *Megláttam egy lányt aki egy fa tetején ült. Vörös szemeivel engem figyelt.*
"Rossz vámpír. Egy pillanat, az enyém ugyanilyen színű lenne ha nem lennék most olyan éhes. Hogy mondhatom rá így, hogy rossz?" *A lány leugrott elém a fáról és rám vigyorgott.*
- Azt hittem már sosem érsz ide. *Mondta miközben közelebb lépett.*
- Igazság szerint nem is erre tartottam. *Feleltem kimérten és hátrébb léptem de ő követett.*
- Mi az? *Kérdezte vigyorogva és a nyakam köré fonta a karját.*
- Öhm... nos az a helyzet, hogy... *Valami hazugságot próbáltam kitalálni de mielőtt felfoghattam volna mit akar a lány már meg is csókolt. Óvatosan eltoltam magamtól mielőtt nagyon belemelegedett volna.*
- De cuki vagy. Nem is tűnsz ilyen szégyenlősnek. *Mondta cseppet sem letörve a visszautasítástól.*
- Szóval az a helyzet, hogy foglalt vagyok... *Nyögtem ki végül.*
"Ennél jobb hazugságot ki sem találhattam volna. Csak szeretném ha foglalt lennék..."
- Ne kéresd magad túl sokáig mert könnyedén találok valaki mást. *Mondta incselkedve. Megfogtam a kezét és igyekeztem nem törődni a hatalmas hullámokban érkező vággyal ami felőle jött.*
"Észnél vagyok én? Visszautasítok egy csajt aki ennyire egyértelműen kíván?" *A lányra néztem de nem őt láttam. A vörös szem helyett aranybarnát képzeltem, a sima, fekete haj helyett pedig meleg szőkésbarnát.*
"Kezdek megőrülni..."
- Na, gyerünk. Ne csináld cica. *Duruzsolta a lány és újra próbálkozott.*
- Bízz bennem. *Ahogy ezt kimondta olyan volt mintha kést forgatnának bennem.*
"Ugyanezt mondtam Ellie-nek mielőtt majdnem... igenis majdnem megerőszakoltam én idióta."
- Figyelj! Nem veszed észre, hogy egyáltalán nem érdekelsz? Még csak a nevedet sem tudom. Nincs benned annyi szégyenérzet, hogy lekopsz az első visszautasítás után? *Kérdeztem kicsit hangosabban a lánytól mint szükséges lett volna. Nem vártam meg a válaszát, megfordultam és ott hagytam.*
"Mire nem képesek egyesek..." *Háborodtam fel és csak még mérgesebb lettem mikor rájöttem, hogy ugyanezt teszem én is. És nem csak Michell-lel hanem sok-sok lánnyal előtte, bár ők nem tiltakoztak. Újra a levegőbe szimatoltam és megéreztem egy szarvast. Talán ugyanazt mint az előbb.*
"Szerencsétlen. Nagyon nincs ma szerencséje." *Gondoltam és futni kezdtem abba az irányba. Gyorsan végeztem a szarvassal és máris kicsit nyugodtabb lettem. Mivel még nem voltam hozzászokva ehhez a táplálkozási módhoz kicsit összekoszoltam magam.*
"Derekasan küzdött szegény. Jobban mint egy ember." *A folyóhoz mentem, hogy lemossam magamról a nagyja vért és fura dolgot pillantottam meg. A szemem már nem volt olyan vörös. Valami fura halvány piros és barna keveréke volt. Szörnyen nézett ki de valahol mégis örültem neki. Újra a levegőbe szimatoltam de ezúttal merőben más illatot éreztem mint vártam.*
"Ez nem lehet igaz. Ellie? Itt?" *Lepődtem meg majd a másik irányba kezdtem szaladni mert úgy döntöttem biztos nem akar velem találkozni.*
"Legjobb lesz, ha messze elkerülöm és tartom magam az eredeti tervhez és elmegyek innen." *Gondoltam de a lábam egyre lassabban vitt előre. Megálltam.*
"Talán bocsántatot kérhetnék tőle mielőtt elmegyek..." *Gondoltam és lassan visszafelé indultam. Michelle a patak partján ült és a vízzel játszadozott.*
- Szia. *Léptem elő egy fa mögül és halkan köszöntem neki.*

*Leültem a patak szélére. És néztem ki a fejemből az idő múlását nem is vettem észre. Csak magamat okoltamújra és újra, hogy miért csináltam ilyet.*
"Ha lenne még egy esélyem.. " *játszadoztam el a gondolattal, de tudtam, hogy már messzire elhúzott*

*Beértem az erdőbe. Itt már olyan gyorsan futhattam ahogy akartam hiszen úgysem láthatott meg senki. Még csak kora hajnal van.*
"Miért kínzom magam tovább?" *Kérdeztem magamtól mikor rájöttem hova is érkeztem. A folyó partjának arra a részére ahol nemrég Michelle-lel üldögéltünk.*
"Legalább egy dolog miatt megérte idejönni." *Gondoltam és úgy ahogy voltam belegázoltam a vízbe. Addig mentem míg a nyakamig el nem lepett majd lebuktam. Kicsit máris jobban éreztem magam. Úsztam pár hosszt és kiültem a partra.*
"Nincs senki aki most megszárítaná a ruháimat." *Gondoltam miközben elnyúltam a földön.*
"Egyébként meg minek gyötröm magam miatta? Egyetlen lány akit nem kaptam meg. Akár most azonnal mehetnék és felszedhetnék valakit aki 5 perc után minden tiltakozás nélkül velem jönne bárhova." *Végignéztem a vizes ruháimon és még jobban elszégyelltem magam.*
"Szánalmas vagyok. És szörnyű. Nem csoda, hogy Ellie elzavart. Csak elrontottam volna az életét. Sőt, még így is sikerült eléggé felkavarnom." *Néhány óra múlva mikor már kezdett virradni, az erdő állatai is ébredeztek úgy döntöttem ideje hazaindulnom és ott folytatni az önostorozást nehogy megtámadjak valami bolond embert aki esetleg idejön kocogni vagy kirándulni.*
"Egy pillanat. Miért ne kapnék el egy-két embert? Segítene lenyugodni." *Jött az ötlet de végül elvetettem.*
"Nem is vagyok éhes. Minek gyilkoljak ok nélkül? Ő sem akarná..." *Gondoltam és tényleg elindultam haza.*

*Igent mondott, szóval azonnal futni kezdtünk. Az irányt én mutattam neki. Mikor elkezdett kérdezősködni Hope felől az mosolyt csalt az arcomra.* "Komolyan nem rémlik neki?" *Gondoltam.*
- Tipp? *Húztam fel a szemöldököm, de ő csak megrázta a vállát.* A lovam. *Mondtam vigyorogva.*

"Ki az a Hope?" *Lett volna az első logikus kérdés, az én agyamban mégis inkább valami más fogalmazódott meg először.*
"Hogy a francba ne mennék?" *Gondoltam és mosolyogva bólintottam.*
- Persze. És ki az a Hope? *Kérdeztem meg azért miközben kéz a kézben futni kezdtünk az erdőben.*

*Rávigyorogtam. Hajnalodni kezdett. Hirtelen eszembe jutott valami.*
- Jesszus meg kell etetni Hope-ot! *Kaptam a fejemhez.* Átjössz? *Kérdeztem*

*Ahogy fogtam a kezét újabb és újabb boldogsághullámok áradtak felőle és arca is ragyogott. Vele nevettem és örültem, hogy miattam ennyire boldog.*
"Nem is emlékszem mikor tettem bárkit is ilyen boldoggá ilyen aprósággal. Talán mikor még Kevinnek faragtam játékpuskát. Réges régen."
- Micsoda szerencse, hogy te állatbarát vagy. Szereted őket szőröstül, bőröstül... vérestül. *Vigyorogtam rá.*

*A szarvasból a vért kiitta, hogy egy csepp sem maradt benne, azután bejelentette, hogy másodjára nem is volt olyan rossz, mint elsőre, és lehet, hogy hozzá tudna szokni. Ezért egy boldogsághullám söpört végig rajtam. Ezután újra jutalmat kért.* "Kis bolond."
- Olyan vagy, mint egy kutya, akinek ilyen kis jutalomfalatka kell, mert megcsinált valami jó, ügyeset. *Nevettem a hasonlaton.* Vagy épp egy betanítani készülő állít, aki megcsinálta azt, amit az oktatója kért, és jutalmat vár. *Még mindig nevettem*

- Kár. *Vigyorogtam és megöleltem mielőtt újra az őz mellé térdeltem volna.*
"Talán mégis sikerül kicsikarnom belőle még egy kis jutalmat, ha megiszom. Úgysem ettem már elég régóta. És mikor próbáltam vacsorát keresni még azt is megléptette valaki." *Felsandítottam Michelle-re aki elégedetten állt mellettem. Megszokásból mély levegőt vettem, hosszan kifújtam majd újra rátapadtam az őz nyaki artériájára.*
"Másodjára már nem is olyan vészes." *Gondoltam miközben ezúttal teljesen kiürítettem a tetemet. Megtöröltem a szám és felálltam.*
- Igazad van. Talán ezt is meg lehet szokni. Így másodjára nem volt annyira szörnyű. *Mondtam neki mert tudtam, hogy ennek örülni fog. Közelebb léptem hozzá és megfogtam a kezét. Mint sejtettem tényleg örült a válaszomnak.*
- Na, nem gondoltad meg magad a jutalmazást illetően? *Kérdeztem vigyorogva.*

- Nem. *Ráztam meg a fejem nevetve.* Ez nem így megy. De örülnék ha meginnád azt, ami még van benne. Hidd el nem árt! *Bólogattam és kacsintottam egyszerre.*

- Mühümmm... *Akartam mondani de addigra Michelle megcsókolt így jóformán csak egy lelkes nyögésnek hallatszott. Ezúttal nem trükköztem csak a hátát simogatva csókoltam vissza amíg el nem húzódott újra.*
"Megint. Túl hamar..."
- Szerintem ennél jobb voltam. *Célozgattam de Michelle csak mosolygott. A szemem az őz és a karjaimban tartott lány arca között cikázott.*
- Még egy korty még egy csók? *Próbáltam alkudozni vele.*

"Na jól van. Nem húzom tovább szegény idegeit, mert a végén még idegösszeroppanást kap." *Folytottam el egy mosolyt.*
- Ó igen? Jó kisfiú voltál? Biztos vagy te ebben? *Kérdeztem meg feülég érő szájjal és a számat az övére tapasztottam.*